Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-09-10 / 28. szám

számára a pilisszentléleki hagyomány- őrző kézműves tábort. Húsz kisiskolás gyermek teljes ellátással a helyi általá­nos iskolában kapott szállást, és naponta kézműves foglalkozásokon vettek részt, így egyebek közt gyöngyfűzésen, gipsz­festésen, csuhézáson. Egy napot ráadá­sul Ipolyszalkán töltöttek a fiatalok, ahol a bőrözés, nemezelés, kosárfonás, üveg­festés rejtelmeit is megismerhették és lovagolhattak is. A változatos programok a Tiszta Formák Alapítvány anyagi támo­gatásával valósulhattak meg. A kézmű­ves tevékenységeket sport és szabad­idős programok, illetve kincskereső túra egészítette ki. Ezt követően Kemencén a negyedikes gyermekek ismerkedhettek meg leendő ötödikes osztályfőnökükkel. A táborban a diákok kirándultak, kisvas- útón utaztak, megismerhették a környék természeti értékeit, miközben a termé­szetszeretetről és védelemről tanulhat­tak. A babitsos táborozásokat az iskola alapítványa,valamint az Esztergomi Fény­sugár Oktatási és Nevelési Alapítvány tá­mogatta. Mindezek mellett pedig a Babits iskola diákjai az Esztergom Barátainak Egyesülete által szervezett városvédő tá­borba is jelentkeztek, mely során a dél­előtti munka után délután helytörténeti ismeretekkel gazdagodtak a tanulók. MEGNYÍLT A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT A LIPÓT-TERASZ ESZTEBCOM> Nyár vége óta bárki látogat­hatja az esztergomi vár egyik legszebb részét, a Lipót-teraszt. A több ezer négy­zetméteres, szabadtéri terület a Rondel­la bástya tetejével van egy magasságban. Korábban ezt a területet csak különle­ges alkalmakkor, fogadások és kiemelt ünnepségek idején nyitották meg. A Vár­múzeum igazgatósága most úgy döntött, hogy bárki számára látogathatóvá teszik az intézmény nyitvatartási ideje alatt a Lipót-teraszt. A hely különlegessége és erénye, hogy az itt található gondozott pázsit és a kisebbfajta fenyőliget kelle­mes környezetet biztosít a reneszánsz vár tövében megpihenni vágyóknak. Emellett remek panoráma nyílik a városra, vala­mint a Dunára, a Mária Valéria hídra és a szemközt elterülő vidékre így a múzeum- látogatók mellett a fotósok is szívesen tartózkodnak majd itt néhány percet. KÖZÖSSÉG DAY GARE NURSERY szakképzett magyar és angol nyelvű óvónők • kis létszámú csoportok • otthonosan kialakított játszószobák, tágas udvar • manuális, logikai és testi fejlődést elősegítő játékok • külön angol nyelvi foglalkoztató terem • magas szintű iskola-előkészítő foglalkozások, zenei, testi és vizuális nevelés További részletekről érdeklődni lehet: tel.: 0620/H631-6H1 • esztergom@helendoron.com KASZKER KERTÉSZETI ÁRUDA Szeretettel várja kedves régi és leendő vásárlóit! Nálunk már megkezdődött az őszi szezon! AJÁNLATUNKBÓL: Leylandi ciprus 100-150 cm-ig AKCIÓS áron Smaragd tuja 60-180 cm-ig AKCIÓS áron kapható További örökzöldjeink: Tuják: Teddy, Danica, Aurea, Cobold, Miki, Columna, Fastigiata, Malonyai Borókák: Blue star, Blue Arrow, Old goid, Meyeri, Variegata Hamis ciprusok: Stardust, Columnaris, Globus, Elwoodii, Elwoodii gold Valamint különleges és hagyományos fenyőfélék, díszcserjék. Érdeklődésüket telefonon is szívesen fogadjuk! <im Is/tcryom Visegrádi út íí 169/1 Esztergomtól v. km-re a Visegrádi úton, a Csen kei híd közelében! Nyitva tartás K V ö l/ Szó 9 17 V V IS Tel. V)-A()0 1<)2'>, 30 '>46-7381 IX ÉVFOLYAM / 28 SZÁM / 2011. SZEPTEMBER 10. > hidlap.net 9

Next

/
Thumbnails
Contents