Bélay Iván: 40 év az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkörben

Szentgyörgymező története c. kiállítás 1997. március 15-16. Az év elején az egyik összejövetelünkön vetettem fel a gondolatot: jó lenne Szentgyörgymező múltjából - a még fellelhető - emléktárgyakat, használati eszközöket, régi okmányokat, írásokat összegyűjteni és egy kiállításon bemutatni. A tagság helyeselte a gondolatot és ígérték, hogy a gyűjtőmunkában segítenek. Magamra vállaltam a kiállítás szervezését és rendezését. A februári összejövetelen már tájékoztatni tudtam a tagokat saját gyűjtésem eredményéről és kértem jelentsék be, mivel akarnak részt venni a kiállításon. Egyre többen jelezték, hogy miket tudnak hozni. Március első összejövetelére el tudtam készíteni a kiállítók névsorát és az általuk gyűjtött anyagok jegyzékét. Március 15-én délelőtt egymás után hozták a már előre ígért kiállítási tárgyakat, többek között: Ányisták Lajos: Lópatkoló szerszámok, az Esztergom és Vidéke 1897 évi bekötött példányai Balassa Múzeumból: Tóth János hajómalmának csonka makettjét Bádé György: A disznópörzsölés eszközei, az 1926-32 évi bekötött Huszárkönyv Dunai László: Hobbi fotók, rajzok a Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör bekötött jegyzőkönyvei 1932-48. Erős Sándor: A féltve őrzött hajdú ruha Holop Ferenc: Régi szentgyörgymezői okmányok, famozsár, a templom felújításáról készült fotók Kecskeméti lányok: Szalmafonású termékeik és díjaik Klotz József: Izzasztószekrény, olajfestmény, fotók Kohl Ferencné: Vőfélykönyv Szalva László: Beszélgetnek a magyarok c. könyv Könözsy Béla: Mezőgazdasági szakkönyvek, Szentgyörgymezői Plébánia története 1801-1901. Kriskó házaspár: Bőrkötésű Biblia, szép kézimunkák Mészáros Árpád: Serédi herceg prímás díszhintójának lószerszámai, fényképek, okmányok Perédy István: Az Oltósy gyár emlékeiből fényképek, termékek Petróczy Gyula: Cipész szerszámok, régi újságok, az Olvasókör Alap­szabályai 1901. Pusztaszeri Kornél: A Bazilika építéséről kiadott könyvek Az ünnepélyes megnyitót Dr. Könözsy László polgármester végezte több neves városi személy részvételével. Jelen volt a városi TV., a megyei és helyi lapok tudósítói. A polgármester nagyon dicséretesnek tartotta a Kertbarát Egyesület kezdeményezését, méltatta a kiállítók és szervező kiváló munkáját. Ezt a kezdeményezést követendő példaként állította a város többi kerületének. A kiállítás másnap egész nap nyitva volt, a számos esztergomi polgár - de más vidékről is - nézte végi- érdeklődéssel, milyen jól megfértek egymás mellett a 48-as relikviák, a helyi régiségek és a kertbarátok munkái, alkotásai. A kiállítás sikere arra késztetett, hogy a következő évben - levonva a tapasztalatokat ­kezdeményezzem ennek a kiállításnak ismételt megrendezését. Lejegyezte: Klotz József 34

Next

/
Thumbnails
Contents