Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Gesztesi járás
Ászár HORVÁTH JÁNOS plébános 1874 október 10-én a sporonmegyei Hegykő községben született. Középiskolai és theologiai tanulmányait Győrött végezte. Felszentelése után Endréden, Rábaszentmihályon, Bágyogon és Kisbéren mint segédlelkész működött. 1907 év óta Ászár község plébánosa, A kommün alatt állandó zaklatásnak volt kitéve s amikor a Bakonysárkány község plébánosát Bécsbe szöktette, a kommunisták őt hurcolták fogságba. Kiszabadulása után is folyton akasztófával fenyegették a vörösök. A község gazdasági életében is vezető szerepet játszik, a Hangya felügyelőbizottságának: elnöke, a takarékpénztár igazgatósági tagja, egyházi szakíró. MATISZ LÁSZLÓ uradalmi intéző 1884-ben Győrött született. Középiskoláit Sopronban, a gazdasági akadémiát Keszthelyen végezte. Pályáját Dégen feld grófnál kezdte Czirákon, majd báró Solymossy Jenő birtokán működött, előbb mint kezelőtiszt, később mint intéző 11 éven át. 1924. év óta pedig Schwarzenberg Alajos herceg uradalmának intézője. Ez idő alatt a gazdaságot teljesen modernizálta, mellyel majd száz százalékos többtermelést sikerült elérnie. A kommün alatt hazafias magatartásáért sok zaklatásnak volt kitéve. Kiváló gazdasági szakértő, aki nagy' elfoglaltságán kívül minden kulturális és hazafias mozgalmakból is kiveszi részét. Bana LORK LAJOS adóügyi jegyző Kisbéren született 1898-ban. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a közigazgatási tanfolyamot Győrött végezte. Közigazgatási pályáját Kisbéren kezdte meg 1918-ban mint jegyzőgyakornok. 1921-ben megválasztották Banán adóügyi jegyzőnek, azóta működik ebben a minőségben. Lelkiismeretes, szorgalmas tisztviselője a községnek, miáltal kiérdemelte a község lakóinak ragasz222