Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-17 / 35. szám

KÖZÖSSÉG HÍREK Nagypiac, nagy pofon Verekedésig fajult két kereskedő vitája december másodikén, pénteken a városi pi­acon. A nagypiac-napi összetűzésnek nyolc napon túl gyógyuló sérültje van. Infor­mációink szerint egy helybéli és egy budapesti kereskedő keveredett szóváltásba, a vita - a nagyszámú vásárlóközönség legnagyobb megdöbbenésére - tettlegességig fajult, aminek következtében egyikük súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett (arc- és kézcsonttörést). Az esetről értesített rendőrség az Esztergom­ban állomásozó készenléti rendőrség segítségével állította helyre a rendet a városi piacon. A városi piac ügye régóta napirenden van Esztergomban, jelenleg a piacosok maguk tartanak rendet - igaz, a most történt eset, valamint több lakossági panasz (elsősorban a szemeteléssel kapcsolatban) inkább arra mutatnak rá, hogy az ön­kéntességi alapú piacrendfenntartás hosszú távon nem működik. A képviselők már korábban döntöttek arról, hogy egy erre a célra létrehozott önkormányzati tulajdo­nú cég lássa el a piacfelügyeletet és biztosítsa annak zavartalan működését, ám Té­tényi Éva polgármester hetek óta nem hajlandó aláírni a rendeletet. ÜNNEPI ÜGYFÉLFOGADÁS A VÁROSHÁZÁN ESZTEBCOM- December 20-a és január else­je között munkanapokon csak az okmány­iroda és az anyakönyvvezető tart ügyfél- fogadást a polgármesteri hivatalban. 21- én 9-től 17 óráig, 22-én 9-től 16-ig, 28-án 9-tól 17-ig, 29-én pedig 9-től 16 óráig. Az anyakönyvvezető 22-én és 29-én nem tart ügyfélfogadást. Egyéb halaszthatatlan ügyben, rendes időben bárki fordulhat a városháza portásához, aki felveszi a kap­csolatos az ügyeletes munkatárssal. KÖZTÁRSASÁGI LOVAGKERESZTET KAPOTT A SUZUKI VEZÉR ESZTEBCOM, BUDAPEST- A Magyar Köztársa­sági Érdemrend Lovagkeresztje kitünte­tést vehette át a Suzuki Zrt. vezérigazga­tó-helyettese, Urbán László a Vállalkozók Napja alkalmából a Művészetek Palotájá­ban, Budapesten. Urbán László már négy éve irányítja a Magyar Suzuki kormány- és ágazati kapcsolatait. Főbb felada­tai közé tartozik a Suzuki gépjárműipari ágazatának helyi, országos és nemzetközi képviselete, a vállalat társadalmi kapcso­latainak erősítése, és jelentős szerepe van a regionális autóipari és gazdasági szö­vetségi munkában is. Mindemellett azon dolgozik, hogy a magyarországi cég inno­vációs lehetőségeit még szélesebb kör­ben feltárja. Urbán László közgazdász PhD végzettséggel rendelkezik, és a Suzukit megelőzően harminc éven át a pénzügyi és a magánszektorban tevékenykedett. IDÉN IS JÖTT A RÖGBIS MIKULÁS Idén is megrendezte hagyo­mányos Rögbis Mikulás ünnepségét az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby se, az eseménynek december 6-án délután már másodszor a Nagy- Duna sétányon talál­ható Rugby Club Hotel adott otthont. Kö­zel hetven kisgyermek és szüleik várták közös énekléssel és a Dobó gimnázium fiatal tehetsége, Szabó Márk gitárjátéká­val a valódi rénszarvas szánon, tűzijáték­parádéval érkező Mikulást és Krampusz társát. Minden gyermek külön műsor­számmal, verssel, énekkel, kórusmű­vel, tánccal kedveskedett a Mikulásnak, aki gazdag csomaggal ajándékozott meg mindenkit. Ezt követően a gyerekek újra megcsodálhatták a pompás rénszarvas- szánt és a Mikulás távozásakor újabb tű- zijáték-show szórakoztatta a vendégeket. TÖBBSZÖR IS JÁRT A MIKULÁS A MONTÁGHBAN ESZTERCOU- A Montágh Imre egymi, Óvo­da, Általános Iskola és Speciális Szakisko­la tanulóit többször is meglátogatta múlt héten a Mikulás. De­cember 6-án az Esz­tergomi Küllőszag­gatók Egyesületének képviselői kerékpáron vittek mikuláscso­magokat az intézmény óvodásainak és ál­talános iskolás diákjainak, később a szak­iskolás diákok tréfás vetélkedőjére is meg­érkezett ajándékaival. Az iskolát támogató „Fokról-Fokra” Alapítványon keresztül pe­dig több adomány érkezett a Mikulás-napi rendezvényekre, a szakiskolások vetélke­dőjére, melyekhez a segítségnyújtást és felajánlásokat minden támogatójának kö­szön az intézmény és az alapítvány. ÚJ ERESZ A SZENTGYÖRGYMEZŐI ÓVODÁN ESZTEBCOM- Felajánlásnak köszönhető­en a teljesen funkcióját vesztett eresz- csatornáinak egy részét cseréltette ki a Szentgyögymezői Óvoda, mely ezzel Hw Határon Átnyúló Együttműködési Program ^5* Magyarország - Szlovákia pPy 2007-2033 Partnerséget építünk projakt partner obec Tírt / nagyközség Tát Kis- és Középvállalkozók Logisztikai Portálja www.logportal.sk - - ' www.husk-cbc.eu Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából finanszírozott projekt Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap •mi JCleaüv JÁirrömű* Cl i/± Egyedi Névre Szóló Baba és Gyereb tabarób és Pámáb Saját Elképzelésed Alapján Összeállított Ábrákból és Színekből Praktikus ajándék Gyermek születéskor Születésnapra Névnapra Óvodai használatról. Áh ftn tAV Bölcsödében Keresztelőre Karácsonyra [ Anyaga 100% antipilling polár nem bolyhozódó Páldi Mónika *, m « 2S10 Dorog Hám Kálmán 18. Tel: 0630/284-6349 E-mail: monikavarromuhcly@gmail.com www.monikavarrodaja.hu IX. ÉVFOLYAM / 35. SZÁM 2011. DECEMBER 17. > hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents