Bády István: A Bazilika árnyékában

Epilógus

I EPILÓGUS Mint már említettem közigazgatási pályámat közel 20 évi szolgálat után, 1952 december végével befejeztem. Második munkahelyem a Kisbéri-Esztergomi Téglagyárak Vállalata lett, amely később kibővült és Komárom Megyei Bánya és Építőanyagipari Egyesülés címen működött, mint tanácsi vállalat. Itt is 18 esztendőt töltöttem el. Az első igazgatóm Szabó István, volt városi VB titkár (két hétig polgármester is), aki azonban betegsége miatt idő előtt nyugdíjba ment. Csendes, halk szavú, jó lelkű ember volt. Üj munkahelyemen sokféle teendő várt rám, egyidejűleg. Jogász, terv-statisztikus, szállítási előadó, bérügyes. Az itt eltöltött esztendők alatt megismertem a tégla és a kályhacsempe-gyártás műszaki feltételeit, és a minőségi elvárásokat. 1956. októberének eseményei több mint két hónapra kiszakítottak a téglagyári környezetből, de a forradalom leverése, majd a Nemzeti Tanács feloszlatása után ismét visszatértem korábbi munkámhoz. Azonban a helyzet egyre nehezebb lett: a volt munkásigazgatót, aki emberségből jelesre vizsgázott, leváltották. Bűne: szimpatizált a forradalommal. Utódja alig engedte meg, hogy a gyárba maradhasson; a legnehezebb fizikai munkát végeztették vele — az égető kemencéből a tégla-kihordást! De ő ezt is becsülettel végezte mindaddig, amíg a sárisápi téglagyár működött. Számomra is megnehezült az ott-tartózkodás, kívánatosnak látszott — az 36-os forradalmi eseményekben való részvétel miatt, a munkahely elhagyása. A volt igazgató nem tudta megbocsátani a Nemzeti Tanácsban vitt szerepemet, de a 4 éves polgármesterségemet sem; nagy pártember volt, hatalmát erősen éreztette is. Tehát szakítottunk. Néhány év múlva neki is nyugdíjba kellett mennie, idő előtt. Mert a jegenyefának is idővel kiázik a gyökere . . . A dömösi Építőipari Vállalathoz kerültem, és innen nyugdíjaztak 1973-ban. * * » Most így, 77 éves fejjel visszanézve, úgy látom: sorsom alakulhatott volna könnyebben is. Ha jobban hajlott volna az a 135