Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-09 / 13. szám
KÖZÖSSÉG volt. Sok vita volt, hogy a végül elfogadott válságköltségvetés, rossz vagy rosszabb, büntető vagy sújtó, lemondó vagy áldozatokkal járó. A jelzőket tán szókincstől függően estig sorolhatnánk, de valljuk be, minek, a költségvetés szó előtt szereplő „válság” szó önmagában is elég kifejező, nem kell ezt túl ragozni. Persze lehet büntetőnek is nevezni túl a válságoson, de hát tudjuk: válságban az alapelv a „melyik ujjamat harapjam meg”, valakinek „büntetés” lesz, a változatokban a szereplők változnak maximum. A válságköltségvetés óta tudjuk, hogy mindenkinek tartós lemondásra kell felkészülni, be kell spájzolni, ha van miből. A folyamat következő állomása a reorganizáció, ahol az újjáépítés során sem kolbászból készül majd a kerítés. A terv, amiben most mindenki bízik, hogy meglesz, mert ha nem, jön az igazi rémség, a valódi mumus, aminek nevét eddig ki sem mertük mondani, a valódi „gonosz”: a vagyonfelosztás. Fórumokat olvasva néhányan el akarják hitetni, hogy valójában ez csak egy „kis zöld szörnyecske” nem is igazi mumus, de ha bárki valóban belegondol, látnia kell, hogy aki azt állítja megszelídíthető, nagyon veszélyes játékot játszik, melyet komoly félrevezetésnek hívnak. Kisemmizve, vagyon nélkül Ha megnézzük a rendszert kicsiben, alapul véve például a legkisebb társadalmi közösséget, egy családot, kicsit jobban elképzelhetjük magát a helyzetet. Képzeljünk el egy családot, aki eladósodik, mindegy, milyen okból, külső körülmény, tragédia, túlköltekezés, vagy akármi is okozta a válságot, de hitelei fizethetetlenné vállnak. Hitelezői elkezdik fenyegetni, mindenki a kölcsönadott pénzt akarja vissza, túl ezen fenn kell tartania a családnak magát, rezsit kell fizetni, ételt kell venni, el kell tartani a családon túl a háziállatokat, egyszóval mindennek működnie kell. Milyen utakat is választhat? Ha nincs megoldásuk, marad a vagyonuk felosztása: a bank elviszi a házukat, a kávéfőzőt, a bútorokat, a családi ereklyéket odaadják mind a hitelezőiknek. Persze a hitelezőik nem lesznek elégedettek, kevés esély van arra, hogy a kávéfőző ér majd annyit, mint a kölcsönkapott sok pénz... A hitelezők tehát ugyan kapnak valamit, de a kényszer miatt érik be azzal, ami jut nekik, lássuk be lehet az ő életük is tönkremegy, mert bíztak abban, hogy a kölcsönadott húszezer forintot kapják vissza, mert az a pénz az életfeltételük, és egy kávéfőző ezen nem segít. Persze mondhatjuk, kit érdekel a hitelezők életszínvonala, romlik vagy sem, a lényeg hogy a családnak nem marad sem- milye. De jó az életérzés, mert tartozás sincs. Meddig tart ez a jó érzés vajon egy családnál? Hisz este valahol álomra kelleni hajtani a fejüket, de nincs hol, ebédet kell venni, de túl azon hogy miből, villa se maradt... Persze lehet azt mondani, ez egy tiszta lap, megmaradt még a fizetés, van bevétel, de mi van, ha az semmire nem elég, mert úgy hozta a sors, hogy a család nem annyit keres, amennyibe az életbenmaradás, a fenntartás kerül. Mert közben az egyik gyereknek szemüveg kell, a másiknak meg korrepetálásra kell járni, és még sorolhatnánk a reális lehetőségeket. Szóval ott áll a család tele megoldandó feladattal, problémával, kötelességgel, és még egy képet se tud leakasztani a falról, hogy azért cserébe ételt vegyen, vagy odaadja a korrepetáló tanárnak honoráriumként... Ki ad bármit hitelként újra, átsegítve a nehéz helyzeten? Senki, mert emlékeikbe erősen belevésődik előzőleg is milyen rosszul jöttek ki a dologból... Hát nem hiába nem ezeket az utakat választják ma az eladósodott családok... És ez csak egy kis közösség, kis feladatokkal. A tiszta lap sötét oldala A vagyonfelosztás tiszta lapja azért lássuk be, nem olyan tiszta. Mi a garancia, hogy bármi a valós értékén kel el, a szükség milyen alkuk megkötését fogja szentesíteni? A hitelezők valóban megkapják azt, ami jár nekik, vagy kevéssel kell beérniük, és így tönkremennek, embereket küldenek majd a munkanélküliek számát növelni, tönkremennek rajtuk keresztül esetleg az ő alvállalkozóik, ki tudja hol áll majd meg a dominósor? Számolt valaki azzal, hogy ha elengedik a buszban a kormányt, hány utas marad bent? Esztergom neve a „botrányváros” egyik szinpnimájává kezd válni, mindenki kezdi távol tartani magát a várostól, pedig ennek a városnak a turizmuson kívül nincs olyan sok bevételnövelési lehetősége. Ki választja a katasztrófaturizmus lelkes hívein kívül esetleg úticélnak az események nélkül maradt, félbehagyott betonberuházosoktól csúfoskodó várost, ki fog itt költeni? Míg más városok rengeteget áldoznak az imázsukra, túl azon a régi kommunikációs bravúron, hogy „mindegy hogy mit, csak rólam beszéljenek” mi esztergomiak mi jót üzenünk a turistáknak, akikre egyáltalán nem tartozik, hogy a hatalom mennyit ér, meg- éri-e a vagyonfelosztást? rmwra Egy kérdés a végére: Tudja Ön, hogyha a testület feloszlatását szeretné, akkor Ön a vagyonfelosztást szeretné? A válasz: a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény II. fejezetének 17. paragrafusának 2. bekezdése: 17. § (2) Amennyiben a képviselő-testület működésképtelenné válik, továbbá, ha a feloszlatását kezdeményezték [Ötv. 93. § (2) bek.] a helyi önkormányzattal szemben azonnal e törvény IV. fejezetében foglaltak szerint kell az adósságrendezési eljárást lefolytatni. ( A törvény IV. fejezete: A vagyon bírósági felosztása A testület oszlatása Esztergom vagyonának feloszlatásával tehát együtt jár, a törvény világosan fogalmaz. Akik aláírták, hogy most új választás szeretnének, biztos tudják ez mivel jár? És biztos ezt akarják? IX ÉVFOLYAM / 13. SZÁM / 2011. ÁPRILIS 9. > hidlap.net
