Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Az Esztergomi takarékpénztár

delni a vörösök a forradalmi törvényszékhez, de amikor erről bi­zalmasan értesítették, összepakolt és a Bakonyba ment, ahol is­merőseinél húzta meg magát. A kommün után nyomban visszatért Esztergomba és megnyitotta ügyvédi irodáját, melyet azóta sok sikerrel vezet. LÁNYI DEZSŐ szobrászművész 1879-ben született Baán községben, Trencsén megyében. Középiskoláit Nagybittsén végezte, majd atyja kíván­ságára építésznek készült és belépett egy bécsi építészeti irodába rajzolónak, majd később épületeken dolgozott, mint kömi­ves, hogy a szakmát gyakorlatban is megtanulja. így többek között a buda­pesti Newyork palota építkezésénél is. Vágya és ambíciója azonban a szobrá­szat felé vonzotta és husz éves korában mar plasztikus szobor­karrikaturákkal tünt fel. Az akkori ismert politikusok karrika­turáit mintázta meg és 1902-ben Ujházy Ede nagynevű színmű­vész karrikaturáját állította ki a tárlaton, amellyel első dijat nyert. Ekkor külföldre ment tanulni, megfordult a Julién aka­démián, Párisban Bériénél, Brüsszelben Van der Stappen-nál és amikor visszatért hazájába, mint kiforrott művész, egyszerre az elsők között emlegették a nevét. Egymásután kapta a megbí­zásokat és nagy sikerei voltak munkáival. Elkészítette a zsolnai Baross-otthonban Baross Gábor szobrát két relieffel, a Nasici tan­ningyár budapesti palotájában két Amorette-csoportot, a Mémosz palota előtt álló építőmunkás alakot, a budapesti Széchenyi fürdő előcsarnokában a tritonokat, a Gellért fürdő halljában „Anya a gyermekkel" alakot, a Kerepesi temetőben több gyönyörű síremlé­ket, az esztergomi Hősök emlékszobrát stb. Most dolgozik az Or­szágos Társadalombiztosító épiilő tornyának három főalakján. Mű­vészi munkáit 1907-ben a Ferenc József jutalomdijjal, 1908-ban a londoni kiálitáson aranyéremmel, 1912-ben a Lipótvárosi Kaszinó nagy dijával és 1921-ben a Galambos díjjal tüntették ki. A világ­háborúban is résztvett, hősiesen küzdött Wolhyniában és a Kár­pátokban Szurmay tábornok oldalán és több katonai kitüntetés tulajdonosa. LINTNER KÁLMÁN városi és járási állatorvos 1870-ben Eperjesen született és ugyanott végezte el középis­kolai tanulmányait is. Diplomáját a budapesti állatorvosi Főisko­lán szerezte meg. Uj-Kécskén kezdte pályáját, onnan Nagyvá­radra ment, ahol 1905-ig működött. Később Gyöngyösön teljesí­tett szolgálatot és 1927-ben került Esztergomba. A Kaszinó és Kath. Kör tagja. 125

Next

/
Thumbnails
Contents