Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Gesztesi járás
Vérteskéthe ly BARABÁS ENDRE ref. tanító 1903-ban Nagyacsádon született. Gimnáziumi tanulmányait Pápán, a tanítóképezdét Sopronban végezte. Pályáját Tósokberénden kezdte és 1927. évben választották meg Vértesketlielyre ref. tanítóvá, ahol a ref. egyházi teendőket is végzi. Leventeoktató, a népművelődés vezetője. LAÁSZ JÁNOS evangélikus kántortanító Mezőberényben 1909-ben született. Középiskolai tanulmányait Mezőberényben végezte. Azután beiratkozott a soproni tanítóképzőbe, ahol tanítói oklevelet szerzett. Yérteskéthelyen kezdte meg tanítói pályáját és azóta állandóan ott működik és egyúttal ellátja az egyházi teendőket is, miután lelkész a községben nincsen. Népművelési előadásokat tart. PÜSPÖK ANTAL r. kath. tanító Lakompak községben 1901-ben született. Középiskolai tanulmányait Győrött végezte és ugyanott szerezte meg tanítói oklevelét is. Ezután még érettségit is tett. Novákpusztán kezdte meg tanítói pályáját és 1921. év júniusában választották meg Yérteskéthelyen tanítóvá. Azóta működik ott és a Levente egyesület főoktatója. •259