Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-17 / 35. szám

Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész: Megjelent a mi Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete (Tit 3,4) Amilyen szegé­nyen és méltat­lan körülmények között született meg Jézus Urunk, az Isten maga, olyan gazdag és pompás, csillogó és ünnepi díszbe öltö­zik a Karácsony, a mi Karácsonyunk is. Nem nekünk, a magunk örömére kellene ennek így lennie. Nem magunknak jár a dísz, a színek tarkasága, csillogása. Ked­ves Olvasó! Atyánkat illeti minden, és az Ő Fiát, Krisztust. Az, aki minden idő előtt meg volt, és aki az utolsó, akihez tartunk, aki nemcsak átfogja létezésével az időt, hanem a történelemben minden Őt iga­zolja, és minden Rá mutat. Nincs, aki mindent megérdemelne, akit énekszóval lehet dicsérni, imádsággal magasztalni, csak azt az Urat, aki elküldte a földre értünk Egyszülöttjét, hogy megváltson, és üdvözítsen halála által. Istennél kezdődött el az én testi-lelki békességem megteremtése, a jövőmnek nála van az alapja, hiszen még meg sem születtem, már mindent elvégzett értem. Hiszem, hogy akkor válunk igazi felnőt­tekké, amikor gyermekekké leszünk, és hiszünk a láthatatlan dolgok létezésében. Nem kevésbé abban, hogy engem, meg­gyötört lelkűt, betegségben szenvedőt, magára maradottat, elhagyottat pászto­rainak odafenntről. Az életében mindent megjárt ember kapja meg Isten ajándé­kát, a kegyelmet, hogy Isten új teremtés­sé alakítja, aki nem elcsügged, hanem él Isten erejével. A kereszthordozás, annak vállalása, felvétele nagyon nehéz, szinte embertelen. De aki keresztet hordoz, az élheti meg a Jézustól nyerhető és irgalmá­ból fakadó igaz szeretet. Karácsony aján­déka a szeretet. Ami Jézus születésével más értelmet nyert, mint amit mi tudunk, és élünk a szeretet szava alatt. Az igaz sze- retetre egyedül Isten tanítja az embert, de megvalljuk, soha nem érjük el azt a sze­retetek amilyen Atyánkká. Mert Ő min­denről lemondott értünk. Mindent elné­zett nekünk. Mindent felvállalt értünk. A halálával fizetett nekünk. Isten szeretete csoda. Ezt pedig akkor értjük meg, amikor a saját bűnösségünkkel, fogyatékossága­inkkal, és múlandóságunkkal tisztában vagyunk. Ünnepelhétünk. Nap, mint nap ünnepe van a hívő embernek. Karácsony­kor tovább gazdagodunk és erősödünk. Hiszen megjelent nekünk, bennünk, az életünkben Isten jósága és emberszerete­te, ezért pedig átéljük templomainkban, közösségeinkben sokakkal együtt, hogy Istenhez tartozunk. Ágoston Csaba, református lelkész „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyel­me minden embernek.” (Titusz 2.11) Kétezer évvel ezelőtt, Betlehem­ben megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden ember szá­mára. Ezzel a meg­jelenéssel megvál­tozott minden. Előtte is sok embernek megjelent az Úr dicsősége, vagy az Úr angyala, és akkor mindig valami olyan történt, ami előkészítette Isten kegyel­mének megjelenését. Ábrahámnak, Jákobnak többször jelent meg, majd Mózesnek az égő csip­kebokorban, a Sinai hegyen, majd meg­jelent az egész népnek a vándorlás során Milyen program lesz a Széchenyi téren karácsony előtt és szilveszterkor? December 17-én az evangélikus egyház lelkésze, Klimentné Ferenczy Andrea ve­zeti a negyedik adventi gyertyagyújtás szertartását, illetve ebből az alkalomból a Simor János utcában lévő egyházi gyülekezet énekkara ad rövid koncertet. Ezután 17 óra 30 perctől az Egyút zenekar, 18 órától a Csoldboys, 19 órától pedig a Hob­by Blues Band zenél. Az év utolsó napján, hasonlóan a tavalyi szilveszteri estéhez most is lesznek koncertek az esztergomi főtéren, először 18 órától a Tóth Tamás és a Nyomkeresők, utána pedig a Rock & Roller zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt. Az est fénypontjaként, a Gerymix nevű partyzenekar zenél majd körülbelül 11 órá­tól, és az éjféli pezsgő- és petárdadurrogtatást követően is. A főtéri komfortot idén is az Adventi Vásárt is kiszolgáló étel-ital bárok biztosítják. Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország - Szlovákia 2007 - 2013 Partnerséget építünk fő projekt portner; Mesto Nővé Zámky / Érsekújvár városa projekt portner; obeo Tét / nagyközség Tét Kis- és Középvállalkozók Logisztikai Portálja www.logportal.sk www.husk-cbc.eu Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából finanszírozott projekt Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap SAN1-RAI) Egészségére! Alap- és szakrendelések Esztergomban Dr. Söröss Tamás ULTRAHANG DIAGNOSZTIKAI háziorvosi, foglalkozái-egénztégfigyl magánrendelése . hasi, kismedencei, lágyrész, emlő, pajzsmirigy ultrahang- duplex, color Doppler ér vizsgálatok ( artériás, vénás ) valamint külön előjegyzés alapján: szív ultrahang vizsgálat- háziorvosi fizikális alapvizsgálatok. Heveny és idült betegségek kezelése, gondozása. Szűrések, életviteli tanácsadás- foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok Cím: 2500 Esztergom, DessewfTy utca II. Elérhetőség: 06/3(1 516 6205 vagy w ww.esztergom-fejfajas.liu IX. ÉVFOLYAM / 35. SZÁM / 2011. DECEMBER 17. > hidlap.net 5

Next

/
Thumbnails
Contents