Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Tatai járás
köszönetet. Az ezekről szóló jegyzőkönyvek a vármegye levéltárában vannak elhelyezve. Az iparos és kereskedők köre alapítója, Levente egylet elnöke stb. stb. RIESZ JÓZSEF kisbirtokos, községi bíró Alsógallán 1879-ben született, ott járta iskoláit majd átvette családi birtokát, melyet szorgos és becsületes munkával fejlesztett. A község értékelte is nemes törekvéseit és 1922-ben a képviselőtestület tagjává választotta. 1924-ben pedig a közbizalom a bírói székbe ültette. Erre a bizalomra való méltóságát bizonyítja az, hogy már hatodik éve viseli e terhes hivatalát. Mint bíró mindig a haladást szolgálta és nagy szerepe volt a községháza ós járványkórház létesítésében. ZAJAC IGNÁC vendéglős Süttő községben 1887-ben született. Iskolába Dunaalmáson járt, azután iparosnak készült. Később abbahagyta mesterségét és 1924 óta önálló vendéglős Alsógallán. A világháborúban a 31-ik gyalogezredben az orosz és olasz frontokon harcolt és megszerezte a II. oszt. ezüst, bronz vitézségi érmet és Károly csapatkeresztet. Mint törzsaltiszt szerelt le és Győrben a nemzeti hadseregnél is teljesített szolgálatot. Tagja a községi képviselőtestületnek és elnöke az alsógyallai iparos és olvasókörnek. •262