Bády István: A Bazilika árnyékában
A két háború között
I gombán még soha sem volt — a tüntetők kardlapozása! Hogy hányan sérültek meg, azt már nem tudom, de tény, a tömeg menekülni kezdett és alig fél óra múlva a Széchenyi tér kiürült. Élénken emlékszem szűkebb városrészemnek, Szentgyörgymezőnek a szavazására is Szavazókörzetünk itt a katolikus körben volt, a szavazatszedő küldöttség elnöke pedig Madaras Aurél plébános. A kiadott szavazási utasítást Madaras sajnos betartotta; e szerint a szavazásnak úgy kellett történnie, hogy először leszavaz 10 Mátéffysta, utána pedig 10 Gróh-párti. így is ment a ceremónia egy darabig. Csakhogy: Szentgyörgymező emberemlékezet óta mindig ellenzéki volt; hiába nyertünk, mégis elbuktunk! Nos, városrészünknek mintegy 95%ra Gróh-párti volt, Mátéffynak itt alig jutott 60 szavazat. így hamarosan elfogyott a rászavazók száma, ám még mindig ott volt a több száz Gróh-párti, akiket viszont nem engedtek az urnákhoz, mert nem jött össze a szükséges tíz Mátéffy-párti. Valószínű, abban bíztak a hatóságok, hogy az összegyűlt mintegy 3-400 szavazó megunja a várakozást, abbahagyja a kitartást és eltávozik. De nem így történt! A békés, csöndes parasztok zúgolódni kezdtek és hangos szóval követelték a szavazás folytatását. Kezdetben, az utasításokra hivatkozva, a plébános ellenállt. (Csak zárójelben: Madaras Aurél egy, Amerikát járt, nagy intelligenciájú pap volt, akinek a magyar repülés — ma már országosan is elismerten - nagyon sokat köszönhet. Ö volt az, aki Magyarországon, pontosabban Esztergomban megindította Rubik Ernővel és Mitter Lajossal a magyar vitorlázó repülést, a modellezést, de nemcsak ezt, hanem a kivitelezést is.) Délután 2 óra tájban végülis az összegyűlt tömeg nyomására és tiltakozására a szavazás újból megkezdődött és egy óra alatt be is fejeződött. De annak következménye és utóhatása megmaradt, a parasztok nem felejtettek. Madaras Aurélnak el kellett hagynia a szentgyörgymezei plébániát, mert a templomba, miséjére nem mentek a hívek. Némileg hasonló módon tiltakoztak a helybeli pékmester, Jónás Lajos ellen is, aki Mátéffynak volt az egyik kortese: hónapokig nem vittek hozzá kenyeret sütni! Mindazokkal szemben, akik valamilyen formában Mátéffy mellett, mint a kormány embere mellett exponálták magukat, a szentgyörgymezeiek összefogtak és az illetőt bojkottálták. Már-már úgy nézett ki, a helybeli szü36