Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-05 / 32. szám

KÖZÖSSÉG ről 70/778-2854-es telefonszámon lehet érdeklődni. Az oktatást követően akár az esztergomi Erős Gábor fifa asszisztens vagy a tatabányai Kassai Viktor fifa já­tékvezető pályafutását Is lehet követni. ISMÉT KERESI LEGSZEBB LÁNYÁT A MEGYE KOMÍROM-ESZTEKOMMECTE>Tavaly Dorog adott otthont a Miss Alpok Adria nem­zetközi szépségverseny megyei megmé­rettetésnek, me­lyen az esztergomi Jónás Anna Berna­dettet választotta a zsűri a legszebbnek,' így ő képviselte a megyét az országos döntőben, melyen harmadik lett. Ennek köszönhetően pedig az esztergomi lány a nemzetközi fináléra is kijutott, melyen végül a hatodik helyet szerezte meg. Idén ismét Dorogon zajlik le a megyei dön­tő, amit két casting is megelőz. Pénteken a tatabányai Puskin Művelődési Házban már lezajlott, ma, november 5-én viszont a dorogi József Attila Művelődési Ház­ba 16 órától várja a zsűri a jelentkezőket, akik közül tizenöt lány mérkőzhet meg a megyei fináléban. A válogatókon utcai és fürdőruhában mutatkoznak majd be aje­löltek, akiknek számot kell adniuk verbá­lis képességeikről is. A szépségverseny­re 14 és 28 év közötti megyében élő lá­nyokat várnak a szervezők. A castingokat követően a megyei döntő november 19- én lesz, melyen utcai, estélyi viseletben és fürdőruhában mutatják meg magukat a szépségek. Az eseményen fellép majd Vastagh Csaba, a 2010-es év hangja, az est házigazdái pedig a Barátok köztből ismert Balogh Edina és R. Kárpáti Péter lesznek. A verseny különlegessége még, hogy élőben az interneten is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők. Kutyatár- A Bogáncs Kutyaotthon rovata NEM AZ UTCÁN LENNE A HELYE! Ivartalanftási akció! Alapítványunk tavalyhoz hasonlóan idén is ivartalanftási akciót szervez október 15. és november 15. között. Ez időszak alatt a gaz­dáknak lehetőségük van saját kutyájukat, macskájukat kedvezményes áron ivartalanít- tatni. Az akcióról bővebb felvilágosítást a men- helyen, honlapunkon és telefonon kaphatnak az érdeklődők. Pálmai Andrea, Bogáncs Menhely Esztergom Tel.: 06-30-235-2795 A Bogáncs Kutyaotthon elérhetősége: (+36)30/235 2795, illetve www.lwfiancsottlwn.hu . e mail; info@bofiancsottlwn.hu Három kérdésben lesz népszavazás Három kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az lmp, az MSZP helyi szervezete és két ci­vil egyesület. Az eredetileg beadott öt kérdésből a jegyző csak a szemétszál­lítási rendelet módosításáról szóló kér­dést hagyta jóvá, a kórházi gyermekosz­tály visszaállításáról szóló kérdést pedig a népszavazás kezdeményezői vonták vissza. A bíróság a jegyzőt felülbírálva még két kéfdést hagyott jóvá, egyet viszont elutasított" - mondta el az MTi-nek Zentai Plajner Zsolt, a Jobbik helyi elnöke. A bíróság szerint nem lehet népszavazást tar­tani a városgazdálkodási feladatokat ellátó Strigonium Zrt. megszüntetéséről, vi­szont szavazásra bocsátható a piac működtetése és egy korszerű városfejlesztési stratégiát megvalósító program végrehajtása. A népszavazáshoz a városban 2400 aláírást kell összegyűjteni, majd legalább egy, legfeljebb négy hónapon belül ki kell írni a szavazást. A helyi népszavazás költségeit az adott város önkormányzata állja, információink szerint ez az összeg több millió forintot jelent. Aljegyzőt választott a testület Bállá Sándor lett Esztergom új aljegyzője, miután október 22-én, pénteken a kép­viselő-testület zárt ülésen választott a pályázók közül. A korábbi aljegyző felmon­dását követően augusztus elsején távozott posztjáról, azt követően pedig a köz­gyűlés október 3-án rendkívüli ülésen döntött az új aljegyzői pályázat kiírásáról. A posztot Bállá Sándor tölti be, aki eddig Szegeden a helyi önkormányzat közlekedési osztályának osztályvezetőjeként dolgozott. OLTOTT MÉSZ, CEMENT, TÉGLA, TŰZIFA, CSERÉP, TÉRKŐ Nyitva: 7-17, Szó: 7-12; tel.: 33/416-896, jonasancsi@gmail.com Pillekönnyű tetőfedés 50 év garancia Palatetők fedése bontás nélkül 4GERARD’ TETŐCSALÁD felette minden elképzelhetőnek SZERETETTEL VÁRJUK AZ AJÁNDÉKOKAT I ESZTERGOMBAN A HÍDLAP SZERKESZTŐSÉGÉBE! | {2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) Az ajándékok leadhatóak: 2011. december 15-ig! hétfáLcsűtártök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 További információ: svww.cipotdoboz.hu E-mail kanalas.andrea@ehirkft.hu Telefonszám: 33/500-750, 30/8948 713 ' Esztergom, Dorogi út 6. (a repülőtér és a MOL-kút között) IX ÉVFOLVAM / 32. SZÁM 2011. NOVEMBER 5. > hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents