Bády István: A Bazilika árnyékában

A lemondás másfél éve és a Mindszenty-ügy

I dát! - ezek után megszűnt. Az események azonban peregtek . . . Mindszenty bíboros legutolsó, nyilvános egyházi szereplése 1948. október utolsó vasárnapján (Krisztuskirály ünnepén) volt Szent­györgymezőn, a 150 éves, felújított templom megáldásán. Az egykorú História domusba történt bejegyzés szerint — amelyet dr. Bucsi József plébános írt —, „a hercegprímást Szent­györgymező népe nagy tömegben, ünnepélyesen, fájdalmas öröm­mel fogadta, élén a köztiszteletben álló, közel 90 éves Bartus József egyházközségi templomatyával". A főpapi ünnepi isten­tisztelet után a fogadáson — mint az egyházközség világi elnöke — magam ismertettem és számoltam be részletesen egyházközsé­günk életéről és működéséről. A hercegprímás a látottakkal és a hallottakkal igen elégedett volt és azzal búcsúzott a plébánostól: „Vezesd így tovább a hí­veidet!". Életemben nyolcszor találkoztam Mindszentyvel, három­szor négyszemközt, öt alkalommal pedig hivatalos összejövetelen. Mindszenty bíboros a szentgyörgymezei főpapi látogatása után teljesen visszavonult — bezárkózott. Nem azért, mert félt — hiszen tudta, hogy sorsa megpecsételődött! - hanem inkább azért, mert nem akart, puszta megjelenésével sem, másoknak ártani. A Mindszenty-ellenes tiltakozásokból az intézmények és szervezetek is alaposan kivették a részüket, a közben több­ször átalakított Nemzeti Bizottság is. A testület 1948. novem­ber 3.-i ülésén S. Gy., Nemzeti Bizottsági tag kemény hangon bírálta a főpap politikáját, holott néhány éve ő még az esztergomi Katolikus Legényegylet dékánja volt! S. Gy-nek nem kis része volt abban, hogy az ülés a következő határozatot hozta, amely bizony nem válik Esztergom történelmének fényes fejezetévé: „A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy országunkban a vallásszabadsággal visszaéljenek. Hétről-hétre, sőt napról napra egyházi ájtatosságok, körmenetek jogcímén politikai népgyűlése­ket rendeznek, szimbolista stílusokba burkolva ütik, vágják a népi demokráciát (...) Ennek legfőbb irányítója Magyarország katolikusságának főpapja, Mindszenty József (. . .) Röviden ezek az okok, amelyek a nemzeti bizottságot arra késztették, hogy határozati javaslatot fogadjon el (. . .) 93

Next

/
Thumbnails
Contents