Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-02 / 12. szám

ÉLETSTÍLUS Egyterűekhez méltó módon hely akad bőven az iX20-ban, sem „fejben”, sem „lábban” nem szűk a Hyundai, és számos pakolóhely várja az utasok apróbb kacat- jait is, már ami nem fér be az alapból 440 literes csomagtartóba. Utóbbi közel 1500 literig bővíthető, igaz, ha minden literét ki akarjuk használni, akkor a pótkerék helyett meg kell elégednünk a tesztautó­hoz kapott defektjavító készlettel. A tesztautót a konszern 1,4-es, ese­tünkben 90 lóerős benzines motorja mozgatta, elfogadhatóan, de érezhető­en visszafojtva. Ez az erőforrás ugyan­is emlékeim szerint közel 110 lóerőre is képes volt a konszern más autóiban, de hát mit lehet tenni: a környezetvédelmi előírások fordítva arányosak a kihozható teljesítménnyel. A motorhoz sajnos csak egy ötfokozatú váltó kapcsolódik, ez talán az egyetlen olyan pont, ahol rosszul spóroltak az autó költségein a mérnökök, elélne egy hatodik fokozat. Apropó, költ­ségek: az ÍX20 nálunk járt Life AC válto­zata ESP-vel, légkondival, USB-s hifivel, elöl elektromos ablakokkal, hat légzsák­kal 3,5 milliós listaárral kelleti magát, ha sikerül egy esetleges akciót elcsípnünk, jó üzletet lehet csinálni a Hyundai kis egyterűjével. Styevola és Fia Kft. A megbízható partner! MÁRKAFÜGGETLEN MŰSZAKI VIZSGAÁLLOMÁS! Valamennyi személygépjármű, és 3,5 tonnáig haszonjárműre! MŰSZAKI VIZSGA 22.500 Ft-tól! Vizsganapok: Hétfő-péntek: 7.00-16.00 Időpont egyeztetés: 06 30 516 7673 Az Ön műszaki vizsgaállomása: Styevola és Fia Kft. 2500 Esztergom Táti út 28. (Skoda szalon) uilwi auíóvillamosság spoilerszerviz CE>I, HDI, PCI; porlasztócsúcsok tesztelése, javítása. Megbízható lézerblokkolók forgalmazása és beszerelése. Banner akkumulátorok akciós áron. Teljeskörű autóklíma javítás. Esztergom , Virágos u. 2/b Tel: 33/400-731, 30/949-50-49, +421 908 569 115 www.vihariauto.hu W<fm Ikím Személy- és teherabroncsok szerelése, javítása, kereskedelme Szerviz: Tát (ipartelep), Babits u. 36. (Poliforg mögötti utca.) Nyitva: H-P: 9-16, Sz: 9-12 (Szezonban hosszabbítva.) Jelentkezz be: 06 20/946-5813 Szereltesd fel nálunk nyári gumijaidat 2011. márc. 1. és máj. 16. között, és máris részt veszel a sorsoláson, melyen autós navigációt nyerhetsz. (WayteQ X950, 5" kijelző, teljes Európa térkép, tartozékbk) Ha új abroncsokat is vásárolsz, esélyeid duplázódnak. Sorsolás: 2011. máj. 16. 16 óra, nyilvánosan, a szervizben. Arainkért né» kdrtl itt: WWWjaOMlb<ini«.ln^l Keress a Facebookon is: www.facebook.com/JogokataGumiabroncsoknak S3 www. Volkswagen, hu Sportosság erőfeszítések nélkül csak plusz 285 000 Ft-ért A kategória etalonjának számító Golf most új. még vonzóbb formát öltőit az egyedi szériás R-Design modellben, egy olyan autóban, melyei egyszerre jellemez az alacsony károsanyag-kibocsátás és a lehengerlő sportosság. Ez a kombináció a turbóiéitól!éses TSI és TD1 motoroknak, valamim az alábbi extrákat tartalmazó egyedi felszereltség-csomagnak köszönhető: • sportfutómű. • sporiulések elől. • egyedi lökhárítók és küszöbök, a ka rósz- széria színére fényezett tetóspoiler. • „Atlanta" könnyűfém keréktárcsa. • 205/55 R16-OS gumiabroncsok. • bőr borítású kormány, váltógomb és kézifékkar. • sötétített üvegezés a „B" oszloptól. • kétoldali automata klímaberendezés. • ködfényszóró elöl. kanyarodási fénnyel. • állítható magasságú utasülés. • gerinctámasz elöl. mechanikus állítással. • könyöktámasz elöl. rakodórekessze|. • könyöktámasz hátul. • osztott háttámlák sizsak-nyílással. • gumiabroncs légnyomás kontroll-lámpa. • hűthető kesztyűtartó. A Golf R-Design modell vonzerejét csak tovább növeli, hogy a fenti fdszereltség- csomag most mindössze 283 000 Ft-ba kerül és 4 év általános Gmax garancia is jár hozzá. További részleteken látogasson el márkakereskedésünkbe! A Volkswagen Golf R-Design motorizáltságtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 4.S-6.21/100 km. CO,-ki bocsátása: 119-144 g/km. &max © Styevola és Fia Kft. 2500 Esztergom, Táti út 27. telefon (33) 500-500. '30) 633-25-06 e-mail: mrmjchaüstyevolaesfta hu, internet www styevolaesfta hu IX. ÉVFOLYAM / 12. SZÁM 2011. ÁPRILIS 2. 33

Next

/
Thumbnails
Contents