Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi

Vitéz főnökében és patrónusában, Gatalóciban a dominusa helyett inkább a feladatkörhöz kötődő, de politikai ambíciók nélküli szakember prototípusát és egyben egyik első inkarnációját ismerhetjük fel. Albert trónralépte (1437) és a Zsigmond által kemény kézzel visszaszorított egyházi befolyás megerősödése után főkancellárrá kinevezett Pálóci György prímás alatt újfent visszavonult egykori alkancellári posztjára, vagyis a hivatal vezetéséhez. A kancellária iránvitása azonban nyilván továbbra is Büki prothonotárius feladata maradt, hiszen a reprezentáló Pálóci helyett továbbra is Gatalóci ítélkezett a titkos kancelláriához kapcsolt különös jelenléti bíróságon (a speciális presentián). Miután a székesfehérvári préposttá kinevezett Büki 1439 nyarán megvált a kancelláriától, helyére Vitéz János lépett elő. 1439-ben, de nem feltétlenül egyidejűleg még további négy prothonotárius szolgált a titkos kancellárián: az ismeretlen származású Németi Gergely (pécsi prépost), a polgárivadék Envedi Szász János, s a jobbágysorból kiemelkedett Hosszúaszói Botos István (váci és váradi kanonok) és Novai Péter. Jeleként annak, hogy a címkórság már akkortájt sem volt idegen a tisztviselőktől, legtöbbjüké pusztán üres cím lehetett. Abból, hogy 1440 tavaszán a kancellária képviseletében ő kísérte el Krakkóba az I. Ulászló lengyel uralkodót magyar királlyá választó népes magyar követséget és fogalmazta meg a hitlevelet, következik, hogy Vitézé nem volt az, vagyis: Bükit követően ő töltötte be az irodavezető tisztét. Miután az 1439 novemberében elhunyt Pálóci helyébe ismét — immár főkancellári címmel — Gatalóci került, rangja tulajdonképpen az alkancellárénak felelt meg. Sőt, utóbb még annál is többnek, hiszen — mivel kinevezését Erzsébet királynénak köszönhette — Gatalóci nemkívánatos személlyé vált az Ulászló pártiak szemében, a helyetteseként fungáló Vitézt viszont láthatólag elfogadták ott, váratlanul főnök nélkül s az adminisztráció élén találta magát. Méghozzá: ugyan nyilván jeles kormányzati tapasztalatok birtokában. de minden politikai súly és gyakorlat nélkül, sőt anélkül, hogy az ilyesféle helyzetet kihasználni megtanulhatta volna. Legújabban — igaz, felettébb óvatos fogalmazásban — felmerült a gyanú, hogy az ő műve lehet Albert 1439. májusi dekrétuma, amely az 1437-es koronázási hitlevél alapszövegét fordította, ügyes változtatásokkal, a főurak és főpapok ellen. Ez a lehetőség azonban — amely abból indul ki, hogy Vitéz már ekkor is ( és általában) a köznemességet képviselte az adminisztráción belül

5 — számunkra felettébb valószínűtlennek tűnik. Elképzelhetetlennek tartjuk ugyanis, hogy egy egyszerű nótárius — legyen bármilyen ambiciózus és tehetséges is — olyan önhatalmúlag belenyúlhatott volna egy országgyűlési végzés szövegébe, miként ezt ez a hipotézis előfeltételezi. Akárhogy lett légyen is, bizonyosnak látszik, hogy ennek a körülménynek, valamint annak, hogy Vitéz egyetlen befolyásos pártfogója, a veszprémi püspökségre távozott Gatalóci kiesett a hatalom birtokosainak sorából, óriási szerepe lehetett Vitéz további pályája enyhén szólva is sajátos alakulásában. A korabeli felfogás szerint egy uralkodói hitlevél ügyes megfogalmazásánál kisebb érdemekért is értékes jutalom — birtokadomány vagy jövedelmező beneficium — járt. Itt elég ismét egykori kollégájának, Büki12