Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Gesztesi járás

JASPER ANTAL kántortanító Székesfehérvárott 1890-ben született. Baján és Losoncon végezte középisko­láit és a tanítóképzőt, Kiskunhalason pe­dig gazdasági tanfolyamot. A 69 gy. ez­red kötelékében az orosz és oláh fron­tokon harcolt. Kitüntetései II. oszt. ezüst és bronz vitézségi érmek, koronás érdem­vaskereszt, Károly csapatkereszt és sebe­sülési érem. Pályáját 1912-ben Kókán kezdte meg, ahol 15 évig volt, onnan ke­rült 1927-ben Szőnyre, ahol kántortanítói minőségben működik. A Nemzeti Munkavédelem parancsnoka, az énekkar és állandó műkedvelő színtársulat vezetője, levente-oktató. SZEKENDY JÓZSEF róm. kath. plébános 1885-ben Sopron-Szécsényben született, középiskoláit részben Sopronban, részben Győrött végezte. Theologiai tanulmányai befejezése után 1909-ben szentelték pap­pá. Utána Mócsa, Nagylózs, Csejneg és Kisbér községekben volt káplán, Győr­szemerén és Győrujvárosban adminiszt­rátor és 1922. óta Szőny község plébá­nosa. A kommün alatt hazafias, férfias és vallásos viselkedése miatt súlyos kelle­metlenségeket kellett elszenvednie, de mindenért kárpótolta őt híveinek odaadó szeretete és ragaszkodása. Képviselőtestületi tag, a Hangya és Hitelszövetkezet elnöke, valamint elnöke az Ifjúsági Egyesületnek, a r. k. egyházközségnek és az iskolaszéknek. SÜTHEÖ BÉLA gyógyszerész 1891. október 15-én Kajdacson szüle­tett. Középiskoláit Beregszászon, egye­temi tanulmányait Budapesten végezte. A világháborúban mint gyógyszerész­tiszt vett részt és hat hónapig volt az olasz harctéren, amikor hadifogságba ju­tott. Leszerelése után Pozsonyban, Sop­ronban, Szombathelyen és Budapesten működött. 1927-ben telepedett le Szőny községben, ahol .gyógyszertárat nyitott. A községben különféle népművelődési előadásokat tart, amivel nagy szolgálatot tesz az egészségügynek. Élénk részt vesz a köz­ség társadalmi életében, melynek körében nagyon népszerű. •256

Next

/
Thumbnails
Contents