Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-19 / 10. szám

ÉLETSTÍLUS mellett, a 4-szer 50 méteres fiú gyorsvál­tó - Fekete Gergő, Varga Marcell, Kátai Krisztián és Farkas Bálint - a várakozá­sokat felülmúlva, megelőzte Veszprém és Pápa alakulatát, és ezzel a dobogó második fokára állhatott. Az eredmény- hirdetési ceremónián szinte minden versenyszámban szólítottak esztergomi versenyzőt a dobogóra, az 50 méteres pillangóúszásban ráadásul a 2001-ben született esztergomi lányok kibérelték a dobogó mindhárom fokát. A sportolók közül Szalkai-Tóth Csaba három ezüstér­met szerzett, Farkas Bálint egy ezüstöt, Szalkai-Tóth Enikő három aranyat és egy ezüstöt. Párkányi Réka a dobogó legtete­jére állhatott, valamint kétszer a legalsó fokára, Wild Zsófia egy első hellyel, egy másodikkal és kettő harmadikkal zárt, Jónás Zsolt két bronzot zsebelt be, Varga Marcell egy harmadik hellyel büszkél­kedhet, míg Pausz Tamás kettővel. Fekete Gergő két arany és egy ezüstérmet érde­melt ki, Orbán Sára két aranyat és egy ezüstöt, Kátai Krisztián pedig három ezüstöt és egy bronzot. Mellettük Mezei Klaudia, Orbán Ágoston és Gál Andor is remekelt. Lángné Horváth-Szeder Enikő és Csepregi Attila vezetésével idén is jó néhány megmérettetésen részt vesznek az esztergomi fiatal úszók. H1DLAP Legjobbak közt az esztergomi úszók Sikerben úsztak Tíz arany, tizenhét ezüst, tizenöt bronz­érmet és rengeteg pontszerző helyet szereztek, jó néhány egyéni csúccsal az Esztergomi Úszó Klub sportolói két ver­senyen az elmúlt időszakban. A fiatal úszók előbb Celdömölkön egy nemzet­közi megmérettetésen, majd Pápán a Termál Kupán mérkőztek meg. Február elején az első Celldömölki Nemzetközi Úszóversenyen hét sportoló képviselte Esztergom csapatát. A kétna­pos rendezvényen hazai és külföldi úszók egyaránt részt vettek, akik között a csa­patversenyben Esztergom az összesített pontverseny alapján, 659 ponttal az ötö­dik helyen végzett. A megmérettetésen összesen 24 versenyszámban indulhattak a versenyzők, az esztergomi úszók közül Gál Andor egy arany, egy ezüst és három bronzérmet gyűjtött be, Pausz Tamás egy első helyet, három második és egy har­madik helyet szerzett, de Varga Marcell is felállhatott a dobogóra köszönhetően harmadik pozíciójának. Rajtuk kívül még remekül teljesített Kátai Krisztián, Orbán Ágoston, Fekete Gergő és Orbán Sára. Ezt követően március elején az úszók Pápá­ra utaztak, ahol a második alkalommal megrendezett Termál Kupán versenyez­tek. A megmérette­tésen 11 csapat 200 versenyzője 20 ver­senyszámban küz­dött a medencében. Az Esztergomi Úszó Klub növendékei összesen 31 érmet gyűjtöttek, az összesített pont­versenyben pedig a csapatok között a harmadik helyen zárt az egyesület. A kimagasló egyé­ni eredmények Ezüstös szenior szezonkezdés Egy ezüst és egy bronzéremmel kezdte az idei szenior úszószezont Fonyódi György a tizenegyedik Országos Pedagógus Úszóver­senyen a közelmúltban. A megmérettetés­nek a szentesi Ligeti Sportuszoda 25 méte­res medencéje adott otthont. A versenyre bármilyen szintű pedagógus diplomával rendelkező férfiak és nők nevezhettek. A hazai versenyzők egyebek közt Budapest­ről, Egerből, Debrecenből, Gyuláról, Csong- rádról, Szegedről, Sopronból és Esztergomból érkeztek, de rajtuk kívül ráadásul a szomszé­dos országokból is neveztek indulók, Aradról, Temesvárról és Szabadkáról. A pedagógusok versenyén az esztergomi színekben Fonyó­di György testnevelő tanár indult, aki 100 méteres vegyesúszásban ezüstérmet, az 50 méteres mellúszásban bronzérmet szerzett. Emellett az 50 méteres pillangóban és az 50 IX. ÉVFOLYAM / 10. SZÁM méteres gyorsúszásban egyaránt negyedik­negyedik helyen úszott célba.

Next

/
Thumbnails
Contents