Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-07-02 / 23. szám

KÖZÖSSÉG Kosa Lajos: a csődeljárásért Tétényi Eva a felelős A Fidesz alelnöke az önkormányza­ti törvény módosításáról, az esztergo­mi helyzetről, valamint a képviselői és polgármesteri összeférhetetlenség fel­tételeiről nyilatkozott a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. Ma az önkormányzati csőd gyen­gén szabályozott, ad abszurdum még a nyilvánvalóan aggályos eseteket sem bünteti - többek között ezzel indokolta Kosa Lajos saját javaslatát, amelyben (az önkormányzati törvény átírásának kere­tében) többek között rögzítenék azt is, hogy tíz éven át ne legyen választható az a polgármester, alpolgármesterek, illet­ve testületi tagok, akiknek hivatali ide­jében, illetve képviselői megbízatása alatt megindult az adott önkormányzat ellen az adósságrendezési eljárás, azaz valódi, jogi értelemben vett csődhelyzet állt elő - fejtette ki a fideszes politikus. Hozzátette: jelenleg csak néhány önkormányzat ellen folyik ténylegesen ilyen eljárás. A politikusnak is van felelőssége A gazdasági életben az a szabályozás, hogyha valaki ügyvezetőként csődbe viszi a vállalkozását vagy felszámolást kezdeményeznek ellene, az illető utána öt évig nem lehet ügyvezető. Ennek a fajta felelősségnek pedig az önkormány­zati irányításban is érvényesülnie kell - hangoztatta Kósa Lajos. „Csak azt szeretném világossá ten­ni mindenki számára: ha azt mondjuk, hogy egy teljesen új közéletet, egy új gon­dolkodásra alapuló országot szeretnénk építeni, akkor ezt magunkra nézve is komolyan gondoljuk. Teljesen függetlenül attól, hogy valaki milyen pártállású, egy politikusnak felelőssége van a feladata teljesítésében. Ha ezt nem teljesíti, mert például csődbe vitte az önkormányzatát, akkor szabályozottan ugyan, de viselje a következményeket - szögezte le a Fidesz alelnöke. A választhatóság tilalmát természete­sen a bíróságnak rendes eljárásban kelle­ne kimondania, hiszen a választhatóság korlátozásával alapvető jogában korlátoz­nák az érintetteket. A szabályozást pedig finomra kell hangolni, hiszen például az önkormányzati költségvetés megszava­zása fontos aktus a tekintetben, hogy ki mekkora felelősséget visel egy esetleges önkormányzati csőd esetén. Aki testületi tagként, képviselőként nem szavazza meg a büdzsét, annak jóval kisebb a felelős­sége, mint azé, aki megszavazza - tette hozzá a fideszes politikus. Az esztergomi csődeljárásért a jelenlegi polgármester felel Kérdésre válaszolva az esztergomi önkormányzat helyzetéről Kósa Lajos azt mondta: ott, bár nagy az adósság, az önkormányzatot a jelenlegi vezetés vitte csődbe abban az értelemben, hogy bár helyt tudtak volna állni a kötelezettsé­gekért, tehát volt pénz a számlájukon, neuzer^ Esztergom, Kossuth L. u. 65, tel.: 06-20-530-79-46 Nyitva tartás: h-p 9-17, szó 9-12 Vegyél egy cipőt és vidd haza árának felét! Ha most veszel magadnak Nike, Adidas cipőt, hazaviheted a cipő árának felét! *Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze! H Adidas, adf^s Nike4*^""cipök, ruházat HEAD > görkorik! B DY FITNESS GÉPEK! Ökocímke, a környezetbarát termék védjegye Válassza Ön is a megbízhatót, a garantáltan minőségit! A Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. ökocimkéi o különböző termékeken jelölések formájában jelennek meg, előnyös megkülönböztetésben részesítve o minősített árukot. A nemzeti Környezetbarát Termék és oz Európai Unió ökocímke a vásárlókat segíti az eligazodásban, hogy a sok hasonló rendeltetésű áru, illetve szolgáltotós közül kiválaszthassák a megbízható, garantáltan minőségit. A környezeti címke megbízható segítség a termókválasztásban, ezt felismerve ma már a fogyasztók egyre nagyobb hányada tartozik a tudatos vásárlók csoportjába. A vásárlói döntéseknek pedig súlyuk van, hiszen arra ösztönzik a gyártókat, szolgáltatókat, hogy újragondolják o termelési, szolgáltatásnyújtód folyamatot és környezeti szempontból szigorúbb célokat tűzzenek maguk elé. Az ökocimke garantálja, hogy a termékek előállítása környezetkímélő módon történt; és olyan vállalat gyártotta, amely felelős magatartásával tűnik ki. Ezért is ne sajnáljuk az időt, hogy utánanézzünk a terméknek, a gyártónak, hiszen vásárlóként az egészséges termék, a környezet védelme mellett vagy ellen dönthetünk. A Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. minősítő rendszerében a magyar Környezetbarát Termék minősítésre, valamint az Európai Unió ökocímkére lehet pályázni. De mi is oz ökocimke f Ez o környezeti címke igazolja, hogy egy termék vagy szolgáltotós környezetkímélő. Odaítélésekor figyelembe veszik o tennék vogy szolgáltotós életútja során a levegőre, a vízre, a talajra és az emberi egészségre gyakorolt hatásokat, o nyersanyagok kitermelésétől az előállításon óta használatig, majdo keletkező hulladék kezeléséig. Egy nemrég elvégzett közvélemény-kutatás tanúsága szerint az ökológiai érzékenység, a környezet biztonságára vonatkozó aggodalmak felerősödtek. Míg az emberek többsége tisztában van a rá leselkedő és maga által előidézett környezeti ártalmak veszélyeivel, elhárításukért konkrétan fenni, jóvol kisebb hányaduk hajlandó. Gazdaságnak és környezetvédelemnek egyaránt van feladata, a gazdaságnak az árképzés gyokron súlyos kérdéseinek megoldása, a környezetvédelemnek pedig a felvilágosító, tudatosító munka. E munka, pedig nem a globális környezeti katasztrófa víziójával kezdődik, hanem például annak tudatosításával, hogyan őrizhető meg o környezet minőségének fenntartása, ha nem szemétként végző műanyag szatyrokkal vásárolunk, hanem újrahasznosításra alkalmas papírzacskókban, ha nem oz ózonréteget pusztító fneongózos dezodort használunk, hanem golyóst, ha szemetünket nem felhasználhatatlanul, ömlesztve hajítjuk ki, hanem szelektíven helyezzük el, megteremtve ezzel az újrahasznosítás lehetőségét. Fontos még az is, hogy minél szélesebb körben meg kell ismertetni a magyar Környezetbarát Termék címkét, egyetemben az Európai Unió ökocimkéjével, melyek - miután független, tekintélyes szakértők ítélik oda egyes termékeknek - garanciát jelentenek az ökoszisztémo fenntarthatósága terén. Látogasson el honlapunkra is, a www.kornyezetbarat-temiek.hu weboldaira! A projekt oz Európa Untó támogatósával, <n Európai Regionális Kedvezményen*. KomyététbanV* Termái Ncnprofa Kk. Feilest« ti Aijp törsknonszirozósósal valósul meg. 1027 Budapest. Lipfoyw. 5 . Totalen: 06 l -336 l >56 UMfTWo-onol 06 40638638r*jáíT*r gov huwrrvr oKi.hu komye«etboral.lermefajjé-ontno.hu Mp-VAran» komroi**xxcii'»m>ek.hu KEOP-6.1.0/8-09-2010-0027. „Komp)« népserútító kampány a magyar Kómyezefcorót Termák ét az Europa Unió Oko-amke I éseWnunyewk naelése életekében' R u*m 10 hídlap 2011. JÚLIUS 2. / IX ÉVFOLYAM / 23. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents