Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. megyei város tizéves történetének vázlata. Írta: dr. Sántha József

kik a városfejlesztésben érdemeket szereztek. Nem ily szűk keret s nem az együttélés ideje alkalmas arra, hogy munkájuk a nagy nyilvánosság előtt értékeltessék. A szerző nyugodt lélekkel jelenti ki, hogy bántani senkit sem akart — ezért ily tompa még a bíróságtól elítéltekkel szemben is megnyilatkozása; — nem akart viszont olcsó sikert szerezni azzal sem, hogy kinek-kinek érdemét külön kiemelje. Lehet soraira válasz az ellenszenv, vagy az érzékenykedés, de számára megnyugtató, hogy elvi felfogásától — mely nemcsak az eseményekre s a személyekre szól, hanem értekezése egész elgondolására — el nem tért. Belemagyarázhatnak soraiba sok mindent, viszont érezhetik soknak hiányát, — maga teljes jóhiszeműséggel állja a harcot, mely írásban, vagy szóban, sőt anélkül is netán az érzénykedők tekintetében utána kél. És tartózkodnia kellett az új fejlődés munkatársainak méltatásától annál is inkább, mert arra hely nem volt. S a maga részéről csak szomorúan fogadhatta, hogy papírra vetett gondolataiból a kiadmány szerkesztősége hely hijján aránylag tetemes anyagot hagyott le, úgy hogy az sok tekintetben a munka alapszinezetét és irányát is érintette •.. Esztergom határában a városi erdőben kies, elragadó hely a Barátkút. A kútforrás halkan csörgedezik, nyugodt a táj, s a faóriások egyhangúan nézik az idők múlását. Valamikor itt kolostor lehetett, hol a szerzetesek imádták az Istent s fejlesztették a kultúrát. A kolostorból ma semmit sem ismerünk; elmúlt minden... A város másik részén, Szentgyörgymezőn, az erdő szélén, melyet a nép ugyancsak Barátkútnak nevez, szintén állott egy kolostor, melynek omladékait néhai Knauz püspök, kinek a történetírás annyit köszönhet, kiásatta... Az egyik helyen, mint mondottuk, egyelőre teljes ismeretlenség, — a másikon a közönségtől alig ismert romok lettek azokból, miket az ember alkotott. A két helynek mintegy a közepén, a város felett emelkedik a Vaskapú. Kemény kőzet, mely még a fenyő s a boróka gyökereit se fogadja egyes helyeken magába. És míg a két barátkuti szerzetház rommá lett, addig a természet e zordonan is fenséges alkotása büszkén hirdeti, hogy azt amit az őserdők alkottak, régi háború, emberek dúlása s az évszázadok múlása se semmisítheti meg. Esztergomot, a városból azt, mit ember létesített: az első magyar századok fényét, az Anjouk és Hunyadiak díszes alkotásait megemészhették a vérzivataros idők s a fegyverek pusztításai: azt azonban, ami a gondviselés, a nemzeti lét tudománya: az esztergomi lelket elpusztítani nem lehet. Azt körülvehette az első évezred után a világháború nyomorúsága, a forradalmak átka s a gazdasági és pénzügyi válságok minden nehézsége, mégis mint a Vaskapú a város felett, az a lélek áll és él és képes arra, hogy minden nehézség közepette ne csak vegetáljon, hanem saját erejével alkosson sokat, nagyot. A verhetetlen esztergomi lélek akaratmegnyilvánulásának e sorok csak vázlatos képet igyekeztek adni; aki a lelket mélyebben kívánja kutatni, ismerje s szeresse meg Esztergomot úgy, miként minden polgára ismeri és szereti. 54