Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

A bánhidai villamos keletkezése. Írta: Hermann Miksa ny. miniszter

vett és ezért a hadiéremmel tüntették ki. 1919 január elsején altá­bornagyi ranggal vonult nyugalomba. A kommün alatt Budapes­ten üldöztetésnek volt kitéve a vörösök részéről és akkor mene­kült el Dunaalmásra. Tagja a vármegye törvényhatósági bizott­ságának és Dunaalmás község képviselőtestületének. KECSKEMÉTI JÁNOS birtokos, községi bíró Szülőfaluja Dunaalmás, legmódosabb gazdái közé tartozik, akit községe szeretete és bizalma 1924. óta a bírói tisztségre emelt. 1872-ben született és iskolái elvégzése után átvette édesapja föld­birtokát, amelyet okos és célszerű gazdálkodással felvirágoztatott, Kivette részét a világháborúból is, az orosz és olasz harctereken. Igazgatója az ármentesítő társulatnak. 1921. óta pedig községi képviselőtestületi tag. NAGY KORNÉL ref. lelkész 1879-ben Deákiban (Pozsony vm.) szü­letett. Középiskoláit és teológiai tanul­mányait Pápán végezte. Papi működé­sét 1903-ban Tatán kezdte, mint segéd­lelkész, 1906-ban Komáromban püspöki titkár volt és 1908 március 10 óta Duna­almás ref. egyházának lelkésze. Az is­kola, hadi árvaház, szeretetház, stb. léte­sítése az ő érdeme. Elnöke, illetve al­elnöke valamennyi dunaalmási egyesü­letnek. Ismert egyházi szakíró. NEMES JENŐ községi főjegyző 1887 október 2-án Nánán született. Középiskoláit Esztergom­ban, a közigazgatási tanfolyamot Szombathelyen végezte. Pályá­jának egyes állomásai: Komáromszentpéter (1907—1913), Mar­cellháza (1919 október 18-ig). Ekkor választották meg Dunaalmás vezető főjegyzőjévé. Működése alatt alakult a Hangya szövet­kezet (pénztárosa és igazgatója), a Dunaalmási Ármentesitő Tár­sulat igazgatója stb. A Hősök emlékművének felállítására erős mozgalmat indított és szép terve rövidesen testet fog ölteni. RINGEISEN ARTÚR gazdasági intéző Aninán 1879-ben született. Középiskoláit Kecskeméten és Nagyszombaton, a gazdasági akadémiát Magyaróváron végezte. Pályáját Br. Drasche Richárd uradalmában kezdte, majd 1904. óta a háborús évek megszakításával, Dunaalmáson a klosteneu­•271

Next

/
Thumbnails
Contents