Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-23 / 39. szám
röviden Volkswagent gyárthat Esztergom? „El tudom képzelni, hogy Esztergomban készül a Volkswagen (VW) és a Suzuki közös fejlesztésű kisautója" - nyilatkozta Martin Winterkorn, a VW igazgatótanácsának elnöke az Autopro.hu portálnak. A Winterkorn által felvázolt lehetőséget erősíti az is, hogy információik szerint az elmúlt hónapban a VW wolfsburgi központjából gyakran érkeztek látogatók a Suzuki esztergomi gyárába, az együttműködés és a gyártás lehetőségeit vizsgálták - teszi hozzá az Autopro.hu, amely szerint Magyarország szólhat az is, hogy az Opel Agila új típusát már nem a Suzuki magyar gyárában készítik, így Esztergomban jelentős szabad kapacitások lesznek. A VW csoport tavaly 19,9 százaléknyi Suzuki részvényt vásárolt meg, és azóta egyre többet hallani a két autógyártó lehetséges együttműködéséről. ESZTERGOM A BUSINESS TRAVEL SHOW N Budapest. Lapzártánkkal egy időben, csütörtökön és pénteken zajlott a Hungexpo területén az üzleti- és konferenciautaztatás rangos rendezvénye, a Vili. Business Travel Show, melyen Esztergom idén is saját standdal jelent meg. Az esemény adott alkalmat először a helyi Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezet vállalt feladatai megvalósításához, Esztergom egységes úticél közös megjelenéséhez. A TDM szervezet összegyűjtötte a város rendezvényekre és konferenciák szervezésére, lebonyolítására vállalkozó szolgáltatót és együtt mutatta be őket a kiállításon megjelenő főként üzleti utaztatóknak. A város kínálatában szerepel a Szent Adalbert Központ variálható konferencia termeivel, mely akár 300-400 fős rendezvények lebonyolítását is vállalja, a Hotel Bellevue, ami négycsillagos minőségben nyújt szálláshelyet és 200 fős konferenciateremmel rendelkezik, a Prímás Pince Borkulturális Központ nagyobb céges rendezvények, vacsorák nagyszerű helyszíne, a volt Zsinagóga pedig 210 fős termével várja az érdeklődőket. A TDM szervezet a kiállításon való részvételével erősíti Esztergom, mint márka ismertségét, POLGÁRMESTERI FOGADÓNAP Ezentúl minden hónap második szerdáján, délután 2 órától 6-ig fogadóórát tartTététnyi Éva polgármester. Bejelentkezni a polgármesteri hivatal ügy- félfogadása szerint, hétfőn, szerdán, és pénteken személyesen, vagy a 06/33 542-003-as telefonszámon lehet. illetve segítséget nyújt a városban működő szolgáltatóknak a nagyközönség előtti megjelenéshez, kapcsolatok kiépítéséhez, értékesítés elősegítéséhez. ADOMÁNYOK ESZTERGOMBÓL KOLONTÁRRA Az esztergomi Fidelitas, a Fidesz és a Polgári Kör tagjai múlt hétfőtől péntekig gyűjtötték az adományokat a kolontári katasztrófa áldozatainak. Az esztergomiak nagylelkűségét bizonyítja, hogy 203 darab pormaszk, 10 darab vegyvédelmi ruha, 5 darab esőkabát, 5 darab védő- szemüveg, 12 pár munkavédelmi gumikesztyű, 2 darab marmonkanna, 34 liter tisztítószer, 20 csomag tészta, 10 kilogramm rizs és több tucat különféle étel, mint például, bolognai szósz, kenőmájas, konzerv, gyorsleves és csokoládé érkezett a Fidesz irodába. Az adományokat Heer Ádám a Fidelitas megyei elnöke, ifjabb Pócsföldi József, a Fidelitas alelnö- ke és Zoltai Dániel önkormányzati képviselő hétfőn szállította el Kolontárra a rászorulóknak. Heer Ádám elmondta, hogy az indulás előtt arról tájékozódtak, hogy védőmaszk nélkül nem ajánlatos 15 percnél tovább a térségben tartózkodni, mert ennyi idő után a szájban fémes ízt, a fülben pattogást érezni. A helyszínen a rendőrök elmondták, hogy az eső miatt nem kötelező a védőmaszk viselése, de mindenkinek saját belátására bízzák annak használatát. Kolontárra csak Devecser felől lehet eljutni, hiszen az ajkai utat lezárták a szennyezés miatt. A helyi általános iskolában található adomány- gyűjtő helyre vezető úton saját szemükkel győződhettek meg a vörös iszap által okozott katasztrófa következményeiről: a devecseri patak vörös színű lett, a házak falán néhol két méteres magasságot is elérte a vörös iszap folyam magassága, a kolontári iskola focipályája és a falut övező szántóföldek pedig iszaptengerré váltak. A Fidesz, a Fidelitas és a Polgári Kör ezúton is köszöni a felajánlásokat. ÚJRA LEHET FÁT GYŰJTENI Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnöksége ismét uszadékfa-gyűjtési lehetőséget biztosít az esztergomi Nagy- Duna-szakaszon magánszemélyeknek saját célra. A kizárólag a Duna által szállított és a Duna medrében a vízpartra vetett uszadékfa a Prímás-szigeten, a Duna 1720,5 - 1719,5 folyamkilométer közötti szakaszán, a Palkovics-pad környékén, az Esztergom 0959/7 helyrajzi számú ingatlanon október 24-én, vasárnap 8 órától 14 óráig gyűjthető. Szállítmányonként legfeljebb 2 köbméter elszállítására van lehetőség díjmentesen, a gyűjtés érkezési sorrendben, a rendelkezésre álló uszadékfa mennyiségének figyelembevételével történik. A gyűjtéshez a személyi igazolvány bemutatása és egy nyilatkozat aláírása szükségesjelentkezni a Palkovics-padnál tartózkodó illetékes gátőrnél, Dávid Balázsnál lehet 8 és 9 óra között. Az összegyűjtött fát a gátőr ellenőrzi, elszállításához szállítólevelet állít ki. KIRÁNDULTAK A KERTBARÁTOK Esztergom. Kulturális programmal és tapasztalatcserével egybekötött kirándulást tettek az immár 43 éve eredményesen működő Szentgyörgymezői Kertbarátkor tagjai Zircre és Mórra. A kertbarátok a bakonyi városban megtekintették a ciszterci apátság könyvtárát, az újonnan felújított Európa hírű barokk templomát, majd egy nagyot sétáltak az arborétumban mielőtt tovább utaztak Mórra. A borvidék fővárosában a Geszler pincészet látta vendégül a csoportot, melynek tagjai a testvérpár József és Imre által vezetett kóstolón ismerhették meg a borokat, és az elmúlt év időjárási viszonyaihoz igazodó permetezési és borkészítési munkálatokat. A borkóstolás után Weisz János, a kertbarátkor tagja 8 hídlap hidlap.net