Bády István: A Bazilika árnyékában
1956
I ottlévő többszáz embernek semmilyen kialakult véleménye, vagy szándéka nem volt mindaddig, amíg vidékről az autóbuszok be nem érkeztek. A parancsnokság épületét két oldalról lehetett megközelíteni: egyfelől a Sötét-kapu városi oldaláról, másfelől pedig a kanonoki épületek előtti résztől, amely azonban középütt kőfallal volt elzárva. _A_tömeg végül is itt gyülekezett a Sötét-kapu_előtt. Láttam, hogy a Sötét-kapu közepén egy 10-15 főből álló katonai szakasz állt, fegyverrel a kezében, a tömeggel szembem Az ottlévők nem mertek bemenni, de annál többet kiabáltak: „Ti nem vagytok magyarok!", „Magyar katona nem állhatja a mi utunkat!". Nemsokára a város felől,,a tanítóképző előtt három autóbusz jelent meg; jöttek a Várúton felfelé, tele ismert és ismeretlen személyekkel, sőt még az első busz tetején is ültek. Ügy fél tizenegy tájban zajlott le az a tragikus esemény, amelynek leírása ezideig bizonyos tendenciózus beállítású volt. A most beszerzett adatok szerint már összeállítható annak a véres napnak az eseménysorozata, az életben maradottak vallomása alapjánj Többek között csodálatos módon életben maradt a tankágyúval belőtt autóbusz vezetője, valamint a tetőn utazó személyek egy része is. Ugyancsak pontos leírást tudtak adni — igaz kissé egymástól eltérően — az akkor tényleges szolgálati idejüket töltő kiskatonák is. Tehát ez tör tén t: a Sötétkapuhoz érkező első busz megállt a bejáratnál, az ottlévő kiskatona, mint őrszem, figyelmeztette, hogy nem szabad bemenni. De akkor már a katonai sorfal a hadosztály előtt lévő kis térre vonult vissza. Az autóbusz vezetője kétszer, vagy háromszor megállt, ugyanis — mint mondotta — félt. A bent ülők közül néhányan közölték a vezetővel: nyugodtan mehet, egyiküknél sincs fegyver, ők csak a 12 pontot akarják felolvasni a bentlévő és szolgálatot teljesítő katonáknak. (Ugyanez a busz, Nyergesújfaluról jövet, három nagyobb gyárnál már megállt rövid időre, ahol szintén felolvasták a 12 pontot. A járműre a város centrumában, néhány esztergomi lakos is felszállt. A másik két autóbusz, szerencsére, nem követte az elsőt, hanem kívül maradt.) A felolvasásra azonban már nem került sor. Az első autóbuszt ár Sötét-kapu másik oldalán már harckocsi fogadta. 115