Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása

Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ

suis cum regibus compendium szerzőit, midőn azt állítják, hogy ezt a kápolnát Kanizsai János építtette; talán azért is inkább neki tulajdonították, mivel Szent Márton tiszteletére szolgált 5 8. Különben az egész hajót is gyönyörűen csiszolt márvánnyal borították, melyet, miként az oltárt a mártírnak - a történetírók szerint - ugyancsak Béla és Jób alapítók ajándékozták a tem­plomnak. Ezen kívül voltak még hátul tornyai, melyeket hasonló mívességgel porfír márványból emeltek, ami a templomot kívülről is nagyon díszessé tette. Azt pedig, hogy a tornyok Béla és Jób idejében már álltak, az bizonyítja, hogy az ekkor készült képen azok már láthatók. A kaput pedig vagyis a falat, melyen át a templomba jutott az ember, mindkét oldalon különböző képek díszítették, melyeket más-más márványból raktak ki: prófétákat, apostolokat és más szent férfiakat ábrázoltak. Összességében olyan fenséges és gyönyörű volt minden, hogy azok egy nagyszerű templo­mot és szinte Isten láthatatlan jelenlétét idézték. Nem kevésbé a többi benne lévő alkotás is mind a díszítésüket, mind alkotójukat illetően az egész temp­lomban más és más volt. IV.§. Azt, hogy a kápolnákat csak a későbbi időkben építették a templomhoz, Kanizsai és Bakócz 5 9 korából tudjuk; de már akkorra minden gyönyörű dísze helyén volt, és nemcsak a szent épületek, a bazilika és a többi templom volt meg, hanem a tatárok pusztító támadásai miatt törvényszerűen körülvették a korban szokásos fallal és védművekkel is. Bonfinitól 6 0 tudjuk, hogy miként is történt mindez. Miután a tatárok Esztergom városát, mely rendkívül erős volt, elfoglalták, a várat nem tudták bevenni, ezért bár Magyarországon min­dent elpusztítottak, csupán ez a vár, valamint Székesfehérvár és Pannonhalma élte túl őket. Egyesek 6 1 Budát teszik az esztergomi vár helyére, miként Rogerius, amikor azt mondja, hogy a Pannonhalmi Szent Márton várát megostromolták, de az apát férfiasan ellenállt, és amikor hirtelen visz­58 Tévesen tartják Szent Márton kápolnának. A Kanizsai János által a templom É-i oldalára 1396-ban épített kápolna Szűz Mária tiszteletére épült. - MRT. 5. Bp. 1979. 105. 59 hiszen dk építtették azokat 60 Dec. II. Lib. VIII. fol. 301. 61 Rogerius de destruct. Hung. Cap. 40. p. 196. 74

Next

/
Thumbnails
Contents