Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-09-24 / 29. szám

KÖZÖSSÉG Testületi ülések és nyílt levelek Legutóbbi számunk megjelenése óta két alkalommal ülésezett a képviselő-tes­tület. Először szeptember 15-én, majd e héten kedden, szeptember 20-án. Az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselői, Góman János és Sztojka Lajos egy kétoldalas közlemény felolvasásával hívták fel a figyelmet a csü­törtöki testületi ülésen az esztergomi köz­élet aktuális problémáira. A felszólalók rámutattak, hogy hazugság azt állítani a Jobbik, illetve a polgármester részéről, hogy Esztergomban a korábbi időszakban nem működött a közbiztonság, illetve, hogy most Érpatakról kellene azt tanul­nia a városnak. A roma képviselők beszé­dükben kihangsúlyozták, hogy az előző ciklusban sokkal jobb feltételek között működött a város, ennek egyik része volt a roma felzárkóztatási program, melynek segítségével egy korábban nem tapasztalt fejlődés, beiskolázás, munkahelyterem­tés, ösztöndíjrendszer indult meg Eszter­gomban. Góman János és Sztojka Lajos ezt követően (az ülésről hiányzó - a szerk.) Stámusz Andrea jobbikos képviselőnek címezve elmondták, sérelmezik, hogy a kisebbségi bizottság elnöke a közgyű­lésben, pártjával egy olyan rendezvényt támogat, mely félelmet kelt a helyi roma lakosságban. „Nem látjuk értelmét, hogy Esztergomot lezárják szélsőséges szer­vezetek. A helyi társadalomban és gyer­mekeinkben komoly félelmeket alakíta­nak ki. Fenyegetőző magatartásuk nem lehet célra vezető. Nem ez a megoldás” - fejtették ki a kisebbségi önkormány­zat képviselői. A felszólalók hozzátették: „Rendkívül fontos lenne, ha Tétényi Éva polgármester felkérné a Fidesz-frakciót alpolgármester ajánlására”. A levél felolvasását követően a testü­leti ülés tervezett 38 napirendi pontjá­ból összesen négyet vettek fel tárgyalás­ra. Tétényi Éva polgármester és Steindl Balázs, a Fidesz-frakció vezetője, egyben a pénzügyi bizottság elnöke egyetértettek abban: a jelenlegi válságköltségvetésben nincs arra pénz, hogy szeptember 30-ig kifizessenek egymilliárd forintot, ami az adósságrendezés miatt a hitelezőknek jár, és ugyanakkor számfejtsék az intéz­mények dolgozóinak bérét. Steindl Balázs elmondta: a bérek kifizetése elsődleges, erre kell, hogy legyen elegendő forrás, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Tétényi-féle adósságrendezési eljá­rás miatt került olyan helyzetbe a város, hogy egyáltalán ilyen kérdés felmerüljön. A képviselők zárt ülésen három napirendi pontot tárgyaltak, bérlakásokról, támo­gatásokról, valamint a Suzukival szemben fennálló követelésről döntöttek. A válság­költségvetéssel kapcsolatban hosszú vitát követően arról döntöttek, hogy a kérdés­ről egy hét múlva, az addig beérkező helyi adók ismeretében döntenek. Ezzel szem­ben Tétényi Éva korábbra, e hét keddre újra összehívta a testületet az ügyben, a képvi­selők azonban továbbra is az eredeti, e hét csütörtöki ülésre kérték a napirendi pont áthelyezését. Ezzel kapcsolatban Tétényi Éva közölte: a munkarendben meghatá­rozott időpontban nem tart testületi ülést Elszalasztott százmilliók? Több százmillió forinttól eshet el Esz­tergom, mert Tétényi Éva a mai napig nem küldte el a Belügyminisztéri­umnak a kamattámogatási kérelmet - áll a Fidesz-frakció közleményé­ben. Az írás szerint az adósságrende­zési eljárás befejeztét követően van lehetőség kamattámogatást kérni a Belügyminisztériumtól, ezt azonban csak a polgármester teheti meg. „Té­tényi Éva a törvény szerint közel 50 napja segítségért fordulhatott volna a Belügyminisztériumhoz, de nem tette meg, pedig a kamattámogatással az év végéig megoldható lenne például a bérek kifizetése” - áll a közlemény­ben. Lapzártánkkor az is kiderült: a város számláján 1 milliárd 400 millió forint van, ami elegendő lehet a bérek és tartozások kifizetésére. egyéb elfoglaltsága miatt (televíziós sze­replés miatt - a szerk.). A képviselők végül három napirendi pontot tárgyaltak. Elfo­gadták a településrészi önkormányzatok alakulását, a tervtanácsról szóló rendelet visszavonását (a tervtanács korábban első - sorban a városban történő nagyberuházá­sokkal kapcsolatban bírt véleményezési joggal, jelenleg azonban nincs semmilyen beruházás - a szerk.). Harmadik pontként döntöttek arról, hogy a testületi üléseket ezentúl pénteken délelőtt tíz órai kezdet­tel tartják (az elsőt szeptember 30-án), az indoklás szerint azért, hogy ne nyúljanak azok késő éjszakába. A keddi testületi ülés hangos szóváltás­sal ért véget. Az erről készült videó meg­tekinthető az RTVE honlapján. ma iÄgffiJ ,es apusokhoz ,ndék nadrág « palovei mow • FŰKASZA - TRAKTOR . LEVfUUVO - WPA .kenőanyagok­Az őszi akció keret­»tejO-A'S?’ M © P r í •dl5! hS5to £ Vp *v»iK www h-jsqvorno Hu nn Pálinkás és Fia N j? 1 I ijjjjt Kereskedelmi l \ iÁ ífrvl 1 és Javító Bt. Bt Esztergom, ) . Dobogókői u. 73 % é (Műszaki erdeszet) Nyitva: 3VENYNYÍROK H-P: 7-19 Szó: 8-12 . DANUlOK Tel.: +36 33/401-756 BBüH „**■&»**> szevoiysomeg^a^JS tnyo.on kapható- M 2011 *«=,'m6e' ' „ <el.w e-aieig «Pl | k ****" SÖVÉNYNYÍRÓK -~ lK.DAMII.OK fc* IS T m íombaszakellenof 9. lőn-fo/yom; Gombaszakclienőri tanfolyam indul Esztergomban a Géniusz Plusz Oktatási Kft.-nél. A tanfolyam időtartama 8 hónap. Havonta egy hétvégét vesz igénybe, ahol a szombati elméletet és a vasárnapi terepgyakorlatokat neves szakemberek tartják. www.geniuszplusz.hu , +36 20 255-0664 / 29. SZÁM 6 2011. SZEPTEMBER 24. EVFOLYA

Next

/
Thumbnails
Contents