Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-01-15 / 1. szám

KÖZÖSSÉG Szilvesztert a főtéren Legalább a búcsú volt vidám... Talán sokak előtt elfogadott a megállapítás: egy szilveszter attól jó, ha emlékeze­tes marad. Ilyen szempontból - némi iróniával - mondhatjuk, hogy a tavalyi óév­búcsúztató Esztergomban tökéletesen megfelelt a fentieknek. Történt ugyanis, hogy a főtéri nagyszínpadon e nap estéjén önkéntes felajánlást téve három helyi együttes vállalta el ingyen, hogy megtáncoltatja a közönséget. Három esztergomi zenekar vállalta el, hogy december 31-én este mindenféle ellentételezést sem remélve műsort ad a szilveszterező nagyérdemű részére a Szé­chenyi téren. A helyi válságkezelés adta szűkös lehetőségektől és a meglehetősen cudar hidegben nagyjából szép számmal - az elmúlt évekhez képest jelentősen kevesebben - voltak kíváncsiak Eszter­gomban az óévbúcsúztató koncertekre. A szilveszteri buli egyben egyfajta lezá­rása is volt az adventi időszakban indult Csillagváró programsorozatnak, melynek során könnyű- és komolyzenei, valamint színházi produkciókkal találkozhattak az érdeklődők a főtéren. A városháza, illetve a művelődési ház stábja korában felhívásban kérte az esztergomi előadókat, hogy a meg­csappant anyagi lehetőségekre való tekin­tettel ingyenesen vállalják el egy-egy kon­certvagy prózai darab bemutatását. Számos felajánlás érkezett, melynek köszönhető­en az adventi, karácsonyi vásár idején is különböző produkciókkal szórakoztatták a főtérre látogatókat. A december 31-ei összeállításban három helyi rockegyüttes állt már este 8-tól publikum elé. Elsőként a beat-hippi stílusú Tóth Tamás és a Nyom- keresők léptek a nagyszínpadra, majd őket követte a Pálmán Fecó vezette magyar blu- es-rock slágereket játszó Yerblues. A sort, a lendületes Memory Band zárta, a 60-as, 70-es és 80-as évek zenéivel. Nem múlt el tehát mulatság nélkül a szilveszter Eszter­gomban, a műsor előrehaladtával, s az éjfél közeledtével egyre inkább fogytak a finom forralt borok, durrogtak a pezsgős üvegek, s a muriban leginkább megtáltosodottak a zenekarokkal együtt fújták a papírtrombi­tákon a nótát. HÍDLAP [MONEY more] Pénzügyi Tanácsadó Zrt* Magánnyugdíjpénztári tag? Nem tudja, miként döntsön? Kérje független pénzügyi tanácsadó segítségét! A szolgáltatás ingyenes. Cím: Esztergom, Arany J. u. 12. Nyitvatartás: keddtől péntekig 8 -17 óra között. Telefon: Kovács Edit területi igazgató, 20/490-6772 www.moneyandmore.hu Tanácsadó egy életre. ■ KATEDRA ■■■ nyelviskola Esztergom Nyelvtanulás? Nyelvvizsga? Csakis a KATEDRA! Tanfolyamindítás február 7-től! Fogd és vide > _ . m - I .1. — — — * " invot 5000 Ft kedvezmény január 31-ig" Csoportos nyelvtanfolyamok ★ általános • üzleti • készségfejlesztők Nyelvvizsga felkészítők ★ 128 órás felkészítés (közép-v. felsőfokú élők.) ÚT 64 órás felkészítés ★ 32 órás felkészítés alapfokra 'k 32 órás felkészítés félvizsgára (csak írásbeli, vagy szóbeli) Privát Katedra 20 és 40 órás bérlet vásárlásánál a tananyagot féláron adjuk január 31-ig ! Nyelvtanulás egyedi igények szerint 1 -4 fő részére1 Cégeknek kihelyezett oktatás Elszámolható az SZHJ terhére és további, a cégre szabott kedvezmények! eg jobb* nyelviskola ' 2009,2010 'Magyarország felnőtt lakosai szerint, Ipsos országos reprezentatív felmérés, 2009. június, 2010. július angol, német, olasz, spanyol, francia, orosz és magyar minden szinten Beiratkozás Esztergom, Simor J. u. 1. l em. Tel.: 33/400-809, 30/217-96-49 E-mail: esztergom@katedra.hu Ügyfélfogadás: Munkanapokon 10.00-16.00-> Üdülési Csekk ■■■■■■ Szénássy-Unió Bt. fetnörtképzesi nyivóntofiosi szóra: 11-0170-05 [»pori os tanfolyamokon ho nein vallói halkgo tónk 02 elmúlt I? honapbon Mas kedvezménnyel nem összevonható. etvenyesrtesehtz 0 tananyagot ts meg keH vásárolni www.katedra.hu hídlap 2011. JANUÁR 15. / IX. ÉVFOLYAM / 1. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents