Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-05-28 / 20. szám

ÉLETSTÍLUS Erős Gábor a BL-döntőn Esztergomi szereplője is lesz az idei Bajnokok Ligája döntőnek, Kassai Vik­tor játékvezető mellett ugyanis állandó segítője, Erős Gábor, esztergomi fifa asszisztens lengeti zászlaját a mai Bar­celona - Manchester United mérkőzé­sen, a londoni Wembley stadionban. A Magyar Labdarúgó Szövetséget csü­törtökön értesítette erről hivatalosan az európai szövetség, ám az uefa hírét szerkesztőségünk megkeresésére maga Erős Gábor is megerősítette, de mint elmondta, nem nyilatkozhat a mérkőzés előtt, mivel ezt az uefa minden esetben tiltja. A legrangosabb kupadöntőt leve­zetőjátékvezetői csapat tagja Kassai Vik­toron és Erős Gáboron kívül Ring György asszisztens, Fábián Mihály és Bognár Tamás a két alapvonali bíró, Vad II István tartalék játékvezető, illetve Kispál Róbert tartalék asszisztens. Kassai Viktor Erős Gáborral egyebek közt a 2008-as olimpiai döntőt vezette, a 2010-es világbajnokságon a német­spanyol elődöntőn dirigált, az idei •BL-sorozatban pedig a nyolcaddöntőben az Inter- Bayern München rangadón. A ma 20 óra 45 perckor kezdődő összecsapáson a 35 éves játékvezető minden idők legfi­atalabb Bajnokok Ligája döntőt levezető bírója lesz. Ez a második eset, hogy magyar játék­vezető dirigál a BL-döntőben, i997~ben ugyanis Puhl Sándor vezette a Juventus- Dortmund meccset. Magyar bajnoki címeket szereztek a Carmen TSE táncosai Bearanyozott táncszezon Összesen 41 arany, 13 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtöttek be eddig idén a Carmen TSE táncosai, akik legutóbb, két hete Kartalon a Magyar Bajnokságon remekel­tek, előtte pedig a sajátrendezésű országos divattáncversenyen a sportcsarnok­ban. A Carmenesek a bajnoki címek mellett ráadásul kitüntetéseket is átvehettek tánctudásukért. Országos divattáncversenyt rendezett május elején a Carmen tse a Magyar Divat és Sporttáncszövetség felkérésére a sportcsar­nokban. A megmérettetésen a résztvevők hip-hop és disco kategóriában mutatták meg tudásukat, valamint az eseményen a magyar bajnokság showtánc B kategóriájában is megmérkőztek három korosztályban - gye­rek, junior és felnőtt - a versenyzők. Először a hip-hop és az utcai táncok versenyszám­ok zajlottak két pályán, majd pedig a show és disco számok. Az esztergomi Carmen tse táncosai ezúttal is kiemelkedő sikereket értek el, melyért az egyesület tagjai kitüntetése­ket vehettek át. Érdemes Sporttáncos lett Puksa Franciska, Kacsó Renáta, Mika Péter és Földesi Tamás, míg a Divattáncok Meste­re címet Szeibertné Csékei Brigitta, valamint Puksa Tiborné Dr. Nagy Margit kapta. Az esztergomi Carmen Táncművé­szeti és Sporttánc Egyesület táncosai ezenkívül gyermek, junior és felnőtt kor­osztályokban már több megmérette­tésen is részt vet­tek idén, és mind a három korosztályban jelentős eredményeket értek el Disco, Hip- hop, Electric-boogie, Break és Showtánc stí­lusokban, szóló-, duó-, csoport- és formáció kategóriában egyaránt. Eddig idén összesen 41 arany, 13 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtöt­tek be a Carmenesek. A rengeteg éremből két hete hét aranyat - magyar bajnoki címet - szereztek a sporttáncosok a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség által Kartalon megren­dezett Magyar Bajnokságon. Gyerek korosztályban Kenyeres Bendegúz, Jónás Roland, Szépvölgyi Szabina, Kaszala Natália, Reichenbach Panna, Újvári Lili, Mikler Mercédesz, Papp Jennifer, Kósa Hanna, Lalus Kata, Chen Chen Ya, Willner Kata, Szeibert Krisztina, Körmendi Míra, Marosújvári Betti­na, Kiss Mercédesz, Koller Kíra, Magyar Beat­rix, Bartha Anna, Iván Rebeka, Kajó Alexandra bizonyult a legjobbnak, junior korosztály­ban Vakán Patrícia, Puksa Franciska, Mester Virág, Láng Alexandra, Tokai Rebeka, Heves Ramóna, Szeibert Eszter, Visz Patrícia, Huber Viktor, Szeibert Martin, Hurai Rebeka, Móczik Alexandra, Láng Alexandra, Kacsó Renáta, Mihalovics Fruzsina, Visz Patrícia, Fehér Tamás, Kiszely Zsófia, Bartha Eszter, Nagy Andrea, Bohony Ivett, a felnőtt korosztályban pedig Babinyecz Tímea, Pándi Patrik, Virsinszky Róbert, Szűcs Lotti, Tóth Vivi, Dávid Sára és Faiska Róbert. A kimagasló eredmények után jelenleg táncszínházi előadásukra készülnek a táncosok, akikjúlius elsején a dorogi művelő­dési házban lépnek fel 19 órától. A Carmen tse táncos edzőtáborokat rendez, a bejárós (az esztergomi Studió54- ben) két turnusban július 4-től 8-ig, július 11-től 15-ig tart, az ott alvós pedig Ko­vácspatakon (Panorama Hotel) gyerekeknek július 13. és 17. között, junior és felnőtt táncosoknak július 18. és 23. között. Részletekről érdeklődni a 20/388-1560 vagy a 20/497-6888-as számon lehet. A nyári edzéseken, illetve edzőtáborokban készül­nek a táncosok a nemzetközi versenyekre. 30 hídlap 2011. MÁJUS 28. / IX. ÉVFOLYAM / 20: SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents