Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-02 / 12. szám

KÖZÖSSÉG emlegetik Esztergomot az országos sajtó­ban, elvesztette turisztikai vonzerejét is, ezáltal komoly bevételektől eshet el. Itt megjegyezném, hogy az előző városveze­tés ideje alatt a város elnyerte például a legjobban kommunikáló település (imázs díj) díját, 2008-ban pedig az Aquasziget az év élményfürdője lett és ezért szerepelt a médiában. A polgármester asszony kampányfőnö­ke többször hangsúlyozta már különböző rendezvényeken, lakossági fórumokon, hogy szerinte a vagyonfelosztás jó meg­oldás lenne, annak ellenére is, hogy a vagyont csak jóval az értékén alul „árve­reznék” el. Felháborítónak tartjuk, hogy Tétényi Éva emberei így nyilatkoznak Esz­tergomról. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy elkerüljük a vagyonfelosztást, mert ha az mégis bekövetkezik, akár kitehetjük Esztergom határába a „zárva táblát”. Válaszol Tétényi Éva, Esztergom polgármestere Tétényi Éva válaszai ezúttal sem érkez­tek meg lapzártánkig, így olvasóinkat sajnos nem tudjuk tájékoztatni a polgár- mester asszony állásfoglalásáról sem a múlt heti hivatali botrány, sem az áldat­lan piaci helyzetek, sem a saját maga által videoblogjában felvázolt adósságrende­zési eljárás várható folytatásával kapcso­latban. A Hídlap ennek ellenére termé­szetesen továbbra is fenntartja a helyet a polgármester asszony válaszainak. Ez itt a polgármester asszony válaszának helye. A polgármester asszony válaszol helyett a Dobó Katalin Gimnáziumban tartott lakossági fórumon üzent a Hídlap szer­kesztőségének. Köszöntő szavait követő­en, első „napirendi pontként” az alábbi - szó szerint idézett - ismertetőt adta; „(...) A Közakaratot a döntéshozatalba fórumot amikor elindítottuk, akkor az volt az elsődleges célom és szándékom, hogy nem biztos hogy minden felüle­ten azok az információk jönnek le, ami­ket én szeretnék megosztani Önökkel, illetve vannak olyan korlátok, amelye­ket valahogyan át kell lépni. Konkré­tan arra gondolok, hogy a Hídlapban megjelenő kérdések, válaszok egy idő után számomra már azt sugallták, hogy egyrészt a kérdéseket nem én határoz­hattam meg, másrészt pedig a rá adott feletek és válaszok oly eltérőek voltak, egymástól, ami inkább egy ilyen vesze­kedés hangulatát keltették. Na most úgy gondolom, hogy okos enged, ...és nem folytatom tovább, tehát innentől én azt kértem a Hídlap szerkesztőségétől, hogy ugyanazon a felületen a Városhá­zi Hírek rovatban azt mondhassam el, amit én szeretnék. Hát erre még nem jött megnyugtató válasz, így remélem, hogy ezt előbb-utóbb a szerkesztőség megérti, hogy ez miért fontos és talán ezt elfogadja”. Tisztelt Tétényi Éva! 1. Először is engedje meg, hogy tájé­koztassuk arról, amit ezek szerint az Ön közvetlen munkatársa, aki a kért rovattal kapcsolatos, március 17-én kelt ajánlatot átvette, elmulasztott megten­ni. Ismételten kérjük, hogy mielőtt nagy nyilvánosság élőtt állít valamit, győződ­jön meg annak igazáról, hiszen Önnek március 21-én, amikor a fentebb idézet­teket elmondta fórumán, már értesülnie kellett az ajánlatról. Amennyiben nem így történt, kérem kollégáját kérje szá­mon, ne a lap szerkesztőségét. 2. Ami az Ön által válaszra az utóbbi időben nem méltatott Egy kérdés, két válasz rovatot illeti: A rovat kérdéseit természetesen nem Ön határozza meg, az újságírás általá­ban már csak ilyen: az újságíró kérdez, a kérdezett válaszol, vagy - jelenleg az Ön esetében - nem válaszol a kér­désre. A kérdéseket az újságíró fogal­mazza, éppen azért, hogy ne csak az jelenhessen meg, amit a kérdezett fontosnak tart, hanem az is, amit eset­leg a kérdező tart annak, ez a világon mindenütt így van, és - ebben biztos vagyok - ezt Ön is pontosan tudja. Éppen Ön hangoztatta korábban a köz­vélemény objektív tájékoztatásának fontosságát, éppen ezért érthetetlen, hogy hetek óta miért nem válaszol az esztergomiakat érintő, érdeklő, köz­életi kérdésekre. Visszakanyarodva az előzőekre: az Ön, és a Fidesz-frakció válaszai gyakran homlokegyenest eltértek egymástól, mint. ahogyan a testületi üléseken sem egyezik véleményük a legtöbb kérdés­ben. Az olvasókra és választópolgárokra volt bízva, döntsék el, melyik vélemény­nyel értenek egyet, vagy éppenséggel az érvek, ellenérvek mentén alakítsák ki saját véleményüket. Hozzáteszem, ennyi erővel a testületi ülések közve­títéseit is megszüntethetné, hiszen ott azután ritkán egyezik meg vélemény, sőt, - fenti érvelése mentén - akár az egész testületi ülést is. Arany Tamás, ügyvezető, EHÍR Kft. Bukovics Krisztián, főszerkesztő, Hídlap IX. ÉVFOLYAM / 12. SZÁM 2011. ÁPRILIS 2.

Next

/
Thumbnails
Contents