Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-12 / 9. szám

KÖZÖSSÉG A képek uralkodó színe a kék, a sárga, és a barna. Témáiban pedig meghatározó a víz, a virág, a hajó, a csendélet, az erdő, a rét, a mező. Mindezek vásznon és fa­rostlemezen jelennek meg. A fiatal alkotó a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egye­sület tagja, a kiállítás szervezésében az egyesület tevőlegesen, hathatósan vett részt. A fiatal művész eddigi munkássá­gát dr. Bárdos István, művészettörténész mutatta be és ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. A tárlat a hónap végéig tekint­hető meg a Féja Géza Közösségi Ház nyit­vatartási ideje alatt. EGYHÁZ ÉS VÁROS ESZTERCOM. Az elmúlt hétvégén több je­lentős egyházi esemény helyszíne volt az érseki székváros. Március 4-én, pén­teken, a Magyar Zarándokút március végi megnyitása előtt tartotta első ülé­sét a Magyar Zarándokút Önkormányza­ti Társulás a Szent Adalbert Központban. Köszöntő'beszédet mondott Tétényi Éva polgármester. Az üléssel egybekö­tött konferencián elsősorban a zarán­dokút bemutatása történt meg, de el­hangzott néhány tudományos mélységű előadás is a zarándoklatok történelmét kutató tudósoktól. Szintén pénteken, délután 17 órakor Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tartott ün­nepi szentmisét Boldog Meszlényi Zol­tán püspök, vértanú halálának évfor­dulóján a főszékesegyházban. Március 5-én, szombaton délelőtt mutatta be gyémántmiséjét Dr. Paskai László bíbo­ros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek. Hatvan esztendeje 1951. már­cius 3-án szentelték pappá, 1978-ban veszprémi püspök lett, 1982-ben a ka­locsai érsek koadjutorává nevezték ki, 1987-ben pedig ezen a napon esztergo­mi érsek és Magyarország prímása lett. Március 9-én délelőtt került sor arra az ökomenikus találkozóra a Városházán, ahol Tétényi Éva fogadta az esztergomi felekezetek vezetőit, és beszámolt nekik a várost érintő legfontosabb kérdések­ről. A kötetlen fórumot immár második alkalommal rendezték meg, a jövőben az egyházi vezetők kérésének megfele­lően kéthavi rendszerességgel kerül sor a közös megbeszélésre. KATOLIKUS FARSANG ESZTERCOM-KERTfÍROS* j A kertvárosi Szent István plébánia és a dorogi Szent Borbála plébánia hívei közö- I sen rendezték az első katolikus farsangi báljukat. Kiss-Maly László esperes plébános atya felkarolta a hívek javaslatát a közös rendezvényre és megszervezte a bált. Szombaton este a Féja Géza Közösségi Házban tartot­ták a jó hangulatú, a két egyházközség közös, tulajdonképpen bátyus bálját. A bál vidám keretjátékkal indult, amely­ben maskarába öltözötten szerepeltek a játékban szereplők, közöttük a plébá­nos atya is. MUNKÁBAN A TŰZOLTÓK MC, ESZTERCOM* Múlt hétvégén két al­kalommal is Dágra kellett vonulniuk az esztergomi tűzoltóknak. Vasárnap elő­ször egy lángoló családi házhoz riasztot­ták a lánglovagokat. A tűzoltóknak sike­rült ugyan megfékeznie a lángokat, de a ház kiégett, lakhatatlanná vált, szeren­csére személyi sérülés nem történt. Még ugyanezen a napon ismét Dágon kellett tüzet oltani: a dági szennyvíztelep mellett egy lángoló Toyota személygépkocsihoz riasztották a tűzoltókat. BORMINŐSÍTŐ ÉS POGÁCSA VERSENY ESZTERCOM-RERUÍROS> A soros rendezvé­nyük fő témája a XIII. Kertvárosi Bormi­nősítő és a II. Pogácsa verseny kiírása és szervezése volt. A borminták leadása március 30-án (szerda) 14 órától 18 óra 30-ig és március 31-én (csütörtök) 9 és 12 óra között lehetséges fehér, vörös és rosé kategóriában. A nevezési díj 600 fo- rint/minta, a borokat 0,7 literes, jelölet­len, zöld palackokban kérik a rendezők leadni. A pogácsák leadási határideje az értékelés és eredményhirdetés napján, április 1-jén, 13 órakor lehetséges az ese­ménynek helyt adó Féja Géza Közösségi Házban. A borok és pogácsák értékelé­se ugyanezen napon 17 órától kezdődik, a szervezők minden borbarátot és pogá­csát sütő versenyzőt és érdeklődőt sze­retettel várnak. Márc. 16. - szerda H-K:ZARVA Sz-Cs-P:7 -14 Szo:7“°-12"“ HIHETETLEN ALACSONY ÁRON! • • • • v. . -v •' Márc. 18. - péntek SZOMBAT -50% SKÜVŐDET ERVEZED? Itta helyed! 26-27. 11 h-l 8h Igényes dekorációval, értékes nyereményekkel vár a LufiDreams www.lufidreams.hu HELYSZÍNI r y/-' ^ (£ & Esztergom Prímás sziget Helischer út. 2. Tel: 06 70/521-21-35 info(a>mediterraneo.hu D tS 2 VE DDE GFOG/IDŐ 8 I [l I 2011. MÁRCIUS 12. / IX. ÉVFOLYAM / 9. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents