Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

A dorogi szénbányászat története és fejlődése. Írta: Prouza Vilmos

HUSZÁR ISTVÁN áll. kántortanító 1898-ban Megyesházán született, kö­zépiskoláit Privigyén, a tanítóképzőt Esztergomban végezte. A 26-ik és a 5-ik gyalogezrednél az olasz és albán harctereken teljesített hadiszolgálatot és mint tartalékos zászlós szerelt le. A Ká­roly csapatkereszt tulajdonosa. Pályáját Cséven kezdte, onnan három évi műkö­dés után nevezték ki a sárisápi állami is­kola tanítójává. Levente főoktató, kán­tor, a levente zenekar megszervezője, a levente otthon létesítője, az Esztergom és Vidéke c. lap. tudósítója. KÉGLI JÓZSEF községi főjegyző Uny községben 1872-ben született. Középiskoláit Esztergom­ban és Budapesten végezte. Közigazgatási pályáját Esztergom vármegye szolgálatában kezdte, majd hétévi működés után Uny község jegyzője lett. Onnan 16 évi szolgálat után Sárisáp köz­ség választotta meg főjegyzőnek. Az utolsó 10 évben épült az óvoda, iskola, a kultúrház stb., mely alkotások nevéhez fűződnek. Süttő ÁPRILY-TELEP 188.") körül alapíttatott. Kőfaragó ipartelep és kőbánya. Ala­pítója: Holdampf Sándor. Üzemvezetője: Áprily Rezső, beltagja: Áprily Antal, Rezső és Lajos. Az Országház, Klotild-palota, Reg­num Marianum, stb. építkezések szállítója. Évi kitermelése .">000 m :' terméskő. ÁPRILIY REZSŐ nagyiparos, kőfaragómester 1876-ban Süttő községben született. Középiskoláit Esztergomban, a felső­ipariskolát Budapesten végezte, majd Salzburgban, Berlinben és Párizsban járt tanulmányúton. 1904-ben átvette ipartelepének vezetését. Községi képvi­selő, a Hangya igazgatósági tagja, az Ipartestület volt alelnöke. 206

Next

/
Thumbnails
Contents