Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása

Tartalom - AZ ESZTERGOMI ÉRSEKSÉG RÖVID BEMUTATÁSA

pedig azok, amelyekben mindazt, amit a kor és a nemrég keresztény hitre tért nemzet sajátosságai alapján szükségesnek és üdvösnek látott, röviden csokorba szedve leírt. A felette faragatlan és patvarkodó társadalmat, mely korábban a helyesnek és az igaznak az ismeretét nélkülözte, másképp nem lehetett volna megjavítani, csak szent férfiakkal - ekkor már bőven volt belőlük Magyarországon -, akiktől nemcsak tanácsot kértek, hanem az ország kormányzásába is bevonták őket. Továbbá az ország sorsát szívén viselő királynak nem volt elég, hogy övéi testi-lelki üdvéért a nádori tisztséget létrehozza, aki mint a királyhoz legközelebb álló, az új országot illető ügyek elintézésénél őt helyettesítse, ezen túlmenően azt akarta, hogy az egyházi rendből egy, az isteni tanok ismeretében is kiváló és vallásosságában is tiszteletreméltó férfi, aki a király helyett a bíráskodásban, és ha közgyűlést tartottak, tekintélyével másoknak jelen legyen. így ennek a méltóságnak közmegegyezéssel a királyi felség személynöke nevet adták azért, hogy a polgári tanácskozásokban, melyeken akár méltóságuk megőrzése, akár más okok miatt tanácsosabb volt a királyoknak nem részt venni, a királyi felséghez hasonló megkülönböztetett méltóságot kapott és akár a pereskedőket, akár pedig a közügyekről tanácskozókat tiszteletet parancsoló jelenlétével a helyes mederben tartsa. Ezt a fajta igen magas méltóságot, melyhez fogható nem volt az országban, a magyarok anyanyelvükön Király Színe, olykor pedig Király Képe, azaz eon kifejezéseket használtak. Mivel pedig az államalapítástól kezdve a közügyek - a gyűlések, a bíráskodások és mindenféle összejövetelek - iratait pallérozatlan és közönséges latin nyelven fogalmazták, szükséges volt, hogy az új méltóságok neveit is latinul adják meg és hirdessék ki. Ekkor kezdték el a szóban forgó hivatalt latinul Personalis Praesentia Majestatis Regiae- nak hívni - megítélésem szerint elég pontosan. Mivel ugyanis a persona latin szó a latin nyelv tisztaságának szigorú védőinél ugyanazt jelenti, mint nálunk a Szín, Kép, Színlés, Képzés, azaz színt, sajátosságot, képet és valaki beszédjének valakiéhez való hasonlóságot, úgy gondolom, hogy a régieket utánozva joggal vitték át a persona szót a civil életbe: Cicero nyomán, aki szerint: Nagy dolog a köztársaságban a fejedelem személyét védelmezni - mintha csak ezt mondaná: Ha a fejedelem rátermett, és mint Isten képének viselője valamiféle kiemelkedő igazságosságot és méltóságot mondhat magáénak, az bizonyos felsőbbséget és fennséget kölcsönöz neki. Itt világosan kitűnik, hogy ebben a dologban talán a magyarok 138