Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-07-04 / 21. szám
előbb átkerült Puyolra a meccs hajrájában, majd a serleg átvételekor annak az Abidalnak a karján volt, akinek két hónappal ezelőtt ugyanolyan súlyos, rákos betegsége volt, mint nekem. Ekkor áttört bennem is egy kicsit az érzelmi gát, a kollegák meg is jegyezték, hogy tartsam magam az öltözőig, de amint oda beléptünk, már nem bírtam tartani magam, és talán életemben nem zokogtam úgy, mint akkor. Akkor jöttem rá, hogy hol is voltam, min is szerepeltem, mint egy túlélő. A következő nagy cél pedig az Európa-bajnokság, ahol legyünk csak ott, mert az már egyet jelent számomra azzal, hogy egészséges vagyok.-Lehet ezt a BL-döntőt máshova sorolni az olimpiai döntőhöz vagy a vb elődöntőhöz képest?- Mindegyik más-más. Olimpia a sport ünnepe, de a labdarúgás igazi nagy ünnepe az Eb, vb és a BL. Talán egy Bajnokok Ligája még az Európa-bajnokság fölött is van, mert itt totális világsztárok játszanak. Ez a meccs volt ezért a csapatunk pályafutásának a csúcsa.- A nemzetközi sajtó pozitívan értékelte szakmai munkátokat, te hogy látod?- Egy-két sajtóorgánumban jelent meg más is, de ezért szép a foci, mert lehet így is, úgy is látni. Minket igazán egy dolog érdekel, hogy az UEFA vezérkara, így többek között Michel Piatini és több játékvezető ellenőr is, mint Pierluigi Collina, pozitívan értékelték munkánkat. Úgy gondolom, hogy ez mindent elárul a teljesítményükről. Az újságíró pedig, ahogy látja, írja le, aki pedig nem tudja elfogadni a kritikát, az ne válassza ezt a pályát. Arra külön büszke vagyok, hogy egy ilyen kicsiny városból értem el ezt a sikert.- A következő cél az Európa-bajnokság?- Az egy kicsit távoli cél, mert több mint egy év még, de nyilvánvalóan szeretném. Mindig azt mondom, hogy - a Viktortól kicsit elvéve - a következő cél a következő mérkőzés. Ha már előre gondolkozol, akkor a következő meccset hajlamosabb lehetsz nem annyira fontosnak venni. Teljesen mindegy, hogy mi a következő, az ember tegye oda úgy magát, ahogy kell. Három hét alatt három kupadöntőn működünk. Az első az Emir Kupa döntője Egy rejtélyes remete A Pilist egykor nem véletlenségből nevezték szent hegynek. Odúiban, barlangjaiban számtalan remete keresett és talált menedéket, hogy csöndes magányában csupán Istennek szentelje az életét. Valamikor nagyon régen a hideglelős kereszt tövében is jókora barlang tátongott, amelyben a legenda szerint egy aggastyán lakott. Egy nyári alkonyon megfáradt utas ballagott a barlang felé, amikor váratlanul hangot halott. Fáradt merengéséből feltekintve nem kis meglepetésére és rémületére kísérteties alakú, ősz férfit pillantott meg, akit a borongós idő még titokzatosabbá varázsolt.- Hová fiam? - kérdezte az öreg. - Látom, megviselt a fárasztó út.- Szegény tévelygő, vagyok - válaszolta az utas, de ki vagy te?- A megmentőd leszek, ha figyelsz a szavaimra - hangzott a válasz. - Nézz az erdő felé és ahol azt a nagy vadkörtefát látod, egy keskeny, alig járt gyalogutat fogsz találni. Térj rá az útra, s folyton az ösvényen haladva egy forráshoz érsz majd, amely körül a földön szanaszét tengernyi dióra fogsz akadni. Vedd magadhoz közülük a tizenöt legszebb gyümölcsöt, ezek fogják majd megalapozni a szerencsédet. De jegyezd meg jól! Ha akár vigyázatlanságból, akár kíváncsiságból többet találnál fölvenni, szerencsecsillagod azonnal eltűnik és te azt többé meg nem találhatod. E szavak után az öreg eltűnt a sziklák között, az utas pedig a kíváncsiság és a kétely vegyes érzelmeivel a megadott irányba vette az útját. Az ösvény sűrű cserjék közt vezetett, melyek lehajló ágaiba gyakorta fennakadt a ruhája, vagy megkaristolták arcát, kezét. Végtére is megérkezett a forráshoz. A földből frissen fölbuzgó víz körül burjánzó növényzet csodálatos látványt nyújtott, a fű között pedig megannyi dió, egytől egyik színaranyból, melyek olyan ragyogóan fénylettek, mint a szentjánosbogarak. Az utas habozás nélkül nekilátott a diók összeszedésének: egy, kettő...tizenhárom, tizennégy, tizenöt - számolta nem kis mohósággal az aranydiókat. És ekkor, a tizenötödiknél gondolkodóba esett. Elmerengett a sorsán és arra gondolt, vajon higgyen-e az volt Katarban, múlt héten a BL döntő, és bármilyen furcsán hangzik, most hétvégén pedig a Komárom-Esztergom megyei kupadöntőben a Tardos-Ács összecsapás vár ránk. Viktorral mindketten mindenképpen el akartuk vállalni ezt a meccset, úgy érezzük, megyebeliként ez kutya kötelességünk. Az ácsi és a tardosi játékosoknak pedig ez lesz a BL-döntő, nekünk pedig ezt hibátlanul kell megoldanunk.- Említetted, hogy kicsiny városból érted el a sikereket, de igazán a kicsiny város lehet rád büszke. Hogyan látod most a város jelenlegi sporthelyzetét?- A városnak van egy helyzete és egy sporthelyzete. A város helyzetével nem kívánok foglalkozni, mert ez nem az én dolgom. Mióta volt ez a súlyos betegségem, azóta engem nem érdekel se egyik, se másik oldal. Sportember vagyok, és azt szeretném, hogy a városban sok-sok sportoló megkapja azt a méltó elismerést, amit megérdemel. Emellett megérdemelne Esztergom egy olyan sportlétesítményt, ahol a sok esztergomi tehetség, és itt most lehetne sorolni, biztos, hogy még sikeresebb lenne. Ahhoz, hogy ebben előrébb lépjen Esztergom, én bárkivel nyitott vagyok beszélni, sportban bárki számíthat rám. Esztergomiként elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy ez Esztergom. KULTÚRA öreg szavainak? Valóban csupán a tizenöt diótól függne a boldogsága? Egy belső hang egyre erőteljesebben, ellenállhatatlanul, mint egy kaján ördög arra ösztönözte, hogy vegyen még többet! Végül lehajolt és a tizenhatodikat is betette az erszényébe. Ám ebben a pillanatban az ezüsthabú forrás forrni kezdett és egy női alak képében csodálatos szépségű tündér emelkedett a víz felszínére; aki komoly, megvető hangon így szólt az utashoz:- Megszegted az öregek iránt való köteles és tisztes engedelmességet és szavadat meg nem tartottad meg, inkább kíváncsiságodnak és kapzsiságodnak áldoztál. Vedd hát méltó büntetését állhatatlanságodnak! Menj és folytasd nyomorult utadat! E szavakkal a tündér nyomtalanul eltűnt az utas szemei elől, csak egy halk moraj jelezte a forrás és az aranydiók eltűntét is... A félelemtől megsemmisült utas pedig szomorúan vette kezébe ismét vándorbotját. Eddig a mese, bár az esztergomiak még azt is hozzá szokták tenni a történethez, hogy a kísérteties aggastyán, a barlang öreg lakója már réges régen meghalt, a barlangot pedig az idők során végképp elborította a moha a bérc meredek tövében. IX. ÉVFOLYAM / 21. SZÁM / 2011. JÚNIUS 4. > hidlap.net 2
