Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-11-13 / 42. szám

HALO Az orvos válaszol Tisztelt Valeomed! Eddig semmiféle baj nem volt a prosztatámmal, de a negyedik X-et elhagyva, úgy érzem, lassan külö­nösen oda kell rá figyelnem! Kérem, tájékoztassanak, hogy milyen tünetekkel járnak ebben a korban a prosztatabántalmak. Mitől alakul egyáltalán ki? Köszönöm válaszukat, üdvözlettel: Juhász Miklós Dr. Varga Győző urológus szakorvos Tisztelt Levélíró! A prosztata férfi­aknál a húgyhólyag alatt elhelyezke­dő gesztenyényi, mirigyes szerv, amelyen áthalad a húgycső. Elsődleges feladata, hogy az általa termelt ondó segítse a hímivarsejtek mozgását. Fiatal felnőtt férfiaknál elsősorban gyulladásos megbetegedése fordul elő, csípős vizeletet, alhasi, gáti fájdalmakat, lázat okozva. Ötven éves kor fölött foko­zatosan megnagyobbodik, a húgycsövet összeszorítva nehéz vizeléses panaszokat okozhat, ritkábban daganatos elváltozás is kialakulhat benne. A prosztata megna­gyobbodása általában a 45 év feletti férfi­akban gyakori jelenség, melynek oka nem teljesen tisztázott, de kialakulásában az életkorral járó hormonális változások bizonyosan szerepet játszanak. Előfor­dulása 45 éves kor felett rohamosan nő, 80 éveseknél már a 80%-ot is elérheti. Idejében történő szűréssel a folyamat jól kontrollálható, a rosszindulatúság idejé­ben felismerhető és sikeresen kezelhető. A prosztatarák az ötven fölötti férfiak második leggyakoribb daganatos meg­betegedése. Előfordulásának valószínű­sége az életkor emelkedésével növekszik, negyven éves kor alatt gyakorlatilag nem fordul elő. Ha a család férfi felmenői közül egyet is érintett a betegség, fokozottabban kell odafigyelni. 45. születésnapja múltán minden férfinek ajánlatos évente egyszer felkeresni urológus szakorvost, elsősor­ban a prosztata szűrővizsgálatának elvé­geztetése céljából. Emellett tanácsokat kaphatunk diszkrét vizelési panaszok, szexuális teljesítőképesség hanyatlása, férfi hormon csökkenés okozta közér­zetzavarok esetére. Ami a prosztata szűrővizsgálatát ille­ti, elsősorban a vérvétellel kimutatható PSA-szint esetleges emelkedésére gon­dolunk. A psa egy fehérje, amelyet a prosztata termel, rákos elváltozás esetén fokozott mennyiségben. Ha a psa szint a szakorvos értékelése alapján rákgyanúra okot adódóan emelkedett, a prosztata szö­vettani vizsgálatát kell elvégezni. Mivel a prosztataráknak jellegzetes tünetei nin­csenek, kiemelten nagy a szűrővizsgálat jelentősége. Az idejében megkezdett kezeléssel a prosztata daganatos megbetegedése is gyógyítható, vagy tünetei lényegesen csökkenthetők! További információk: 06-30-46-46-583; www.valeomed.hu A jogász válaszol Tisztelt Complex Könyvelő és Jogi Tanácsadó Iroda! Férjemmel 1995-ben vásároltunk egy lakást fele-fele tulajdonrésszel. Ott éltem a gyermekeimmel több, mint 30 évig. Amikor házasságom megrom­lott, elváltunk. Én elköltöztem kisko­rú gyermekemmel, férjem továbbra is a lakásban maradt. Azt szeretném tudni, hogy van-e arra lehetőség, hogy tulajdonré­szemet kiskorú gyermekemnek ajándékozzam, miközben haszonél­vezetet alapítanánk rá számomra? Segítségüket előre is köszönöm. Tisztelettel: S. Jánosné Tisztelt S. Jánosné! A hatályos Illetéktörvény szerint mentes az öröklési és ajándékozási illeték alól, ha az örökös vagy a megajándékozott az örökhagyó vagy az ajándékozó egyenes ági rokona. Ez alapján a szülő, a gyermek, az unoka, a nagyszülő és további felme­nők közötti öröklés vagy ajándékozás után nem kell illetéket fizetni. Ajándékozásnak a törvény az ingatlan, ingóság vagy vagyon értékű jog ingyenes átadását tekinti. Az ajándékozás tényét okiratba kell foglalni. A haszonélvezeti jogról a Ptk. 157-165. § rendelkezik, alapításáról szintén szerző­dést kell készíteni. Ezen felül szükséges, hogy az ingatlanra vonatkozó haszonél­vezeti jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. A haszonélvezeti jognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegy­zésekor meg kell jelölni annak időtarta­mát is. A haszonélvezeti jog mindig korlá­tozott ideig, legfeljebb a jogosult haláláig áll fenn. A szerződésnek tartalmaznia kell a felek megjelölését, a dolog megjelölé­sét, a haszonélvezeti jog terjedelmét és az ellenértéket (ha a haszonélvezet alapítá­sa ellenérték fejében történt), valamint a feleknek a haszonélvezet alapítására irá­nyuló egyező akaratnyilvánítását. A tulajdonos személye változhat, ez azonban a haszonélvezeti jogot nem szünteti meg. A haszonélvező jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni. Viseli a dolog fenntartásával járó terheket - a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével - terhelik azok a kötelezettsé­gek, amelyek a dolog használatával kap­csolatosak, és köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket is. A kiskorú ingatlanára (ingatlanhánya­dára) alapított haszonélvezeti jog eseté­ben nincs szükség a gyámhatóság jóvá­hagyására abban az esetben, ha a kiskorú szerez tulajdonjogot őt terhelő ellenérték nélkül, és az erre vonatkozó szerződés megkötésével egyidejűleg kerül sor a haszonélvezeti jog alapítására. Üdvözlettel: Complex Könyvelő és Jogi Tanácsadó Iroda Amennyiben további kérdései vannak, készséggel állunk rendelkezésére: Tel.: 06/20/999-9239, e-mail: info(Scomplex.co.hu 48 hídlap 2010. NOVEMBER 13. / Vili. ÉVFOLYAM / 42 SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents