Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Naszály község Trianon után

fenyőházi KÖRY JÓZSEF uradalmi főintéző 1866-ban Budapesten született. Középiskoláit Budán, a gaz­dasági akadémiát Magyaróvárott végezte. 1899. év augusztus 1-én lépett Metternich hercegnő uradalmának szolgálatába és azóta vezeti a gyarmatpusztai uradalmat. A törvényhatósági bizottság, a képviselőtestület és az állandó választmány tagja. A kommün alatt Gyermely községben védelmére kelt a kisgazdáknak, miért is le akarták tartóztatni és a forradalmi törvényszékkel fenye­getőztek. Komoly kellemetlensége mégsem lett, mert közben megszűnt a rémuralom. MOSER JÁNOS r. kath. esperes plébános A vasvármegyei Léka községben 1891-ben született. Közép­iskoláit Kőszegen, teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. 1916-ban szenteltelték pappá és utána Zselizen működött, majd a második hadtest tábori papja lett. Kitüntetései: a II. oszt. hadi ezüst lelkészi érem, Signum Laudis és Károly csapatkereszt. 1920. november 4-én lett Szomor község plébánosa és 1928-ban nevez­ték ki esperessé. A Hangya szövetkezet és az iskolaszék elnöke, kerületi tanfelügyelő. Tarján BESE LAJOS ref. lelkész 1884-ben Komáromban született. Kö­zépiskoláit Komáromban és Pápán vé­gezte, ugyanitt folytatta teológiai tanul­mányait is. Papi pályáját Bátorkeszin kezdte meg, innen Komáromba püspöki titkárnak hívták meg és 1908. évben Tarján községben ref. lelkésszé válasz­tották. A kommün alatt ellenforradalmi ténykedéséért feljelentették, de mielőtt komoly baja lehetett volna, végeszakadt a vörösök uralmának. A községi képviselőtestület tagja, a Magyar Nemzeti Szövetség helyi elnöke, egyházmegyei főjegyző és tanács­bíró, egyházkerületi képviselő. Egyházi lapok ismert nevű cikk­írója, Komárom és Esztergom Vármegyék újjáépítése Trianon után 289

Next

/
Thumbnails
Contents