Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Gesztesi járás
Károly csapatkereszttel tüntették ki. A forradalom kitörésekor szerelt le. 1922 májusában szerezte meg orvosi diplomáját; 1924 óta Ácson praktizál. Az Országos Orvosszövetsgnek és a helyi társadalmi egyesületeknek a tagja. NÉMETH ISTVÁN plébános Sopronmegyében Vitnyéden született 1894 december 2-án. Tanulmányait Győrben végezte, 1919 június 29-én szentelték pappá. Győrmegyében, a gyarmati plébánián kezdte meg működését, onnan Csornára, majd Győrbe került, ahol egyházi működése mellett egy ideig a Dunátuli Hirlap felelős szerkesztője is volt. 1928 január l-e óta plébánosa Ács községnek. A forradalom és a kommün alatt sok üldöztetésben volt része. A vörösök egy alkalommal akasztással is fenyegették, ismerve mély vallásosságát és izzó hazafiságát. 1916-ban jelent meg „Kiált az Úrhoz" c. munkája, 1922-ben a Pallas rt. adta ki Budapesten „Lelkem elküldöm" című vallásos tárgyú művét. A Kisfaludy-kör és a Pázmányegyesület rendes tagja, a Napkelet és az Élet című lapok állandó munkatársa. felpéczi PÉNTEK PÁL országgyűlési képviselő 1885-ben született Ácson. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban és Pápán, a gazdasági iskolát Komáromban végezte el. Saját birtokán gazdálkodik 1905 óta, emellett jelentős közéleti szerepet is játszik. 1906—1909-ig a községi elöljáróság tagja volt, 1910-ben a vármegyei választáson Ács község Szabadhegyi György helyébe őt választotta meg. 1926. óta a kerület országgyűlési képviselője. 1910 óta elnöke a Nagyigmándi Kisgazdapártnak, a „Hangya" a Gazdakör díszelnöke. Hosszú ideig volt a „Magyar Lobogó" c. lap gazdasági tudósítója, a Református Egyház presbitere. Felpéczi Péntek Pál kerületében olyan népszerűségnek örvend, amely csak kivételes jellemű és képességű, vezetésre született férfiaknak jut osztályrészül. E népszerűséget és választói bizalmát azzal hálálja meg, hogy minden energiájával és tudásával népe érdekeiért száll síkra az országgyűlésben is. 219