Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-30 / 16. szám

KÖZÖSSÉG piac áldatlan helyzetével. A „semmi­ben lógó” piac jelenleg csak az áru­sok önszerveződésének köszönhetően működik úgy-ahogy, ők próbálják szű­kös lehetőségeik szerint megszervezni a működtetést. A takarítás és a hulladék- elszállítás ügye jelenti a kisebb problé­mát, ugyanakkor a vonatkozó rendele­tek betartatása már keményebb dió, a lapunknak nyilatkozó kereskedő sze­rint a piacon megjelenő alkalmi árusok mintegy egyharmada nem tesz eleget a jogszabályban leírtaknak. Ezek a keres­kedők nem fizetnek helypénzt, nem tartják be a rendelet szerinti beosztást, vagyis, hogy milyen portékát árulhatnak az adott helyen, így sok esetben ruházat és más iparcikk vegyül az élelmiszere­ket árusító standokhoz. Többen cselezni próbálnak, egy kereskedői igazolvánnyal akár három standon is árusítanak, ami szintén szabályellenes. A „nagypiaci” napokon sem jobb a helyzet, akkor a más városokból érkező, főként iparcikk áru­sokkal is gond adódik, mivel néhányuk nem az általa elfoglalt terület nagyságá­nak megfelelően űzet, hanem az alatt. Mivel a piacnak jelenleg nincs felügye­lője, ezért a 2007-es rendeletet nincs aki betartassa. Néhány alkalommal volt kint a területen a közterület-felügyelet munkatársa, de rendszeres ellenőrzés, rendbetartatás nincs. A kereskedők maguk próbálják betar­tatni a jogszabályokat a renitensekkel, de kellő hatósági jogok nélkül ez sem rövid, sem hosszútávon nem jelent megoldást, holott a piac évente több millió forintot hoz a városnak. Az előkészített javaslattal ez egy csa­pásra megváltozhatna - ha Tétényi Éva megtartaná a testületi üléseket. A Fidesz-KDNP-frakeió javaslata szerint, a „Közbeszerzésekről szóló 2003. évi cxxix. törvény 2/A 22§ (1) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy köz- beszerzési eljárás nélkül bízzon meg szolgáltatás végzésével egy önkormány­zati céget, mely gyorsabb és kedvezőbb megoldás lehetne, ezáltal rendeződne a piac helyzete. A kereskedők végre azzal foglalkozhatnának amiért ott vannak- a vásárlók kiszolgálásával -, az önkor­mányzat pedig bevételhez jutna. Példátlan esetek Számos kisebb súlyú ügy is akad ter­mészetesen, köztük például a bírósá­gi ülnökök megválasztása, amelyekről szintén testületi döntés szükségeltetik. Ez - a munkájukért tiszteletdíjat kapó ülnökökön kívül (több tucat emberről van szó) - a bíróságot is érinti, azaz jócs­kán túlmutat Esztergomon. Apróságnak tűnhet a leálló önkormányzati cégek és tucatnyi elbocsátás, intézmény bezárás mellett az igazgató nélkül maradt Balassa múzeum kérdése is, ami miatt napi szin­ten bénulhat le a múzeum élete: nincs döntésre jogosult személy, rosszabb eset­ben nincs, aki aláírja a bérek kifizetését, ami ugyebár azt jelenti, hogy a látszólag lokális probléma ismét több tucat embert érint majd. Hetek óta kallódik az a régen megfogal­mazott lakossági kérés alapján készített rendelet, ami a Szent Tamás-hegy forgal­mi rendjének megváltozatására irányul. Ez több száz családot érint napi szinten, és lehet arról vitát nyitni, hogy ezt már sokkal korábban meg kellett volna tenni - vagy be sem kellett volna vezetni -, meg­oldást csak a testületi döntés hozna - ha a polgármester levezetné a munkatervben elfogadott üléseket. Akadályoztatott segélykifizetések A leginkább rászorultak lehetnek az elmaradó ülések következő áldozatai. Amennyiben nincs döntés a szociális segélyek fedezetének biztosításáról, úgy júliustól nincs szociális segélyre pénz, így a rászorulók nem kapnak bérpótló juttatást, ápolási díjat, átmeneti segélyt, lakásfenntartási támogatást, közköltsé­ges temetési segélyt. A Fidesz-KDNP-s javaslat szerint az általános tartalékból van lehetőség fen­tiek fedezetének átcsoportosítására - ehhez azonban testületi ülés kell, Tétényi Éva részvételével. Hasonlóan a fentiekhez a legvédtele­nebbeket sújtja a Gyermek Kert Szoci­ális és Kulturális Alapítványt fenyegető veszély. Az alapítvány a gyermekjóléti szolgáltatást 2010. szeptember t-től látja el Esztergom, Pilismarót és Dömös telepü­lések vonatkozásában, kötelező feladat­ként, amihez azonban biztosítani kelle­ne a fedezetet. Ehhez testületi ülésre van szükség, a polgármester részvételével. A kialakult politikai, gazdasági helyzet azonnali döntéseket sürget, a fenti, kira­gadott példákon kívül több tucat ügyben kellene haladéktalanul lépni, a politikai csatározások nem lehetnek előrébbvalók ezeknél. Lehet előrehozott választásokat sürgetni, polgármester-felfüggesztésen gondolkodni, miniszterelnök-jelöltséggel kacérkodni, de nem lehet eközben felál­dozni vétlen emberek ezreit. Egy város, Esztergom nem működhet anélkül, hogy a fájdalmasan szűkre szabott lehetősé­gein belül ne tegyen meg mindent azért, hogy ne süllyedjen még mélyebbre, hogy a legkiszolgáltatottabbak végleg ellehe­tetlenüljenek. Mérlegelnie kellene min­denkinek, hogy egy piac, egy forgalmi rend, szociális segélyek, gyermekjóléti ellátások, vagy éppen közvilágítás, helyi tömegközlekedés biztosítása esetében mi a fontosabb: hogy ki terjeszti elő a rende­leteket, vagy, hogy az megoldást jelent-e a több száz, ezer érintettnek. Rövidebben: politikai hakni helyett Esz­tergommal kellene foglalkoznia a polgár- mesternek, az országgal ráér, ha minisz­terelnök lesz... BUKOVICS KRISZTIÁN ©áföOöfiáW (§S (§0Oálj)Ö0---re?; -- - i_r Vásárolion galériánkban • metszeteketet • olajfestményeket • akvarelleket • grafikákat • fotókat Kereteztessen • családi képeket • gobelint • gyerekrajzot • kirakót • régi fotográfiákat Esztergomot ábrázoló metszetek érkeztek! JdujauyJuifcioúaiiL ääla^'oaEiß ■sem fri ii írtty tamwufáülri Képkeretezés akQr egy órán belül! 1096 kedvezmény minden fényképtartó árából! Kép -és keretrestaurálást vállalunk. 1200-féle magyar, olasz, cseh képkeretléc IX ÉVFOLYAM / 16. SZÁM / 2011. ÁPRILIS 30. > hidlap.net 7

Next

/
Thumbnails
Contents