Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása
Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ
az ellenség még sokáig nem mozdult, mígnem aztán később felismerték a helyzetet, fejvesztve rohantak az aknákhoz, ahol a mieink által szétrombolt alagutat találták. Ezután azonban, mivel sem a felmentő csapat megérkezésére sem pedig egyéb segítségre remény nem volt, az ellenség pedig napról napra erősödött, a várparancsnok követséget küldött, amely az ellenséggel a megadás feltételeiről tárgyalást kezdett, melyben megígérte, hogy a várat átadja, ha személyes felszerelésükkel sértetlenül elvonulhatnak. Az ellenségnek tetszett a feltétel, ezért megegyeztek, és miután a császári katonák minden holmijukkal sértetlenül távoztak, a várat elfoglalta, helyőrséggel megrakta, és a francia Bonafous parancsnokot bízta meg a vár védelmével. A várnak ezen ostroma július hónap elejétől szeptember nyolcadikáig, csaknem három hónapig tartott. Nem maradt azonban a vár a Rákóczi-pártiak kezében tovább, mint körülbelül két hétig. Guido Stahrenberg és Pálfifi János ugyanis nyolc nap múlva néhány ezres hadsereggel legott ott termett; másnap ugyanis, hogy bevették az útjukba eső nyergesújfalusi erősséget, délről felvonultak itt a vár ellen, és körülbelül négy napig folytatták a vár ostromát, majd az ellenséggel fegyverszünetet kötöttek, és megegyeztek velük, hogy hasonló módon, ahogy ők a németeket elbocsátották, úgy hagyják el a várat ők is, és így a várat ugyancsak átadás útján megszerezték. Egyelőre a vár parancsnoka Brukenthal lett - Kukländer visszatértéig, aki azonban csak két év múlva jött vissza, és a parancsnokságot a vár felett, melyet korábban átadott, átvette. XI.§. Később Kukländert a szívélyes és kipróbált hűségű Maximilianus Schuknecht tábornok, várparancsnok követte, ó Esztergomért nem kevesebbet tett, mint amit tett Komáromért Pucheim gróf. Várparancsnokságának egész ideje egyetlen fontos feladatának azt tekintette, hogy a keresztények számára oly fontos várat a korábbi, vagy még annál is jobb állapotába állítsa helyre. Törekvéseinek gyümölcseként mindazt, ami a védműveknél, a várfalakon és a felszerelésben még javításra vagy kiegészítésre szorult, nagy buzgalommal részben helyreállította, részben pedig újat épített, amivel nevének halhatatlanságot és örök dicsőséget érdemelt ki. Most már 82