Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-02 / 12. szám
ÉLETSTÍLUS sport Esztergomi politikus a Fidelitas sportügyeinek élén A Fidelitas országos szervezete az esztergomi Fidelitas elnökét, Heer Ádámot bízta meg a jobboldali, konzervatív ifjúsági tömörülés sportügyeinek irányításával, sportjavaslataik kidolgozásával. A magyar sport helyzetéről és a Fidelitas sport munkacsoportjának terveiről kérdeztük Heer Ádámot.-A Fidelitas az ország legnagyobb politikai utánpótlás-szervezete. Mikor és ki kérte fel a sportügyek irányítására?- Néhány hete a munkacsoport alakuló ülésén döntött úgy az elnökség, hogy a Fidelitas sportért aktívan tenni akaró tagjainak munkáját szervezzem egységbe és dolgozzunk ki terveket és új programokat, amivel népszerűsíteni tudnánk a sportot és a testmozgást a fiatalok körében. Ágh Péterrel, szervezetünk országos elnökével többször beszélgettünk arról, hogy a Fidelitasnak a sport területén markánsabban kellene megjelennie. Ellenzékből ez a feladat nem volt könnyű, de az elmúlt évek rendkívül gyatra sportpolitikájának köszönhetően most még nehezebb dolgunk van. A sport területe is, mint szinte minden területe a magyar társadalmi életnek súlyos válságba került. A magyar sportéletet egy igazi húsvér olimpiabajnok, Czene Attila államtitkár irányítja, aki munkatársaival közösen mindent megtesz, hogy a magyar sport kilábaljon válságos időszakából. Éppen ezért a Fidelitas országos elnökségével közösen úgy gondoltuk, hogy a fiatal generációnak is segíteni kell a már meglévő - koránt sem elhanyagolható tapasztalataival - a sportért felelős államtitkárság munkáját.- Milyen tervek, elképzelések vannak a jövőre nézve?- Úgy gondoljuk, hogy a tömegsport népszerűsítésében, fejlesztésében kell elsősorban részt vennünk, bár több - köztük jómagam is - volt vagy jelenlegi aktív élsportoló is van munkacsoportunkban. Bár még csak az elején vagyunk a munkának, szinte azonnal megegyeztünk abban, hogy a legfontosabb a fiatalok megmozdí- tása. Ha csak az én gyerekkoromhoz képest nézem a sportoló gyerekek arányát, akkor szomorúan kell megállapítanom, hogy manapság „nem menő” sportolni. Sokkal vagányabb bandázni egy játszótér mellett vagy otthon internetes játékklubokba verődve lövöldözni egymást a sokadik, sokadrangú számítógépes játékkal, hogy a lehetőségek rosszabbik oldalát már ne is említsem. Ezért egyik elsődleges célkitűzésünk a városi iskolai sportbajnokságok újraélesztésének terve. A mai napig nagy örömmel emlékszem vissza, amikor a szigeten az összes esztergomi iskola atlétikában összemérte erejét, vagy, hogy milyen izgalomban voltunk egész nap, amikor a városi kosárlabda bajnokságban a Dobóval, vagy a ferencesekkel mérkőztünk. Sajnos ezek az iskolai bajnokságok mára teljesen eltűntek vagy ellaposodtak, csak néhány helyen működik még megfelelő keretek közt az országban. De beszélhetnénk a diákolimpiák sanyarú helyzetéről vagy az iskolai tornatermek állapotáról is. Természetesen a Fidelitas nem egyenlő a magyar kormánnyal, de segítő, javító szándékú javaslatainkat el fogjuk juttatni Czene Attila államtitkárnak, akivel remélhetőleg néhány héten belül egyeztetünk elképzeléseinkről.- Két éve a Prímás-szigeten rendezték meg a Fidelitas Országos Sportnapját, amin több száz fiatal vett részt. Esetleg terveznek-e ismét nagyobb sportrendezvényt Esztergomba?- Mivel én annak idején versenyszerűen triatlonoztam - bár manapság inkább többnyire futni szoktam - azért az. úszás mindig is a szívügyem marad. Ezért szeretnénk a nyáron Esztergomban megrenA sport munkacsoport ülése dezni a Fidelitas első országos úszóversenyét, amin több fidelitasos és fideszes vezető politikust is „megúsztatnánk” a hűsítő habokban. Azt hiszem Czene Attilának ez nem lesz gond... mm Kertészeti árudánk kínálatából: Kerti pavilonok többféle formában és méretben,' hozott méretek alapján, árajánlat készítés! Fából készült virágládák, kutyaólak, gyümölcsfák, különleges és hagyományos örökzöldek őstermelőktől, frissen földlabdázva! Örökzöldek több vásárlása esetén 5-10% kedvezményt adunk! Kiváló minőségű műanyag virágládák, virágkelyhek, cserepek, egyenesen a gyártótól! Folyamatosan bővülő árukészlet! * Várjuk kedves leendő vásárlóinkat! Nyitva tartás: H: zárva K-P.: 8-17 Szó.: 9-17 V.: 9-15 Tel.; 0630/546-7381 megnyitott 'lu ETTEREM 5?as ihkk. szeretett?/ h-v: 1 !“-22® Asztalfoglalás: 0633/412-534, 3630/308-2854 >8 2011. ÁPRILIS 2. / IX. ÉVFOLYAM / 12. SZÁM