Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-09-10 / 28. szám

Teszt: Mitsubishi asx 1,6 Invite Alaphangon Korábban dízelmotorral az orrában már járt nálunk az asx, akkor elsősorban az újnak számító erőforrásra koncentráltunk. Ezúttal egy i,6-os, benzines, Invite modellt kaptunk kölcsön egy hétre az importőrtől. A Mitsubishi nem kapkodta el a városi divat suv kifejlesztését, pedig ha valaki, akkor a japánok elég jó alappal rendelkez­tek hozzá, hiszen a hármogyémántosok az ilyen típusú autókhoz szükséges két kategóriában - személyautók és terepjá­rók - meglehetősen sokat letettek az asz­talra. Amikor az ASX megérkezett, akkor gyakorlatilag már egy fullosan terített piaci szegmensbe kellett volna utat tör­nie magának. Azóta sem lett jobb a hely­zet, igaz, a tortaszelet egyre nagyobb, hiszen az suv-k népszerűsége emelke­dik, de nem szabad elfelejteni, hogy a már meglévő vetélytársak mellé olyan nagyreményű ellenfelek is érkezte, mint a Dacia Duster. Summa-summarum: az asx nehéz körülmények között kell, hogy felvegye a versenyt a többiekkel. A japánok ennek megfelelően igyekez­tek a legtöbbet kihozni belőle, ami fen­tebb említett tapasztalataiknak köszön­hetően nem is sikerült rosszul. Kívülről kifejezetten mutatós lett az asx, különö­sen szemből: a márka újkori védjegye, a vadászrepülőgépekre emlékeztető orr talán ezen a modellen áll a legjobban, az autó jellegéhez képest már-már túlsá­gosan is agresszív az autó eleje. Oldalról és hátulról sokkal kevésbé markáns a Mitsubishi suv-je, igaz, a kategóriának úgy tűnik, megvannak a saját határai, hiszen a magas hasmagasság, a terep­járókkal ellentétben kevésbé szögletes formák, a kompakt méret behatárolják a lehetőségeket. Az asx ezzel együtt egy harmonikus külsejű, mutatós jószág, nem akar többnek látszani, mint ami valójá­ban: igazi telekjáró, amelyről lerí, hogy nem a zord vadonba szánták, hanem a flaszterre. Méghozzá elsősorban városba, hiszen a magas építéshez párosul kom­pakt méretek itt mutatják meg valódi hasznosságukat. Ennek megfelelően a sofőr az Asx-ben helyet foglalva egy korrekt kidolgozású személyautóban találja magát, ahol a keze­lőszervek, műszerek mind-mind ismerő­sek a márka többi modelljéből. A műszerek a ma oly divatos félbevágott „hengerekről” néznek ránk, közöttük a színes központi kijelző. A középkonzol kidolgozásánál első­sorban a funkcionalitás volt a szempont, a sofőr figyelmét nem vonja el a vezetéstől holmi gombrengeteg, pillanatok alatt min­den kézelőgombot és funkciót memorizál az ember. A rádió hagyományos vissza­jelző panelje meglehetősen idegenül hat a digitális klíma felett, gyanítom egy rendes modellfrissítés során itt kezdenek majd a japánok. Az Asx-ben a térkínálat átlagos, ami a Mitsubishi esetében azt jelenti, hogy 180 centiméterig négy ember teljes kénye­lemben utazhat, szerencsére a mérnökök arról is gondoskodtak, hogy apró-cseprő cuccaikat zörgésmentes helyekre pakol­hassák el. A csomagtartó szintén nem tér el a kategóriában megszokottól, az alja magasan húzódik, így nem kell nagy peremen keresztül pakolni, ugyanakkor ez csökkenti is valamennyire a helyet. A csomagtér padlója alatt további rekeszek húzódnak, befér a rendes méretű pótke­rék is, tesztautónkban defektjavító lapul csupán itt, amit nem szívesen próbálnék ki ESZTERGOMI AUTÓJAVÍTÓ KFT MÁRKAFÜGGETLEN GÉPJÁRMŰ SZAKSZERVIZ MINDEN, AMI AUTÓJAVÍTÁS! • EREDETISÉGVIZSGÁLAT 17 000 Ft-tói • AUTÓVILLAMOSSÁG, DIAGNOSZTIKA • OLAJCSERE 6.000 Ft-tÓI (olajszűrővel) > SZÉLVÉDŐJAVÍTÁS (minden típusra) ESZTERGOM, Dobogókői út 78. (volt Műszaki Erdészet) Tel.: (33) 501-930, 501-931; Mobil: (30) 2281-800; a TESCO-tól 100 m-re 26 hídlap 2011. SZEPTEMBER 10. / IX. ÉVFOLYAM / 28. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents