Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-05-14 / 18. szám
Amikor a jellegzetes, pirossapkás és meglehetősen doboz kinézetű figura megjelent, már a gyerekek tudták, hogy itt bizony nagy mókára van kilátás. A korábban meghirdetett környezetvédelmi megmozdulásra sok tanuló készült, és sokan tettek eleget a kiírásnak. Az összepréselt és egybegyűjtött karton italosdobozok mérését megelőzően Iványi Pálné igazgató és Baka Éva az IKSZ ügyvezető igazgatója, valamint Bajnok Éva az Eszköz Kft. környezetvédelmi referense beszéltek az akció céljáról és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Baka Éva a gyerekek számára tartott bemutatón megmutatta, hogyan készíthető újrahasznosított papír az elhasznált italos kartondobozokból. Ezen a megmozduláson is elhangzott, hogy az IKSZ és az Eszköz Kft. együttműködésével az esztergomi iskolások és óvodások számára szervezett italos kartondobozgyűjtő nap keretében 17 esztergomi intézményben több mint 3500 szorgalmas gyermek összesen 130 ezer forintot nyerhetett oktatási intézményének, miközben versenyezhettek a legtöbbet gyűjtőnek járó MP4 lejátszóért és egyéb ajándékokért. A szervezők számos díjjal és ajándékkal ösztönözték a gyermekeket és az oktatási intézményeket az italos kartondobozok gyűjtésére, ezáltal pedig a környezetvédelemre. Az iskolák és óvodák által összegyűjtött dobozok mennyiségének alapján megállapított eredmények kihirdetése jövő kedden lesz. Az eredményeket a www.italoskarton.hu internetes oldalon teszik közzé a szervezők. IJtül KÖZÖSSÉG Újtípusú környezetvédelmi harc indult az italos kartondobozok ellen Tapossa laposra! is, a mai felnőtt generációnál időnként tapasztalható apátia nem mutatkozik a gyerekeknél, egy kisjátékosság, és persze értékes nyeremények, s az alsótagozatos diákok máris szívesen vesznek részt a környezet védelmében. A pillepalackok összepréselési szokását kialakító kívánalomhoz hasonlóan a kartondobozokat is össze lehet és kell préselni, és úgy a kukába dobni, hogy ezzel helyet takarítsunk meg, az elkülönítéssel pedig segítsük az újrafeldolgozást. A József Attila iskola aulájában nagy volt a nyüzsgés kedden. A diákok nagy izgalommal várakoztak Doboz Danira, és az új környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási akciót meghirdető szakemberekre. Magyarországon évente közel 400 millió darab italos kartondoboz kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a 3,2 millió magyar háztartás átlagosan 100-125 darab italos kartondobozt használ el egy év alatt. Ennek a mennyiségnek azonban csupán 17 százalékát, azaz a családonként 21 darab italos kartondobozt gyűjtenek vissza szelektíven, míg a fennmaradó 104 darab, azaz összesen 332 millió doboz a hazai szeméttelepekre kerül. Értékes tárgynyereményért léptek a tettek mezejére kedden a József Attila iskola diákjai. Az esztergomi nebulók ezúttal az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és az Eszköz Kft. felhívására vitték el az iskolába meghirdetett akcióra azokat a kartondobozokat, melyeket „szakszerűen” összepréseltek és zsákokba raktak. Az akció alkalmával megjelent „Doboz Dani”, aki hitelesített súlymérőjével mázsálta a kicsik által leadott préselt kartondoboz bálákat. A környezetvédelem egyik, az elmúlt években fókuszba került területe a hulladékgazdálkodás, illetve az újrahasznosítható anyagok helyes kezelése. Erről szól tulajdonképpen a „Tapossa laposra!” jelmondattal illetett új akció, melyben a tejtermékeket és gyümölcsös italokat tartalmazó kartondobozok megfelelő kezelésére hívja fel a figyelmet. Ma már nem meglepő, hogy ennek érdekében külön honlap jött létre www.italoskarton.hu címmel, és az sem különös, hogy egy egész országos mozgalom épült ki azért, hogy a felnövekvő nemzedék megértse és megszokja, hogy az újrahasznosítható hulladékanyagokat miként kell a megfelelő módon az adott színű tárolókba helyezni. Jó a kezdeményezés és jó a hozzáállás I4 hídlap 2011. MÁJUS 14. / IX. ÉVFOLYAM / 18. SZÁM