Bády István: A Bazilika árnyékában
A lemondás másfél éve és a Mindszenty-ügy
I is. Minden új rendelkezés egyre súlyosabb és szigorúbb lett. Következtek az éjjeli kihallgatások, a meghurcolások, a beidézések. A helyi sajtó is nap mint nap foglalkozott hol ezzel, hol azzal a kulákkal, kihágási ügyével, elzárásával, bírósági tárgyalásaival. Ilyen bírósági tárgyalás előtt halt meg Kiffer Ferenc közismert esztergomi polgár, a város hegymestere. Molnár Mihály megyénk főispánja volt, különben, kisbéri 10 holdas középparaszt. Jó barátságban állt Dobi Istvánnal — a kisgazdapárt vezérével — aki komárom-szőnyi volt. Dobi István szeretett a megyébe haza járni, sok faluban el borozgatott, elbeszélgetett a gazdákkal. A megye Ete nevű községében volt a legtöbb kulák. Egy alkalommal Molnár Mihály főispán jelenlétében megkérdezték Dobitól az etei gazdák: mondaná meg, de őszintén, mi lesz velük, mint nagy gazdákkal? Dobi azt válaszolta: „Hogy ne mondjátok azt, hogy a Dobi félrevezet benneteket, ezért megmondom az igazat. A pártnak az a véleménye, hogy ha eddig élveztétek a nagy vagyon előnyeit, most már viseljétek annak terheit!" Egyenes beszéd volt, akinek füle volt, hallotta, akinek esze, tudta mi vár rá ... Az új törvények alapján az 1950. augusztus 15-ével megválasztott első tanácselnök, Anderla Imre oroszlányi lakos, megkezdte a kulákellenes működését. Sajnos, Anderlát azon emberek közé kellett sorolni, akik Esztergomot nem szerették, de lakóit sem: az a 8—10 ember, akit kulák „rangra" emeltek, azok kimondottan Anderla „kiválasztottjai" közé tartoztak. Az ő vak buzgalmának estem áldozatul én is, ill. édesanyám, akit Anderla Imre 1952-ben hallatlan munkájával és energiával a kuláklistára tett. Anyámnak már alig 10 hold földje volt, mire elérkezett 1952 második fele. Anderla felkutatta az összes telekkönyvi adatot, amelyek valaha, még 50 évvel ezelőtt, a család vagyonát rögzítették; ez korábban szőlő volt, és ezeket beszámítva — főleg az ellenem megnyilvánuló bosszúvágytól vezetve — került anyám a kuláklistára. A beszolgáltatás miatt az Alföldre utaztam, hogy a nagy mennyiségű tojás beadásának eleget tehessünk. Amikor Mágocson az 1500 db tojást megvásároltam és a leadó helyre vittem, közölték velem, hogy beszolgáltatásra nem veszik át, hanem csak a bevéteü áron. Ez 106