Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-01-22 / 2. szám

KULTÚRA PROGRAMAJÁNLÓ Adj vért, életet adsz! A Vaszary Kolos Kórház Vérellátója január második felében több alkalommal szer­vez önkéntes véradást. Január 25-én, kedden délelőtt 8-12-ig a Suzuki gyárban, 14 és 17 óra között pedig a vérellátóban várják a véradókat. A hónap utolsó vér­adását a térségben 27-én, csütörtökön Csolnokon, a Kossuth Lajos Művelődé­si Házban tartják, ahol 12 és 16 óra között jelentkezhetnek a váradók. Az önkén­tesek személyi igazolványuk és TÁJ- kártyájuk felmutatásával jelentkezhetnek a véradásokra. JANUÁR 24-, HÉTFŐ TISZTELT OLVASÓINK! Programajánló csokrunkat azzal tár­juk Önök elé, hogy a válságköltségvetés eredményeképpen előfordulhat, hogy a városi művelődési ház munkatársai nem minden esetben tudják tartani a koráb­ban meghirdetett programokat. Ameny- nyiben ez így lenne azokkal, melyeket Önök a Hídlap programajánló rovatában olvasnak, szíves elnézésüket kérjük. Az aktuális helyzetről a Zsinagógában lehet konkrét információt kérni. HAGYMÁS KIÁLLÍTÁS A KANONOKSORON ESZTERCOM> Hagymás István szlovéniai ma­gyar fotóművész kiállítását nézhetik meg az érdeklődők március 15-éig az Északi Kanonoksoron lévő Balassa iskola emeleti dísztermében. A belépés ingyenes. nxmxmmtmtm ____________ V IHARFRONT KÖZELEG T0K0DALTÁRÓ> A Fémvihar és a Konfront ze­nekar ad koncertet a Magyar Sörözőben este 8 órai kezdettel. FUNK-ROCK ÉS JAZZ A BÁLIBAN MVERGESÚIFALU> Este 9 órai kezdettel az esztergomi Szépülő Városközpont együt­tes koncertezik a Báli kávézóban. Ugyan­itt egy hét múlva, 29-én, a jazzes Sound- Gixer zenekar lép fel. KULCS A SEGÍTŐKNEK ESZTEBCOII> A Kulcs-projekt elindulásáról, a segítők segítéséről 11 órakor tart saj­tótájékoztatót az Érted, Veled Egyesület és a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ a Prímás szi­geti Hotel Esztergomban. Az eseményen felszólal Bognár-Nickl Gabriella projekt­vezető, Vincze Erika szakmai vezető és Kardosné Csalai Emőke szakmai ko­ordinátor. A sajtótájékoztató témája a KULCS-projekt, a régiós szakmai támo­gató hálózat a közép-dunántúli szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szak­emberek ismereteinek, kompetenciájá­nak fejlesztéséhez. lEimmrgwrrm _______________ S ZÍNHÁZI EST ESZTERGOM► A Kor-Társ bérlet harmadik ré­szeként 17 órakor a Kolibri Színház bemu­tatójaként Monoblock: Helló, Náci! című darabját láthatják a színházrajongók a Zsinagógában. A LEGJOBB MAGYAR CSAPAT ELLEN DOROG BORI A Magyar Kupa legjobb négy közé jutásáért játszanak 19 órakor hazai pá­lyán az NB ll-es dorogi röplabdások a leg­kiválóbb magyar együttes, a Fino Kapos­vár ellen. Az élvonalbeli csapat az elmúlt években mindent megnyert, az országos mezőnyben talán az egyetlen igazi pro­fi magyar röplabda alakulat. A dorogi fiúk az elmúlt hetekben teljes gőzzel készül­tek a keddi összecsapásra, melyen a tisz­tes helytállás az alakulat célja. A mérkő­zésre a belépő ingyenes. IFJÚSÁGI FILHARMÓNIA DOROGON 00R0G> Az Ifjúsági filharmónia sorozat kö­vetkező állomásaként a Borbély Műhely Jazz és klasszikusok című elődadása lesz látható és hallható 9 órától a József Attila Művelődési Házban. nmmmmw____________ F ANTASZTIKUS FÉJA ESZTERGOM-KERTVÁROS* Este 7 órai kezdet­tel a Féja Filmklub keretében a District 9 című tudományos-fantasztikus filmet nézhetik meg a műfaj rajongói a kert­városi művelődési házban. A belépés ingyenes. VÁLLALKOZÓK TANÁCSKOZNAK PILISCSÉVEN PIUSCSÉI Vállalkozói kerekasztalt ren­dez a település 18 órától a művelődési házban, ahol a résztvevők egyebek közt megvitatják az Új Széchenyi Terv gazda­ságfejlesztési moduljait, a várható pá­lyázatokat, valamint az államilag támo­gatott kamatozású hitellehetőségeket is. A szakmai anyagokat Petrik Rudolfné A Ámulat Stúdió ■■ év eleji akció! o s AJÁNDÉK HAJPAKOLÁS minden hajvágáshoz - Tartós hajkiegyenesítés bevezető áron - Regeneráló hőkezelt hajpakolás roncsolt hajra - DIÁKOKNAK 50%-OS KEDVEZMÉNY HAJVÁGÁSRA • Minden manikűrhöz ajándék lakkozás! • Férfi, manikűr-pedikűr • Diákoknak 20%-os kedvezmény műkörömépítésre • IPL-tartós szőrtelenítés (bajusz 2500 Ft/alk., fazon 4500/alk.) Dorog, Bécsi út 50. www amdfcitstudkxhu • Érdz 06-33-441 -780 • Nyitva tartás: H-P: 8-18, S2E-SZO: 8-13 4 hídlap 2011. JANUÁR 22. / IX. ÉVFOLYAM / 2. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents