Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

A magyar Sión utolsó tíz esztendeje

E súlyos, nehéz időkben, amidőn egyetlen jó hazafinak sem volt teljes biztonságban az élete, a hercegprímást nem az idegen nagyhatalmak pártfogása, hanem esztergomi híveinek szeretete és odaadó ragaszkodása védte az Istent és hazát nem ismerő vörös martalócok börtöne és gyilkos golyói ellen. * * # A kommün bukása utáni időkben a nemzet legjobbjai, élükön Csernoch János dr.-ral, igyekeztek a népharag méltán kitörő vil­lámait fékentartani a valódi keresztényi szeretet hangoztatásával. A csakhamar félreértett és politikai jelszóvá lett „kereszténység" igazi fogalmát Csernoch János állásfoglalása és bölcs szavai hatá­rozták meg. A mérséklet, béke, engesztelődés, a felekezeti és társadalmi harmónia hirdetője ő ezekben a forró napokban is, aki igyekszik a krisztusi elveket megmenteni a lelkek üdvére, a nép erősen meg­lazult erkölcseinek megszilárdítására. # # * A következő" esztendőben a főpásztor nagy mértékben kivette a maga részét abból, hogy Magyarország méltóképen legyen kép­viselve a nemzetek között, amelyek a Szentév alkalmából nemzeti zarándoklatokat vezettek az örökvárosba. Nemcsak szavával, hanem példájával is buzdított és mindenki számára felejthetetlen az a közvetlenség, amellyel igazán lelki vezetője volt a legnagyobb magyar nemzeti szentévi zarándoklatnak. 1926-ban még nagyobb feladatra vállalkozott. Ekkor tartotta Amerika az első nemzetközi eucharisztikus kongresszusát és ennek rendezősége, élén Chicago érsekével, súlyt helyezett arra, hogy az Amerikában tekintélyes számban levő magyar katolikusokkal együtt Magyarország legmagasabb egyházi méltósága is részt vegyen a világegyházak ezen a nagyszerű manifesztációján. A bí­boros hercegprímás kevéssel azelőtt ugyan könnyebb természetű betegségen ment keresztül és sok aggodalmas hang ellenezte az ő korában a fáradságos utazást a tengeren, a hercegprímás azonban jól tudta, hogy minő fontossága van ennek a látogatásnak nem­csak egyházi, hanem nemzeti szempontból is és szinte hősies elha­tározással rászánta magát a nagy útra. Láthatólag egészségileg jót tett neki az amerikai út, amelyen újból a szeretetnek és ragaszkodásnak számos tanújelét tapasz­talhatta. Visszaérkezése után számos nyilvános nagy funkciót tel­jesített; résztvett a katolikus nagygyűlésen, a Krisztus királysá­gának első magyarországi ünnepén, novemberben pedig néhai I. Ferenc József király emlékünnepélyén szerepelt mint dísz­szónok. Sajnos, ettől kezdve egészségi állapota már nem volt teljesen kielégítő. Valami makacs kór lappangott benne, amellyel hatalmas életreje sokáig sikeresen küzdött, de szereplése a nagy nyilvános­60

Next

/
Thumbnails
Contents