Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-12 / 9. szám

KÖZÖSSÉG Csorbuló nyilvánosság: Tétényi Éva eltekint a kérdések megválaszolásától Egy kérdés, két válasz Ismét késő éjszakába nyúlt a testü­leti ülés a múlt héten. Mint korábban megírtuk: a rendkívüli ülést a Fidesz- frakció kezdeményezte, mivel Tétényi Éva polgármester - egyébként éppen a Fidesz-frakcióra hivatkozva - az azt megelőző ülést lemondta. A múlt heti ülés késő éjszakába nyúlt, és hosszú, elnyúló viták jellemezték. Egy kérés 2 válsz rovatunkban ezúttal is meg­kerestük Tétényi Éva polgármestert és Steindl Balázs frakcióvezetőt, hogy segít­senek az olvasók hiteles tájékoztatásában, ahogy tették ezt eddig is. Korábban már többször leírtuk, hogy e rovat éppen azért jött létre, hogy a legfontosabb témákban a testületi többség és a polgármester véle­ménye is eljusson Esztergom polgáraihoz. Ennek megfelelően hétről-hétre egyenlő feltételeket biztosítottunk számukra: a hét elején egy közös elektronikus levél­ben küldtük el kérdéseinket, valamint azt, hogy mekkora maximális terjedel­mű válaszokat áll módunkban fogadni. A visszaküldési határidőt is megszabtuk, s bár ezt gyakorlatilag egyik fél sem tartot­ta be, mégis minden héten időben meg­jöttek a válaszok. Ezzel véleményünk szerint maximális egyenlőséget biztosítottunk a nyilvános­ságra mind Tétényi Éva polgármester, mind a testületi többséget adó Fidesz- frakció számára, egyben lehetőséget olvasóinknak, hogy megismerjék mind­két fél véleményét egy adott témáról. Ugyanígy jártunk el ezen a héten is, ám ezentúl mégsem áll módunkban közöl­ni Tétényi Éva válaszait. A polgármester asszony jelezte, hogy a héten ne számít­sunk válaszokra, az erről küldött indok­lást alább olvashatják. Bízunk benne, hogy ez valóban egyszeri alkalom volt, és egyéb elfoglaltságai miatt nem jutott ideje lapunk kérdéseit megválaszolni, ezért természetesen továbbra is fenntart­juk - mint látják, jelképesen is - a helyet polgármester asszony számára. Válaszol Steindl Balázs, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője - A munkarend szerint ismét hetente lesznek testületi ülések. Miért van erre szükség?- Esztergom nehéz helyzetben van, mert jelenlegi polgármestere, a szocialis­ták által is támogatott Tétényi Éva csődel­járással sújtotta városunkat. A csődeljárás folyamata sokkal több feladatot jelent, mint amennyit „normál” helyzetben kell ellátnia egy képviselő-testületnek. A Fidesz-frakció azért kérte a testület­től, hogy továbbra is hetente ülésezzen, mert április 25-ig el kell fogadni a város reorganizációs tervét, amely Tétényi Éva szerint további költségcsökkentésekkel jár majd.- A Fidesz-frakció nyílt levélben vála­szolt Schiffer András országgyűlési kép­viselő parlamenti felszólalására. A kor­mánypárti képviselők szerint Schiffer több pontban is valótlant állított felszó­lalásában. Pál György a testületi ülésen Batyikné Csőke Ágnes alpolgármesterhez fordulva kérte számon a parlamentben elhangzottakat. Úgy tűnik, nem titkolt szándéka polgármester asszonynak, hogy Esztergom folyamatosan szerepel­jen az országos politikában. Miért is jó ez Esztergomnak?- Ez semmiféleképpen sem jó Eszter­gomnak, hiszen Tétényi Éva politikai érdekek miatt folyamatosan lejárat­ja városunkat a médiaszerepléseivel, miközben az esztergomi polgárok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a csődel­járás miatt. Egy egyedül álló idős hölgy keresett meg néhány nappal ezelőtt és panaszkodott, hogy a minap kapta meg az 1700 forintos szemétdíjas csekkjét és mivel napról napra él, nem tudja miből fizesse ki ezt az összeget Az előző város- vezetésnek köszönhetően ingyen elszál­lították a szemetét, azonban a csődeljárás miatt ez a támogatás megszűnt, mivel nem kötelező feladat. És ez a történet csak egy a több ezer közül, hiszen ne feledkezzünk azokról a családokról, akiktől több 100 millió forint támogatást vont meg Tétényi Éva csődeljárásával, de számtalan példát fel lehetne itt még sorolni kezdve a tan­évkezdési támogatás megszűnésétől az ingyenes buszbérlet, vagy az ápolási díj megszűnéséig. Schiffer András parlamenti felszólalá­sáról pedig csak annyit jegyeznék meg, hogy rendkívül stílustalannak és eti­kátlannak tartjuk, hogy politikai célok érdekében kíván Schiffer András Tétényi Évával és Batyikné Csőke Ágnes alpol­gármesterrel együtt lejáratni egy olyan várost, amely mind történelmileg, mind kulturálisan és gazdaságilag is meghatá­rozó szerepet játszik Magyarország éle­tében. Arról nem is beszélve, hogy több pontban is valótlant állított Schiffer felszólalásában. Úgy látszik az LMP-nél mégsem lehet más a politika.- Esztergom iegyen újra a kultúra és a művészetek fellegvára (...). Visszaállí­tom a főtér nyugalmát (...) - mindezek a 12 bídlap 2011. MÁRCIUS 12. / IX. ÉVFOLYAM / 9. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents