Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. megyei város tizéves történetének vázlata. Írta: dr. Sántha József

sziint az árvasága, s rossz csillagok jártak egén megjelenik az új biboros-primás jeligéje: justitia et pax, igazság és béke. Igen, erre vágyik az esztergomi lélek; igazság kell ennek a nemzetnek, melyet ezeréves tagjaitól fosztottak meg s igazság ennek a városnak, melyet a meg nem érdemelt sors ismét Magayrország végvárává tett. Ez kell, liogy a feltámadás-várás dermedt hajnalán leharmatozzék a béke, az az igazi, az a Krisztusi, melyet Jusztinián biborosprimás hirdet; béke, melyet nem a betű s az erőszak diktál, hanem a lélek meggyőződése, s mely megtudja találni azt az egyensúlyt, mely kell, hogy az igazi kultúra érclekében a világ összes nemzeteit eltöltse. Ez az igazi iustitia et pax Christiana s ezért hálás Esztergom népe biboros érseke iránt azért is, hogy annak szükségességét a maga jelmondásával a lelkek Istenadta pásztoraként állandóan hirdesse. A város gyorsan szeretetébe fogadta főpásztorát, mert szíve mindig csak jót akar s mert mély tudása, igazi vallásossága s magas összeköttetései a legbiztosabb zálogok a primási jelmondat (justitia et pax) nemes tartalmú megvalósításához. Legyen hát áldott és szeretett az, ki az Ur nevében jött! . . . És temettünk sok mást e tíz év alatt: Prohászka Ottokár székesfehérvári püspököt, a hit, a tudás s a szó nagymesterét, kinek pályája Esztergomban kezdte meg a diadalmas szárnyalását. Temettük dr. Kohl Medárd és dr. Walter Gyula püspököket; az elsőt, a nagyemlékű Vaszary primás bizalmasát, a tudóst, a szelídség és jóság megtestesítőjét; Walter püspököt, ki az utolsó királykoronázás egyik funkcionáriusa volt. És sok más kedves és drága halottunk mellett elsirattuk a legdrágábbat: Nagy-Magyarországot. Hiába volt a tiltakozás itt a határszélen; ha végvárból nem szólnak az ágyúk és muskéták, a kiáltó szótól nem menekül el az ellenség; hiába a feliratok és beszédek, a gyásznap ránkszakadt s míg a harangok zúgtak, lelkünk gyászba öltözött és sírt minden esztergomi polgár, mert azzal a papírral, melyet békeszerződésnek hívnak, most már ki tudja meddig, valósággá lett, hogy városa az ország szívéből ismét határra került. A vármegye zászlaján azóta is gyászszalag, a törvényhatóság közgyűlésén évről-évre egy-egy beszéd hirdeti az örök tiltakozást, a Bazilika nagyharangja pedig valahányszor ünnepi alkalmakkor megszólal az esti harangszó után még hármat kondul és ércszavával kiáltja át a Dunán, át a megszállókhoz, hogy élünk, hogy vagyunk, hogy nem felejtünk s hogy akarunk és fogunk is nemsokára a határról ismét az ország szívébe kerülni. Aztán jönnek hírek különböző ajánlatokról, vagy tárgyalásokról, melyek szerint Párkányt és feljebb a színmagyar-lakta területeket visszaadják, nem lesz azonban belőlük valóság'. Nehéz volt megteremteni a lehetőségeket, hogy a két forradalom után a munka és fejlődés ismét megkezdődhessék. Igazi heroikus küzdelem volt ez, mert az egész országot sújtó, ismételt pénzügyi és gazdasági válság rendkívül nyomasztóan hatott városunk közgazdaságára. Hogy az új fejlődés megindul44