Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

A komáromi rendőrség megszervezése

HANK JÁNOS vasúti vendéglős 1877-ben Báttaszéken született, isko­lái elvégzése után Szolnokon kezdte pá­lyáját. 1908-ban Komáromban telepedett le, ahol azóta vezeti a vasúti vendéglőt. A forradalom alatt teljesen kirabolták, éttermének berendezését darabokra tör­ték. A kommün alatt szüneteltette ven­déglői üzemét. Törvényhatósági bizott­sági és városi képviselőtestületi tag. alsópérczei és himeskői JÁNOSSY KÁROLY ni. kir. pénzügyigazgató 1880 október 24-én született. Középiskoláit Sopronban, főis­kolai tanulmánait Eperjesen és Budapesten végezte. Pályáját a beregszászi kir. pénzügyigazgatóságnál kezdte és onnan 1914 jú­niusában helyezték Esztergomba. Ekkor a 4. hegyi tüzérezredhez vonult be és a szerb és olasz fronton teljesített szolgálatot. Tarta­lékos hadnagy, a bronz vitézségi érem és az arany érdemkereszt tulajdonosa. Törvényhatóság bizottsági tag, városi képviselő, az ágostai evangélikus egyház helyi felügyelője, a Tűzoltó Testület elnöke. KIRÁLYI MIKLÓS gyógyszerész 1886-ban Ógyallán született. Középis­koláit Érsekújváron, egyetemi tanulmá­nyait Budapesten végezte. Pálváját Győ­rött 1904-ben kezdte és ott volt 1921-ig, gyógyszertár tulajdonos. A cseh meg­szállás alatt magyar érzelmei miatt ti­zenkét napig raboskodott a komáromi vár börtönében. 1921-ben Szabadszállá­son nyitott gyógyszertárat, amelyet há­rom évig vezetett. 1925. augusztusában lett a komáromi „Fehér kereszt" gyógytár tulajdonosa. A háború alatt a 18. egészésgügyi csapatnál teljesített szolgálatot. Az OKH. felügyelőbizottságának, a városi képviselőtestületnek tagja, a gesztesi járás tűzrendészeti felügyelője, a Tesz. választmányi tagja. Több előadást tartott és tűzrendészeti cikket írt. IGMÁNDI KESERŰVÍZ VÁLLALAT Nagyigmánd és Kócs község határában az úgynevezett csi­csói ér lapályos részén fakadnak a források. Az Igmándi vizet,, 163

Next

/
Thumbnails
Contents