Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-17 / 35. szám

Tizenkét új fotós lépett a publikum elé Szép és nemes gesztussal élt az esz­tergomi art Fotográfiai Stúdió, ami­kor új tagjainak munkáiból mutatott be kiállítást. A tárlat a művelődési ház­nak otthont adó Zsinagógában kapott helyet, ahol a fotográfiákat év végéig nézheti meg az érdeklődő közönség. Az alkotókor élete nagyban összefonó­dott a város művészeti életével, és tán még nem közhely leírni az eredeti gondolatot, az igazi okot, mivel Esztergom a fotog­ráfusok városa. így ha a helyi fotográfu­sokkal történik valami, az úgy gondolom Esztergom számára is egy fontos ese­mény. Az art Fotográfiai Stúdió most új tagjai friss munkáit mutatta be, egy több évtizedes múltra visszatekintő művé­szeti műhely az ifjú mestereket állította tehát a figyelem középpontjába. Az art Fotográfiai Stúdió elnöke, Radócz Balázs fotográfus mondott köszöntőt a tárlat megnyitóján. Ekkor hangzott el, hogy a 43 éve indult, méltán híres Esztergomi Fotó Klub már az első években a magyar fotográfia megreformáló erejévé vált. A szónok kihasználva a lehetőséget az új tagok munkáinak kiállításmegnyitóján röviden vázolta a stúdió tagságának kor­osztálybeli összetételét, az egyes alkotók által alkalmazott technikákat is, de meg­állapította azt is, hogy tény, ma már a fotográfia vált a városban a legsikere­sebb képzőművészeti ágazattá. Pont ezt az utóbbi megállapítást erősíti, hogy a fél évszázadra visszatekintő klub most új alkotókat, a korábbi, kiforrott művészek után jövő fotósokat mutathat be. A stú­dió elnöke kiemelte, hogy André Kertész, Beszédes Sándor és Martsa Alajos után következő alkotói nemzedékek és az újak is egy komoly művészeti nívót igazolnak vissza. De maga a tény, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének Budapest után Esztergomban van a legtöbb tagja, is jelzi, hogy e helyen fontos és maradandó történik mindig a fotográfiával, mond­ta Radócz Balázs. A tárlatot végignéző szemlélő a fentieket beigazoltnak láthat­ja, a most kiállítók - Murányi Gergő, Papp László, Pölczmann Péter, Varga Gábor, Németh László, Tinusz Tamás, Hiznan Péter, Puxler István, Halmai Christa, Jankovics Ferenc, Kósa Árpád, Puskás Yvett - erről tesznek tanúbizonyságot képeikkel. Az art Fotográfiai Stúdió új tagjainak tárlata év végéig lesz megtekinthető az Imaház utcai Zsinagóga galériájában. OBI ESZTERGOMBAN A DUNA PARTON új építésű, panorámás, energia takarékos geotermikus fűtésű-hűtésű, igen jól szigetelt családi ház KULTÚRA HISTÓRIA KVÍZ A helyesen válaszo - lók közül kisorsolt nyertes jövő héten az esztergomi Par­tedli gyorsétterem (Esztergom. Bajcsy-Zsilii által felajánlott Partedli t KV u. 351 iát nyeri. Ezúttal a szerencsés Körösladányi Lászlóné (Esztergom) lett, nyere­ményét (2 személyes Fili tál) szer­kesztőségünkben veheti át. Kérdésünket az előző heti lapszám kulturális témájú cikkek egyiké­ben lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben a „Könyvben az esztergomi repü­lőipar’’ című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat. Heti kérdésünk a következő: Ki írta a helyi ipartörténet repülő­gyártásról szóló kötetét? A választ január 10-ig kérjük elkül­deni a szerkesztőség címére vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: ,,' i KÖNYVRÉBUSzi Nyerjen könyvet jó válaszokkal! . Heti nyertesünk Szeiler Viktor (Sárisáp) lett. Nyereménye egy, a Babits köny­vesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szer­kesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal karácsonyi témájú filmekkel kapcsolatban teszteljük a rajongók tudását. 1. Mely városban játszódik a Reszkesse­tek betörők című vígjáték első része? 2. Ki alakítja a karácsonytól betegesen irtózó szőrmók Grincset? 3. Hány részes a Télapu saga? A válaszokat január 10-ig kérjük elkül­deni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség címére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Vészhelyzet 2. Richard Gecko (Quentin Tarantino) 3.2009-ben A A Hidlap nyereményeit a sze roncsések két héten belül vehetik dt szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsol juk! IX ÉVFOLYAM / 35. SZÁM 2011. DECEMBER 17. hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents