Bády István: A Bazilika árnyékában
1956
I vasárnap délelőtt, az egybegyűlt kb. 200 ember előtt izgattam a parasztokat a szovjet csapatok ellen, mondván, ragadjanak kapát, kaszát ellenük. Azt feleltem erre: én is sokat voltam katona és tudom, mi az, hogy kaszát, kapát ragadva bárhol is szembe szálljanak a szovjet alakulatokkal. Azt igen is mondtam, hogy ragadjanak kaszát és kapát és dolgozzanak, hogy felépítsük az országot, hogy kenyere legyen mindenkinek ebben a hazában! A szovjet alezredes válasza: Önnek igaza van és elhiszem amit mondott, mert ha nem úgy lett volna, ahogy Ön mondta, akkor biztos, hogy nem ülne itt mellettem! Lenézően és lekicsinylően rámutatott a mellette lévő papírkosárra: Ez tele van névtelen levelekkel és ha ezután néznék, akkor már sok embert kellett volna felakasztani! A következő SZEB parancsnok kezdetben a mostani Irinyi utcában lakott, az egyik villában. Székhelye nem volt biztonságos, így a Deák Ferenc utcában, közel a városházához, biztosítottunk részére egy önálló szép lakást. Hosszabb ideig a SZEB parancsnoka Sarlaj őrnagy volt, akiről megtudtam, tartalékos tiszt volt, 56 éves, civilben mérnök, moszkvai lakos. Sarlaj őrnagy igen komoly ember volt, és amint utólag kiderült ellenőrző hivatásának messzemenően emberségesen tett eleget. Többször meghívott magához beszélgetésre és a problémák megtárgyalására. A vele való kapcsolatom sokkal mélyebb és őszintébb volt, mint a városparancsnoksággal. Furcsán hangzik, de mind a ketten gyomorfekély esek voltunk, mind a ketten műtét előttiek és így volt egy „téma" is közöttünk. Egy alkalommal vacsorára hívott meg; vacsora előtt majdnem egy deci rumot szolgáltak fel. Hivatkoztam arra, hogy mind a ketten gyomorfekélyesek vagyunk és megárt nekünk. Tiszti szavát adta, hogyha megisszuk, az ő módszere szerint, úgy semmi bajunk nem lesz. így is történt. Előtte és utána 1 — 1 kifacsart citromot ittunk meg cukrosán, és valóban a rum hatástalan lett. Ezután kérdeztem tőle: ha ilyen körülmények között kell a rumot meginni, hogy hatása ne legyen, akkor miért ittuk meg? Jót nevetett rajta ő is . . . Többször meggyőződtem arról, hogy Sarlaj őrnagy messzemenően tisztában van a városi problémákkal, a nehéz helyzetben lévő város közellátásával, azokat tárgyilagosan ítéli meg. A köztünk lévő hivatalos kapcsolat a hivatali jelleget messze 130