Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása
Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ
castelluma volt a bényi; hozzá nemcsak fekvését, hanem hírét illetően is a legközelebb állt a kéméndi, a harmadik pedig a párkányi, nem azért, mert sok háború és a barbárok ostromai ismertté tették, és jelesen Párkánynak hívták, hanem - bár ebben ez is szerepet játszott, és a vele átellenben lévő esztergomi vár is az Esztergommal szemben, egy kissé Párkány felett, egykori hatalmas tábort körülvevő rendkívül erős sáncok vallanak erre. A maga helyén majd részletesen leírjuk őket. I.§. A bátorkeszi kastély Bátorkeszi falu felett egy magaslaton áll, előkelő, a grófok itt tartózkodására kiválóan alkalmas lakóhely, bár érződik rajta, hogy régimódi épület. Károlyi Sándor gróf alapította, nem nagyon régen, saját igényei szerint, és nem annyira a fényűzés, mint inkább a család és a gazdaság szolgálatára. Kereszt formában magasodik a kastély, középen mindkét felől lépcső, mely uralja az épületet, innen ágazik el a többi lépcső, melyek a szobákba és több lakosztályba vezetnek. Nyugatról kert kapcsolódik hozzájuk, keleten pedig szabad tér, melyet mind falak vesznek körül. II.§. A karvai kastély Ez a kastély is a vele azonos nevű falu felett a Duna partján van, nem annyira tágas, magas és nagy, mint amilyen hasznos, és itt vannak az egész vidék legszebb lakosztályai. Csak egyemeletes, de mind a két lakosztály úgy el van különítve, hogy egyik is, másik is bármilyen fejedelem elszállásolására vagy ott tartózkodására megfelel. Valamennyi ugyanis kárpitozott és selyemkanapékkal jeleskedik. 106