Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-01-15 / 1. szám

KÖZÖSSÉG PROGRAMALAKÍTÁS NYERGESEN MYERCCSÚIFtUI> Egyeztető megbeszélést tartott az önkormányzat és a művelődé­si ház az idei városi programok kialakí­tására múlt szerdán 18 órakor a polgár- mesteri hivatal emeleti tárgyalójában. Nyergesújfalu idén is összeállítja a városi rendezvénynaptárát, amelyben megjelen­teti az intézmények, az egyházak, a civil szervezetek, a vendéglátóipari egységek és az önkormányzat programjait. A város vezetésének célja, hogy az előző évekhez képest áttekinthetőbbé tegye a progra­mokat, így februárig külön rendezvény- naptár készül a sportrendezvényekről és a gyermekprogramokról. Utóbbiakról - te­kintettel az idén első alkalommal szerve­zendő nyári napközire és a napközibe nem jelentkező, de tartalmas szünidőre vágyó gyermekekre, fiatalokra - önálló füzetet jelentet meg az önkormányzat tavasszal, melyhez várja a nyári napközi és a vakáció változatos kínálatához önkéntes munkával hozzájárulni kívánó szervezetek, magán- személyek jelentkezését, javaslatait. A DONI HŐSÖKÉRT SÁRISÁPON SÍRISÍP> A doni csata magyar hősi halot­tasa emlékezik a település vasárnap 10 órakor a sárisápi templomban szent­misével, majd azt követően a Fő téren a II. világháborús emlékműnél folytatódik a megemlékezés, melynek keretében a résztvevők meggyújtják a kegyelet gyer­tyáit és elhelyezik az emlékezés virágait. ÚJ KÖNYVBEN ÍRTÁK LE TÁT TÖRTÉNETÉT TÍT> Vaskos, mintegy ötszáz oldalas kö­tetet adott ki Duna-menti nagyközség históriájáról a helyi önkormányzat. Az Adalékok Tát történetéhez 2010 című ki­adványt Szabó József és Kátai Ferenc szerzőpáros jegyzi. A könyvben egyebek között egyház- és iskolatörténeti fejeze­tek mesélnek a település korábbi évszá­zadairól, de külön részt kapott az 1956- os forradalom helyi eseményeinek fel­dolgozása, valamint a rendszerváltás óta eltelt időben tapasztalt fejlődés is. A ki­advány külön erénye, hogy abban számos színes fotó illusztrálja a leírtakat. KIADVÁNNYAL ÜNNEPEL A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY HHHÜnfrJanuár 24- én, 17 órai kezdettel a tatabányai József Attila könyvtárban, fennállásának husza­dik évfordulóját ün­nepli a Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány. Az esztergomi tudósokat is foglalkoztató civil tömörülés a jubileumi évfordulóra egy összegző kiadványt jelentet meg, ennek bemutatója is a 24-ei eseményen lesz. A kötetről és az alapítvány munkájáról Voit Pál, a Megyei Könyvtár igazgatója és He­gedűs András, az alapítvány kuratóriumá­nak elnöke, a Prímási Levéltár igazgatója beszél a megjelenteknek. Az est folyamán az alapítványhoz csatlakozó szakemberek, köztük Horváth István múzeumigazgató is méltatják, elemzik majd az eltelt két évti­zedet. A rendezvényen a rövid előadások mellett kiállításon mutatják be az alapít­vány eddig megjelent tudományos íráso­kat tartalmazó köteteit. EGYHÁZI VEZETŐK A VÁROSHÁZÁN ESZTEBCOM> Január 12-én a polgármes­ter meghívására a városházára érkeztek az esztergomi egyházközségek vezetői, ahol Tétényi Éva beszámolt a megvá­lasztása óta történtekről. Az eseményen részt vettek a Római Katolikus Egyház, a Görögkatolikus Egyházközség, az Evan­gélikus Egyház, valamint a Református Gyülekezet képviselői. A másfél órás, jó Képviselői fogadóórák Az egyéni körzetek képviselőinek fo­gadóórái minden hónap utolsó he­tében a következő időpontokban vannak: Pál György: hétfő 12-14-ig Zoltai Dániel: szerda 9-11-ig Petróczy Gyula: szerda 13-15-ig Bánhidy Vajk: szerda 15-17-ig Ivanov Mihály: szerda 15-17-ig Meggyes Tamás: csütörtök 16-18-ig Steindl Balázs: péntek 12-14-ig Németh József: péntek 13-15-ig Helyszín: Polgármesteri Hivatal 114/7-es szoba, volt főépítészi iroda Kálmán Sándor: szerda 15-17-ig Esztergom-Kertvárosi Kirendeltség Pócsföldi József: szerda 15-17-ig Esztergom-Kertvárosi Kirendeltség Batyikné Csőke Ágnes alpolgármes­ter minden hónap utolsó péntekén tart fogadóórát 14-től 18 óráig a pol­gármesteri hivatalban. Az idei első fogadónap január 28-án lesz az al­polgármesteri irodában. A kompen­zációs listáról bejutott képviselők a kötelező közmeghallgatásokon, vagy a Polgármesteri Hivatalnak címzett levélben érhetők el. hangulatú beszélgetésen a vendégek élénken érdeklődtek Esztergom helyzete felől, többek között az adósságrendezés folyamatáról, a Szent István strandfürdő­ről, valamint a Széchenyi tér állapotáról. Kérésként elhangzott, hogy a városházi honlap egyházi rovata rendszeresen fris­süljön, valamint az egyházak képviselői megegyeztek a folyamatos kapcsolattar­tásról. A következő találkozóra tavasszal kerül sor. (stoílfijrpfrn Vásároljon Galériánkban Kereteztessen • metszeteketet • családi képeket • olajfestményeket • gobelint • akvarelleket • gyerekrajzot • grafikákat • kirakót • fotókat • régi fotográfiákat Esztergomot ábrázoló metszetek érkeztek! Képkeretezés akár egy órán belül! 10% kedvezmény minden fényképtartó árából! _______________________:__ K ép -és keretrestaurálást vállalunk. 1200 féle magyar, olasz, cseh képkeretléc Menü: január 17-21. Ingyenes kiszállítással! 17. Babgulyás, A: Túróstészta, 3: Dióstészta 18 Zöldborsóleves, A; Pásztortarhonya, B: Debreceni tokány rizzsel 19. Csontleves, A: Kelkáposzta főzelék pörkölttel, B: Sárgaborsó főzelék pörkölttel 20. Hagymaleves, A Rántott szelet vegyes körettel, B: Brassói aprópecsenye 21. Zöldbableves, A: Pirított sertésmáj sós burgonyával, B. Pizza P,Um Msii/,0 20/ 44-64-154 Eszfergom-kertvaros, Oannanich u. 10 www.ostrihometkezde.hu _ * 9JSSÜ. sodexo kiiJ ^£S hídlap 2011. JANUÁR 15. / IX. ÉVFOLYAM / 1. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents