Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-02-05 / 4. szám
KULTÚRA A legenda szószerint any- nyit jelent: olvasandó dolog, amelyben mindig a mese keveredik a valósággal, az ősi pogány hitvilág elemei az európai keresztény kultúrkörrel. Dömös és környéke is bővelkedik legendákban, így például a Szent Fáról, a Fényes-, az Aranyos- vagy a Szőke-forrásról. Dömösi legendák 1885. május első vasárnapján történt, hogy a Dömös háta mögött lévő völgyben a patak partján két kislány, miközben egy szép bükkfa alatt üldögélve éppen reggeliztek, látták, hogy nagy fényesség támad fölöttük, melyben Szűz Mária alakját vélték felfedezni karján a kis Jézussal, fején fényes koronával. Attól fogva a dömösiek szombatonként rendszeresen kijártak a Szent Fához imádkozni. A legenda szerint Szűz Mária többször is megmutatta magát az ott esdeklőknek. Később zöld farácsozattal vették körbe a csodafát és egy kis asztalkát állítottak eléje, amelyen egy lámpa égett, körülötte a hívek számtalan mécsesével. A fa hátuljának első ága alatt egy fehér kereszt volt látható egészen 1887. április 23-ig, amikor Nedeczky Gáspár plébános hat csendőrrel kivágatta mondván, hogy „fák mellett áldozni pogány szokás”, és egyben a zarándoklatokat is betiltotta. A hívek azonban később kápolnát építettek a fa mellett, amelynek közelében egy forrás is fakad. A hely tisztelete soha nem szűnt meg tehát, sőt az időközben pusztulásnak indult kápolna az 1960-as években kőből falazva, vakolva, fehérre meszelve egészében megújult. A bejáratot rácsos ajtó védi, felette „Szentfa kápolna” felirat olvasható. Egy másikhiedelemszerint,haa Fényes - forrásba belép valaki, széppé válik, a Király-kútjánál Árpád-házi királyaink jártak, amikor Dömösön tartózkodtak, az Aranyos-forrás pedig aranyat rejt. Ha kimernék, medrében színaranyra lelnének a szerencsevadászok. A Három-forrás három szűz tartózkodási helye, akik néha eltűnnek, mint a tündérek és árnyékként térnek vissza. A Kerékvágási-kútba ha elmerül valaki, ki nem szabadul onnan, míg rabul nem ejt egy állatot, a közismert Szőke-forrás pedig egy gyönyörű szőke lány forrásvize, amely színét onnét nyeri, hogy a hajadon ott szokott mosdani. A Csele-patak mellé egykor ájtatos asszonyok aggatták ruháikat, és minthogy erre jártak a kálváriára, itt gyógyultak meg, ha betegek voltak. A Rám-hegye ércekben gazdag, Árpád vára pedig a fejedelem örökségét rejti, hiszen a hiedelem szerint Árpád ősatyánk jelentős kincset hagyott hátra, amelyek földalatti barlangokban és nagy kádakban vannak elrejtve. Ám ha a kincskeresők rájuk is találnának felnyitni nem tudnák, mert a zárak csak messziről hozott, vérrel verítékező füvek érintésére pattannak fel. Csakhogy ezt a füvet nehéz megtalálni, mert a sátán őrzi. Létezik mese egy remetéről is, aki bűnös szerzetesként az egyik dömösi zárdából szökött el. Egy barlangban húzta meg magát, amelynek volt egy szamara „aki” a hátán kétfelől lefüggő edényben vizet és élelmet szokott hozni a megtévedt szerzetesnek. Egy alkalommal azonban valaki betömte az edényeket, a remete nagyon szomjas lett, maga akart vizet meríteni a Dunából, ám megcsúszván maga merült el a folyóban, és így lelte halálát. Hasonlóan a legendák homályába vész az is, vajon honnét kapta nevét a méltán híres kirándulóhely, Dobogókő? Ősi hiedelem szerint a hegy tetején található sziklát, követ „meghallgatva” halljuk a Föld szívverését. Nem csak a gyönyörű természet, de a legenda, az ezoterikus vélekedés is egyre több látogatót csalogat Dobogókőre, ahol „a Föld szíve dobog”. Attila hun király sem véletlenül választotta óriási birodalma központjául ezt a környéket. Érdemes. megfigyelni az ideérkezőket, szinte kivétel nélkül néhány perc alatt megszállja a látogatót valamiféle belső nyugalom. Az emberfia a buszról lelépve, az autókból kiszállva, önkéntelenül is egy nagy sóhajtással magába fogadja a csak itt található, energiákkal átitatott levegőt. Talán a hely szellemével egyesül ilyenkor. VARGA PÉTER DÉNES Dömös már az őskorban is lakott volt, az 1960-as években egy rénszarvasvadászattal foglalkozó ősemberi közösség telepének maradványait tárták fel itt a régészek hídlap 2011. FEBRUÁR 5. / IX. ÉVFOLYAM / 4. SZÁM
